Fejlődés

Amikor felmerül az igény, hogy tényleg nőként létezzünk, ahogy az teljessé, elégedetté, boldoggá tesz, elindul az útkeresés. Hogyan kellene csinálni? Mit jelent valójában? Mi kell hozzá? Mi hiányzik? És a legtöbben elkövetjük azt a hibát, hogy elkezdünk a külsőségek szintjén változtatni. Személyes történetem, hogy amikor az első igazán mély pontját éltem meg ennek az útnak (kb. 9 évvel ezelőtt), akkor olyan „hülyeségeket” csináltattam magammal, mint például a mellműtét. Nem lett volna szükségem rá, de azt hittem, ettől majd jobban leszek. Nem jött be.

A hiba az ilyen logikában ott van, hogy fentről akarjuk elkezdeni építeni a házat. De ha nincs alap, nincs fal, akkor mi tartja meg a tetőt? Ezért írok nektek az önismeretről, az önelfogadásról és az önszeretetről első körökben. A korábbi cikksorozatban (A szürke kanca tanításai az életről) igyekeztem felvezetni, hogy milyen körülményeket érdemes teremteni ahhoz, hogy elkezdhess a belső működéseiddel hatékonyan foglalkozni. Most nézzünk meg néhány tévképzetet, amely gátolja a fejlődésünket.

Miért fontos az önismeret?
Hadd szemléltessem: ha szemben állunk egymással, látsz engem, ugye? És önmagadat? A másik embert kívülről nézve mindig könnyebb megfigyelni. (Megismerni nem feltétlen, mert a saját szűrőink itt is befolyásolnak. Tehát az emberismerethez nagymértékű nyitottságra van szükség, és arra, hogy értsük, mi hogyan működünk.) Ahhoz, hogy magadat meglásd, szükséged van egy tükörre. Ez lehet egy másik ember, egy élethelyzet, vagy bármilyen önismereti módszer. Nem azt mondom, hogy minden eszköz jó! Ugyanis a tükör torzíthat is. Hamis kép keletkezik, ha rosszul használod. Ezért légy óvatos és körültekintő, amikor kiválasztod, minek adsz hitelt!

Gyakori hibafaktor, amikor egy személyiségelemző módszert önigazolásnak használsz. Ezzel felmented magad a felelősség és a cselekvés alól. Passzívvá válsz, ami az igazi önelfogadás ellentéte. Mindjárt rátérek, hogy miért. Az önismeret lényege, hogy belenézel a tükörbe, és meglátod a valóságot. Hosszú, egész életen át tartó folyamat, hiszen sokszor olyan mélységekbe kell alászállni, amit nem is sejtettél. Ráadásul ahogy haladsz előre, az újabb és újabb élethelyzetek hatására változol, eddig ismeretlen oldalaidat fedezed fel. Vagyis az önismeret egy aktív, cselekvő tevékenység. Vannak nehéz pillanatai és felemelő részei egyaránt.

Hogyan kapcsolódik ez az önszeretethez?
Szeretni azt tudod, amit ismersz. Egy párkapcsolat kezdetén ha azt mondod, „szerelmes vagyok Gézába”, tényleg Gézát szereted? Miért pont őt? Nem lehetne a helyében bárki más? (Ha két ember kapcsolódása valódi, akkor természetesen a válasz nemleges, de a legtöbbünknek több kapcsolata volt, mint Társa, ugye?) Teljes őszinteséggel akkor állíthatod, hogy Gézát szereted, ha már tudod, ki ő. Legalább nagyjából.

Ugyanígy van önmagaddal. Ha azzal kezded, hogy meztelenül odaállsz a tükör elé, és mondogatod, hogy „szeretem magam”, akkor csak ideges leszel.

Az önismeretre időt kell szánni. De ez egy izgalmas utazás. Egyre több dolgot értesz meg, és meglátod, mennyi érték, szépség, tehetség van benned. Mi felé érzel hívást? Miben vagy kiemelkedő? Mik az erősségeid? És ezekkel együtt előkerülnek a csontvázak a szekrényből… Hol sérültél meg? Mitől félsz? Mivel szabotálod önmagad és miért? Hogyan hatnak rád a társadalmi szokások, normák, a neveltetésed, a belénk ültetett mentális programok, sorskönyvi parancsok (ezekről nemsokára mesélek részletesebben, jó)?

Az önelfogadás az önismerettel párhuzamosan történik, nem második lépésként. De mint mondtam, egyik sem passzív dolog! Rajtad múlik, hogy merre mész, mit gondolsz, mit teszel, hogyan használod az információkat.

Önelfogadás = Fejlődés !!!
Miért teszem egyenlővé ezt a két dolgot? Hiszen nem úgy van, hogy meghallgatom egy hozzáértő ember előadását, elolvasok egy rakás könyvet, kitöltöm a teszteket, és amikor fel tudok rajzolni egy skiccet magamról, akkor már el is fogadtam és ebből fakadóan szeretem magam? Nagyon nem.

Az önelfogadás akkor lesz a fejlődésed és a stabilitásod alapja, ha elfogadod azt, amin nem tudsz módosítani, de változtatsz azon, amire van ráhatásod!

A következő posztban fejtsem ki ezt részletesebben, hogy tisztázzunk néhány kérdést, ami tuti, hogy most benned is felmerült?

• Facebook
• Instagram

Eme cikksorozat utolsó eleme következik, amely ismét egy nehéz témát boncolgat. Első pillantásra. De remélem, a végére úgy fogod érezni, hogy megkönnyebbülsz és kedved támad az önismeret, az önfejlesztés útjára lépni.

Mit gondolsz erről? Számodra melyik kancatanács volt a legfontosabb most? Hasznosnak érezted ezeket a posztokat? A következő bejegyzésekben visszatérünk az önszeretet, az önelfogadás témájához. De ne feledd, legyen ehhez otthonod, tudd, hogy hol nem látnak szívesen, tarts meg a teredet, a saját életedet éld, és törekedj a tiszta helyzetekre!

A szürke kanca hatodik tanítása:
„Az édesanyádhoz csak akkor térj vissza, ha már megtapasztaltad az önállóságot.”

Bármennyire is kellemetlen, meg kell tanulnunk emberekről, családról, párkapcsolatról, helyzetekről, munkahelyről, iskoláról leválni, amikor eljön az ideje. A beérés után, ha már nincs tovább szükségünk rá, nem szolgálja a fejlődésünket, tudnunk kell külön úton haladni tovább. Az önállóságunk, az életképességünk megtapasztalásából önbizalmat nyerünk. Így felfrissülve, megújulva, immár erősebben, képesek leszünk visszatérni.

Ellenpéldákkal kezdenék, hogy egyértelmű legyen, miről van szó. Ismered a „mamahotel” jelenséget? Ebben az esetben a gyermek, felnőtt emberként sem költözik el otthonról (vagy nagyon közel keres lakást, esetleg naponta visszajár enni, ruhát mosni stb.). Nagyon kényelmes megoldás, olcsó, az anyuka ellátja, neki nem kell felnőni, felelősséget vállalni, intézni az ügyeit.

A szüleim és nagyszüleim generációjánál láttam, hogy a szülői házból egyenesen a házasságba léptek a fiatalok. Nem tapasztalták meg, milyen egyedül élni, boldogulni. A magukra utaltságban felfedezni a bennük rejlő erőket. A probléma ott vált nagyon látványossá, amikor a pár végül elvált, vagy egyikük elhunyt, vagyis a másik egyedül maradt. Sokan beleroppantak ebbe (és nem csak a szeretett társ hiánya miatt), hanem mert fogalmuk nem volt arról, hogy életképesek-e önmagukban. Nem élte meg, elképzelni sem tudta, milyen az egyedülálló lét.

Vagy a kapcsolatfüggő emberek mit csinálnak? Egyikből mennek a másikba. Párhuzamosan futtatnak több különböző szintű viszonyt. Képtelenek egyedül lenni. És bár ez átmenetileg jó megoldásnak tűnik, valójában csak kompenzálás és félelem.

Minden elmúlást gyász követ. És ennek meg kell adni az időt. Ekkor át tudod gondolni, mit éltél meg, mit tapasztaltál. Levonhatod a konzekvenciákat, tanulhatsz belőlük. Átgondolhatod, mit szeretnél másként csinálni. Mi az új irányod? Milyen a jövőképed? Mi a valódi célod? Tudom, ez ritkán kellemes. Sokkal bulibb rögtön pasizni/csajozni, összejönni valakivel, újra „boldognak” lenni… Majd jönnek a problémák, amelyek általában nagyon hasonlóak az előző szituációhoz…

Addig nem leszel stabil, erős és harmonikus, nem lesz meg a központod, amíg nem vagy tisztában, mennyire önálló, szuverén ember vagy, aki önmagában is képes bármire. Benned van minden ahhoz, hogy egészséges és kiteljesedett életet élj. Ám miután megtapasztalod, ne vidd tovább ezt a mintát! Abból lenne a „nekem nem kell férfi/nő”, „kinek kell párkapcsolat” melldöngetés, a begyöpösödés (ismét egy túlhordott, romlófélben lévő állapot), ami valójában egy újabb kompenzálása a hiányérzetnek, amit el szeretnénk nyomni.

Érts meg, ahhoz, hogy a valódi női (vagy férfi) minőségedet a legmagasabb szinten éld, szükség van a másik minőségre az életedben, egy társ formájában! Benned is megvan, de nem az a fő feladatod, nem azért születtél nőnek, hogy férfiként élj! Neked az a dolgod, hogy a női erőidet, képességeidet fejleszd fel a lehető legmagasabb szintre. Ez egy darabig működik egyedül. De egy ponton túl csak akkor jutsz, ha megtalálod a férfi társadat. Be kell tudni engedni őt az életedbe. És ha tisztában vagy azzal, hogy erős, önálló, értékes, stabil vagy, akkor nem akárkit fogadsz el párodnak. Így egy rossz kapcsolat nem fog tudni hosszú távon manipulálni, nem ragadsz bele nem működő helyzetekbe, mert tudni fogod, hogy nem függsz tőle, egyedül is meg tudsz állni a lábadon. Nem félsz továbblépni, ha a szituációról kiderül, hogy mégsem működik, bármennyire megtettél érte mindent. Átéled a belső nyugalmat, ami abból ered, hogy nem azért vagyok veled, mert szükségem van rád, hanem mert téged választottalak, melletted akarok lenni. Egy önmaga erejével tisztában lévő nő nem választ maga mellé egy gyenge társat.

A megfelelő társ akkor lép színre, amikor eljutsz arra a szintre, hogy ezt a minőséget képviseld. Nem kell hozzá tökéletesnek lenned, hiszen együtt is haladhattok a fejlődés útján. Minták lehettek egymásnak, támogatók, motivációk, tanítók. Sőt! Gondolj bele, megéled az önállóságodat, és belép a férfi az életedbe. Az is egy tanulási folyamat, hogy hogyan tudsz vele közösen létezni, együttműködni, összefogni, egymás társaivá válni. Ha mindketten készen álltok egy közös cél felé indulni, megérkeztek egymás életébe.

A jól működő emberi kapcsolatok lényege, hogy jótékonyan hatunk egymásra, tápláljuk, fejlesztjük egymást, együtt, egymás segítségével fejlődünk. A kiteljesedés folyamata annyit tesz, hogy megtanulok mindent, ami ahhoz kell, hogy egésszé, egészségessé váljak.

Sokféle módon történhet ez a leválás és visszatalálás. Jó esetben a szüleinkhez bármikor mehetünk, ám már nem függünk tőlük, mint egy gyermek, ha ez a folyamat lezajlott. Egy párkapcsolatot újra lehet kezdeni, ha mindkét fél képes friss alapokon, fejlettebben, más szinten, magasabb minőségben működni (oké, ez nagyon ritka eset…). Vagy megtörténhet úgy, hogy a pár nem válik szét, csupán mindketten egy saját módon tapasztalják meg az önállóságukat. Külön hobbi, szakmai sikerek, bármi jó lehet, ami erősíti az öntudatot és önbizalmat ad. Az így nyert erő pedig a kapcsolat építésére fordítható, többek között. Tehát a leválás nem mindig fájdalmas és végleges, de jól használva óriási megújulás, lehetőség rejlik benne.

Amikor képesek vagyunk elengedni a gyermekünk, a művünk, a tanítványunk, a párunk kezét, hogy most önállóan haladjon, tapasztalja meg, mennyi erő lakozik benne, miközben folyamatosan érezheti a biztonságot jelentő támogatásunkat és bizalmunkat, az az egyik legnagyobb ajándék. Képzeld csak el, hogy akit szeretsz, bízik abban, hogy bármire képes vagy. Ha te ezt eddig nem hitted magadról, féltél elindulni, bizonytalan voltál, de most tudod, hogy hisz benned, és ha mégis elesnél, ott lesz, hogy felsegítsen és továbbmehess(etek), már meg tudod tenni? Ugye, hogy igen? És a szép az egészben az, hogy nem is biztos, hogy el fogsz botlani.

