A párod nem a gyógyítód!

Elmesélek egy személyes gondolatsort, amely az elmúlt hetekben foglalkoztatott, jó? Annak okán gondoltam, hogy megosztom veletek, mert sokaktól hallom, ez az időszak – a tél közeledte, a rövidülő nappalok, hűvösebb idő, eső, szürkeség stb. – gyakran megterhelő. Felszínre kerülnek a nehéz témák. Szembe kell nézni dolgokkal…

Vannak ismétlődő minták, emberi kapcsolatok az életedben? Élethelyzetek, amelyek különböző emberek, helyek, szituációk formájában, de ugyanarra utalnak? Érdekesek ezek, hiszen lehetőséget kínálnak a változtatásra. Bosszantóak és izgalmasak egyszerre.

A saját példa:
Nemrég egy betegség közben, a gyógyulásra koncentrálva felmerült bennem, hogy mi minden vár még gyógyításra az életemben? És ezt a változást magamtól valósítom meg, vagy kívülről várom? Hmmm… Itt villant be a mintázat. Arról korábban már írtam egy posztot a Nőként élek csoportban, hogy mint sok családban, nálunk is elváltak a szüleim. Az apám elment, amikor még kicsi voltam. Azóta ennek sok hozadékát sikerült helyretenni, ám az mintha megmaradt volna bennem, hogy ha szeretek egy férfit, vajon velem marad? Engem választ-e, vagy ő is elmegy?

Felnőtt életem során több olyan „kapcsolatom” volt, ahol a másik félnek „nem kellettem eléggé”. Abban a pillanatban. Ugyanis a csavar a történetben, hogy az édesapám akkor kezdte el keresni velem a kapcsolatot, amikor én már nem akartam őt. Ahogy ezekről a férfiakról is kiderült évekkel később, hogy valójában mennyit jelentettem nekik. Milyen hatással voltam rájuk. Mennyire szerettek. És persze amikor már nem vágytam többé a velük való együttlétre, akkor szerettek volna ott lenni mellettem.

Eme poszthoz az a kérdés kapcsolódik, hogy azért „választottam” ezeket a férfiakat, mert reméltem, hogy a gyermek sérülését begyógyítja az a tapasztalat, hogy mégis kellek? Ha igen, ha ez volt az ok, abban az esetben elnézést kérek, amiért ekkora felelősséget tettem rájuk! És a “poén” az, hogy nem gyógyítaná be a régi sérülést. Mert nem az ő feladatuk.
Orvost keresel, vagy Társat?

Te mit gondolsz? Van hasonló tapasztalatod? Amikor észreveszel egy olyan működést magadban, ami nem tölt el büszkeséggel, azt hogyan éled meg? Rosszul érzed magad? Vagy egy izgalmas kaland lesz, egy lehetőség számodra is, hogy változtass? Hogy új életet teremts?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük