Eredmény(ek) 3 mutatása

Mexikó – A Végletek Országa

Visszatekintve, ez az esztendő számomra a Végletek Éve volt. Nem várt örömök, megvalósuló álmok és mély fájdalmak tarkították. Nem kerestem, és szerelmet találtam. Olyan formában, lendülettel, amelyre vágytam. Vele együtt új célok és valódi lehetőségek keltek életre. Majd bánat, félelem, csalódás követte életem hullámhegyét. Régi traumák, sérülések szakadtak fel a jelenben, hogy kitisztuljanak. Nem volt …

Mert megérdemlem…

Előre bocsátom, hogy a következő sorok kényes témákat fognak érinteni! Sokan megsértődhetnek, vagy épp önigazolást kereshetnek a tartalmában. De szeretném jelezni, hogy senkit és semmit nem kívánok minősíteni. Egy jelenségről osztanám meg a gondolataimat… Egyik este egy gyógyító női körben nyolc résztvevő, köztük 3 egyedülálló, 3 házas és 2 párkapcsolatban élő ült. A házasok közül …

Kifelé vagy befelé?

Számomra a táncterápia egyik lényege, hogy a mozdulatainkon (és az általuk kiváltott érzeteken) keresztül megmutatja, hogyan működünk az életünk egyéb területein. Ezért a Nőiesség fejlesztő hastánc tanfolyamokon úgynevezett alapelveket társítok minden mozdulathoz. Ezek egyszerű mondatok, amelyek jól megérthetőek a testen keresztül. Az egyik első, amit kipróbálunk a tanítványaimmal az a kérdés, hogy„Kifelé táncolsz, vagy befelé?”„Kifelé …