Akármelyik is vagy éppen, a támogató vagy az útrakelő, mindkét szerepet élheted félelemmel, vagy izgalommal. Ha van ilyen társad, becsüld meg! Ha nincs, akkor hidd el, hogy benned van mindkét szereplő. Bármennyire félsz, próbáld meg a leválást és önmagad megtapasztalását. Jutalmad lesz az önbizalom, a magadba vetett hit, a valódi erőd, a tudat, hogy képes vagy mindenre, amit el tudsz képzelni. Megéri, igaz?

A témába vágó teljes előadásomat megtalálod Youtube-on: https://www.youtube.com/watch?v=ImswxpPINlk

• Facebook
• Instagram

Van egy olyan érzésem, hogy a most következő tanács mindenkinek meg fog nyomni egy piros gombot… Később talán írok egy cikket arról, hogy a megfelelő életmód, a táplálkozás, a vitaminok és főleg a sport mennyit számít a minőségi élet elérésében. És megszólalhatna a természetgyógyász énem, aki hosszasan fejtegetné a negatív gondolatok, érzések egészségre gyakorolt hatásait. De addig is érteni fogod, hogy ami káros rád nézve, az soha, semmilyen formában nem fogja támogatni a fejlődésedet!!!

A szürke kanca ötödik tanítása:
„Életet a tiszta víz ad. A zavarosban halászni nem egészséges.”

Tiszta, tisztességes, korrekt, egyenes helyzetekre törekedj. Tápláló, pozitív, szeretetteljes, energikus, tiszteleten alapuló dolgokat teremts. Ami koszos, romlott, lápos, az gyanús, hogy betegséget fog bevinni a szervezetedbe. Az ilyen vizet senki nem akarja meginni. Kérdés, hogy hagyod-e, hogy lenyomják a torkodon? Esetleg te halászol a zavarosban? Csomó példát lehet ide hozni: hazugságok, átverések, negatív manipulációk, ködösítések, megcsalások, hűtlenségek…

Észreveszed, ha valami nem stimmel? Amikor „valami bűzlik”? Hallgatsz ilyenkor az intuíciódra? Vagy megmagyarázod, hogy áááá, még alig járt le a szavatossága…? Tettél már utólag szemrehányást magadnak azért, mert tudtad, hogy valamit nem kellene, mégis megcsináltad?

Ha jót akarsz önmagadnak, egészséges szeretnél lenni, ha tiszta, harmonikus életre vágysz, ha értékes dolgot teremtenél, akkor ne vigyél be olyan mérgeket se a testedbe, se a lelkedbe, se az elmédbe, se a szociális kapcsolataidba, amelyek ezt a fejlődést és alkotást gátolják! Az ilyen ételek, italok, vegyszerek, emberi kapcsolatok, érzelmek, gondolatok, negatív minták, szellemi szintű ráhatások, befolyások ne nyerjenek teret. Mérsékeld a gyorséttermi kajálásokat, az alkoholfogyasztást, a dohányzást, a fake news cikkek olvasását a Facebookon, a híradó követését, a politizálást, a véget nem érő kommentháborúkat, a szájkaratét… Zárd ki azokat az információkat, amelyek nem előre visznek. Ne tudatlan legyél! Csak azokat a forrásokat keresd, amelyek abban segítenek, hogy tájékozódj és kihozd az adott helyzetből a legjobbat. Ne pazarold az erődet. Ne emésszen fel a harag. És vezesd le a stresszt!

Mindannyiunknak más az értékrendünk. Neveltetés, kulturális környezet, családi minta, tapasztalatok, célok, vágyak és a személyiségünk egyaránt alakítja az életünk során. Vannak olyan általános normák, amelyeket érdemes tiszteletben tartani a társadalmi együttélés miatt. Sőt, a legtöbb részét annyira kicsi korunktól neveli belénk a környezet, hogy már el sem tudjuk különíteni, mi a mi belső valóságunk, és mi a tanult viselkedés. Nézzünk egy példát, nagyon leegyszerűsítve. A mi kultúránk a monogámiára szólít fel. Sok oka és haszna van ennek, persze egyik sem az egyén boldogságát, hanem a társadalmi berendezkedés fenntartását célozza. De annyira belénk plántált fogalommá vált, hogy ehhez kötjük a személyes jóllétünket is. Ha azonban egy olyan vidékre születünk, ahol a többnejűség/többférjűség az elfogadott, akkor ugyanazt gondolnánk a poligám kapcsolatokról, mint most? Hol a határ a saját értékrendünk és a neveltetés között? Nagyon nehéz meghatározni.

Engedjétek meg, hogy egy általam alkalmazott módszert meséljek el. Amikor egy fontos témában keresem a saját utamat (legyen az akár párkapcsolat, hűség, gyermekvállalás, szakmai döntés, bármi), megnézem, mi az első, azonnali válaszom. Majd megfigyelem, hogy ez milyen érzéseket vált ki belőlem. Büszkeséget, nyugalmat, örömöt, lelkesedést? Vagy valami zavarosat? Ha bizonytalanságot észlelek, jön a következő kérdés: ki és mit vár el tőlem etéren? Általában könnyű felelni, igaz? Na most, ha ezt az elvárást nem veszem figyelembe, akkor mit cselekednék? Hmmm, ez már érdekes, ugye? Javaslom, hogy itt ne állj meg. Ugyanis az előző kérdéssort felteheted magadnak újra és újra. Hidd el, van pár réteg, amit még le lehet bontogatni. 

Az önismeret egy remek eszköz. Sőt, elengedhetetlen ahhoz, hogy előbb-utóbb a saját, kiteljesedett éltünket élhessük. A fenti gyakorlat mellé gondold át, mi a te belső értékrended? Nem az számít, hogy mi a norma és mi a sajátod. Hanem az, hogy mi tesz kiegyensúlyozottá? Amikor rebellis módon csakazértis ellene akarunk menni az általánosan elfogadott elveknek, hogy majd jól megmutatjuk mindenkinek, mennyire önazonosak vagyunk, az a másik véglet lesz. Pont ugyanahhoz a kényszerű, fojtogató, energiarabló életmódhoz vezet, mint a gondolkodás nélküli asszimilálódás.

Ha tudod, hogy téged mi tesz boldoggá – mert megtapasztalod, hogy ilyenkor örömteli, sugárzó, energikus, alkotó, teremtő, motivált, lelkes, nyugodt, kiegyensúlyozott, stabil vagy -, akkor teljesen mindegy, hogy az ezt megalapozó értékrend honnan ered. Valójában ez csak akkor számít, ha nem vagy jól. Ha azt kell megtalálnod, hogy mi gátolja a fejlődésedet. Illetve vannak az életnek olyan sarokpontjai, amikor a korábbi elvek már nem szolgálnak minket. Eddig jók és hasznosak voltak, de már nem azok. Már csak korlátok. Ilyenkor érdemes időt szánni magunkra, és alaposan átrágni a fentieket. Ha a felismerések mentén felszabadultságot érzel, akkor jó felé gondolkodsz.

Keresd a válaszokat önmagadban! Ne akarj mindenáron megfelelni másoknak. Aki hozzád hasonló rezgésű, gondolkodásmódú, értékrendű ember, az elfogad, szeret és tisztel téged. Aki nem, az miért számít neked? Őmiatta érdemes meghasonulnod önmagaddal? Boldogtalanul, örömtelenül, feszültségben, lemondások, kételyek és zavaros gondolatok, érzések, szituációk közepette? Vagy inkább olyan élethelyzetekre vágysz, ahol igazán jól érzed magad? Ahol a jelen csodálatos és a jövő egy lehetőségekkel teli, csábító utazás? Akkor gyerünk, önts tiszta vizet a pohárba!

Az önszeretetről, öngondoskodásról szóló teljes előadásomat itt megtalálod: https://www.youtube.com/watch?v=ImswxpPINlk

• Facebook
• Instagram

A mai írásom szorosan kapcsolódik az előző részhez, ugyanis ott már említettem a határok fontosságát. Vagy nézd vissza az első cikket, amelyben az otthonról beszélgettünk. Nem győzöm eleget hangsúlyozni, mennyire kiemelt jelentősége van a szabadság érzésének abban, hogy testileg, lelkileg, szellemileg és szociálisan egészségesek legyünk. Nem kell messzire menni, hogy lássuk, milyen hatásai vannak, ha ez nem adott. Hány kapcsolat, házasság, család bomlott fel a karantén összezártsága alatt? Nem csak a már eleve rosszul működő helyzetek. Olyanok is, ahol nem lett volna megoldhatatlan ellentét, ha nem kényszerülnek bele bármilyen téren az összezárt, kiszolgáltatott szituációkba. Vagy mennyien zuhantak különböző mértékű depresszióba amiatt, mert elvesztették a szabadságukat? Mind fizikai szinten a négy fal közé zártság miatt, mind szociális értelemben elvágva a szeretteiktől, vagy a munkahelyük megszűnéséből fakadóan az anyagi biztonságuk, lehetőségeik hiányából eredően.

A szabadság véleményem szerint nem azt jelenti, hogy bármit megtehetsz, nem törődve azzal, hány hullát hagysz magad után. A szabadság a lehetőségekben rejlik. A választásokban. Abban, hogy én döntöm el, merre tartok, és nem kényszer vagy nyomás hatására cselekszem. Így a felelősséget természetes módon vállalom, könnyen kitartok amellett, amit szeretnék.

A szürke kanca negyedik tanítása:
„A közösségekben is tartsd meg a saját mozgástered, és ne szolgáltasd ki magad másoknak.”

Legyél része a társadalomnak és a szűkebb közösségeknek, amelyekben élsz (család, párkapcsolat, barátok, munkahely, hobbikhoz kötődő társaságok stb.), mert szociális kapcsolatokra vágyó lények vagyunk. Azonban tarts meg magadnak egy részt az életedben, ami a tiéd. Ha akarod, bevehetsz ide másokat, nem muszáj mindig egyedül lenned. De te húzod meg a határokat. Te döntöd el, ki és mikor léphet be ebbe a körbe. (Megint előkerül a határhúzás témája…)

Mi mindenért fontos ez a mozgástér? Gondolj csak bele! Mikor érzed magad rémültnek, kétségbeesettnek? Amikor azt gondolod, hogy nincs választásod. Amikor csak egy utat látsz magad előtt, vagy ennyit sem. Mint egy szardíniás dobozban a halak, úgy összenyom a teher, nem kapsz levegőt, nem tudsz szabadulni. És pánikba esel. Belekapaszkodsz minden fűszálba, még ha tudod is, hogy ez egy illúzió, nem megfelelő választás.

A hastánc csoportos verziójában szintén odafigyelünk arra, hogy mindenkinek legyen elég mozgástere, bármilyen közel állunk egymáshoz. Mert csak akkor tudunk létrehozni valamit közösen, ha egyikünk sincs egészségtelen korlátok közé szorítva. A páros táncok még ennél is jobban érzékeltetik ezt. Mindkét félnek megvan a saját szférája és feladatköre. Hogy ez a távolság szűkül vagy tágul, közeledünk vagy távolodunk éppen, az a tánc dinamikája, az életünk alakulása. Amikor a férfi lép, utat enged a nőnek, hogy ő is lépjen. Mindig van hova mozdulni. Abban a pillanatban, hogy az egyik fél beszorul, vagy bizonytalanná válik, az áramlás megszűnik. Akkor lehet együtt táncolni, ha mindig érzed, hol van az a pont, ahova lépni tudsz.

Amikor van levegőd, tered, választásod, akkor szabadnak érzed magad. Mert te döntesz. Maradjunk a táncnál. Ha szólóban szerepelsz, nem kell másokhoz alkalmazkodni. De igazodsz a színpad méreteihez, a zenéhez, a közönség hangulatához stb. Vagyis soha nem vagy légüres térben. Nem vagy egyedül. Nem kizárólag rajtad múlik minden. De hogy mit teszel, hogyan cselekszel, mekkora utat jársz be, merre mozdulsz, mit hangsúlyozol és fejezel ki, az a te választásod.

Amikor egy partnerrel táncolsz, az szépen kifejezi a társas kapcsolatokat. A férfi hoz egy döntést, és lép. A nő erre reagálva szintén dönt, és cselekszik. Amire most a férfi válaszol. És így tovább. A tánc és az élet döntések sorozata.A legtöbb probléma abból fakad, ha valaki nem képes, vagy nem akar dönteni. Ha nem látod a lehetőségeidet, mert korlátozva érzed magad, nem tudod megtenni a szükséges lépéseket. Ha pedig bizonytalankodsz, engeded, hogy a félelmeid, a rossz tapasztalataid, a gátlásaid, a külső nyomás, az önszabotáló mechanizmusok lebénítsanak, úgy a karnyújtásnyira lévő esélyeket is elszalasztod. Nem fejlődsz, ott maradsz, ahol voltál. Vagy mélyebbre csúszol.

Mert ahol a figyelem, ott az energia. Amikor a negatív aspektusokat latolgatod, azokat a helyzeteket fogod meglátni („bevonzani”), amelyek ezt igazolják vissza. Például nem hiszel a jól működő párkapcsolatban? Akkor csak a sok problémás verziót fogod megtapasztalni. Ám ha nyitott szemmel, befogadó módon, megtartva a teredet, szabadon lélegezve létezel, a célra irányított figyelmed megteremti a lehetőségeket. Ezekkel pedig képes leszel élni. Az előző példánál maradva, hirtelen több olyan házasságot veszel észre, amelyben a felek boldogok. Vannak problémáik, de azokat együtt oldják meg. Évek óta jó csapatot alkotnak, és tudják, hogy összetartoznak. Nem azért, mert nincs más lehetőségük. Hanem mert egymás mellett tették le a voksukat, és emellett kitartanak.

Minden elhatározás felelősség és lemondás is egyben. Sokan ezért nem cselekszenek. Azt hiszik, így több út marad nyitva előttük. Pedig sajnos ez téves. Mert ha nem lépsz be egy ajtón, az egyszer csak bezárul. Persze lesz másik. De ugyanaz nem. Sok esetben nincs olyan, hogy majd legközelebb… A nem döntés valójában egy döntés! Ilyenkor úgy határozol, hogy elengeded azt, amit nem vállalsz fel. 

Ugyanez a helyzet az élet minden területén. A sorozatunk fő témájánál maradva, az öngondoskodás oldaláról nézve, mindenkinek szüksége van egy bizonyos fokú egyedüllétre. A mértéke és a formája egyéni. Van, akinek elég az, ha csendben ülhet és olvashat, amíg a másik ott van mellette. Másnak a fizikai térre, magában töltött időre van igénye. A lényeg, hogy ismerd fel, téged mi támogat. Ha van párod, lásd meg az ő szükségleteit. Add meg magadnak és neki ezt. Mert te sem szereted, ha folyamatosan lógnak rajtad. Segíts magadnak és másoknak, hogy etéren is jól érezzétek magatokat. Tartsd meg a határaidat és adj teret másoknak.

Nem az az önzés, ha fenntartasz magadnak egy szeletet az életedben, ami csak a tiéd. Hanem az, ha mártírt csinálsz magadból. Mert aki szenved, pedig erre senkinek semmi szüksége, az bizony mártírkodik. Ráadásul feleslegesen, önmagának és másoknak ártva. Az ilyen életmódban nincs szeretet, teremtés, valódi érték. Lesznek viszont konfliktusok és benyújtott számlák.

Te döntesz. Ha van saját élettered, hobbid, hivatásod, céljaid, vágyaid, szabad vagy. Ha szabad vagy, vannak lehetőségeid. Vedd észre ezeket! Merj élni velük! Merj választani! Te merre indulnál?

A témához illő teljes előadásomat hallgasd meg youtube-on: https://www.youtube.com/watch?v=ImswxpPINlk

• Facebook
• Instagram

Önmagunk szeretete nem zárja ki mások szeretetét. Sőt, minél inkább értékeled azt, aki vagy, annál több pozitívumot tudsz adni a többieknek. Ám a szeretet nem azt jelenti, hogy megoldjuk helyettük a problémáikat. Nem is azt, hogy feladjuk önmagunkat azért, hogy ők elégedettek legyenek. Boldog, kiegyensúlyozott, erős, stabil, megbízható és értékes társ, barát, szülő akkor lehetsz, ha te jól vagy.

Ennek érdekében tudnunk kell határokat húzni. Meddig mehetsz el? Hol van az a pont, ahol már sérted a köreimet? Mit pakolhatsz rám és mikor? Mit várhatsz el tőlem, és mit nem? Az egyik legnehezebb téma, hogy vajon hol van a választóvonal a társadalmi együttélés és az önérvényesítés között?

Személyes véleményem (és nyugodtan mondd el te is a sajátodat!), hogy bármit megtehetsz, amíg nem sérted mások határait. Amíg nem okozol kárt, legalábbis tudatosan, szánt szándékkal nem. Ha pedig mégis hibáztál, akkor igyekszel azt orvosolni. Tiszteletben tartva a fontos emberek személyiségét, szükségleteit, miközben nem áldozod fel a sajátjaidat!

A szürke kanca harmadik tanítása:
„Ne helyezkedj bele mások életébe.”

Te a saját életedet éled, nem másvalakiét. Ez nem az empátia hiánya. Nem az, hogy nem törődöm veled. Arról szól, hogy tisztában vagyok azzal, hogy mi az én dolgom, és mi a tiéd. Mi az én keresztem, érzésem, gondolatom, vágyam, és mi a tiéd.

Az egyik legnagyobb hiba, amit a párkapcsolatokban elkövetünk, ha nem tartjuk tiszteletben a társunk szerepét. Általában még csak le sincsenek fektetve ezek a keretek. Össze-vissza működünk, egyszerre akarunk lenni férfiak és nők, miközben elvárjuk a másiktól, hogy legyen már férfi/nő! Valódi társat akkor találunk, amikor megértjük, hogy meg tudunk állni a lábunkon. Jól vagyunk önmagunkkal. A társ legfontosabb feladata, hogy egymás mellett mindketten azt a minőséget teljesítsük ki, ami a miénk. A nő a nőt, a férfi a férfit. Amíg kénytelenek vagyunk mindkettőt egy személyben élni, addig egyik sem lesz teljes. A probléma ott kezdődik, ha belekontárkodunk a másik feladatkörébe. Ha nem hagyjuk, hogy abban ő legyen az erős és kompetens.

Terápiában olyan esetekkel is találkozom szülő-gyermek kapcsolatokban, ahol a kliensemnek rossz a viszonya az egyik szülőjével. Ilyenkor gyakran kiderül, hogy a szülők kapcsolatában komoly gond van. Fel szokott merülni a kérdés, hogy miért veszi át annak a félnek a szerepét, akivel jó a kapcsolata? Mert ő nem a saját érzelmeit éli, hanem azét, akivel azonosul.

Vagy léteznek erős empatikus képességgel rendelkező emberek (empaták). Ők hajlamosak elmosni a határokat önmaguk és a másik ember között. Ekkor nem tudni, mi a saját gondolatuk, érzésük, és mit vettek át. Gyakran ez nem tudatos működés. Extrém esetekben fájdalmat, betegséget is magunkra tudunk vállalni azoktól, akikkel szoros a kapcsolatunk.

De ide sorolhatjuk még a megfelelési kényszereket, az elvárásokat, a társadalmi nyomást. Azokat a célokat, amelyek nem a sajátjaink, hanem mondjuk a szüleink, a tanáraink, a párjaink vágyai voltak. Te akartál profi zongorista lenni, vagy az anyukád? Valóban ideje számodra húsz-harminc évesen gyermeket szülni? Szeretnél egy tetoválást, de mit fognak szólni hozzá a kollégáid?

Konfliktushelyzetben a személyeskedés tipikus eset. A másik ember által megfogalmazott vélemény magadra vétele, és az ebből fakadó sértődés nem visz előre. Ahogy az sem, ha valaki kritizál, és te nem tudod elkülöníteni, hogy a felvetése jogos-e egyáltalán? Meg tudod ítélni, hogy ez rólad, vagy róla árulkodik? (A „tükör törvényei” szépen megfogalmazzák a lehetőségeket.) Ha neked mutatnak türköt, akkor megtisztelheted magad azzal, hogy a fejlődésed érdekében törődsz ezzel. Ha pedig érted, hogy ez a másik ember problémája, megélése, sérelme, rossz tapasztalata, úgy teljes nyugalommal tudsz felé fordulni. Nem billensz ki az egyensúlyodból, a harag helyett megengedés és szeretet ébred benned iránta.

Oké, ha egy nárcisztikus személyiségzavarossal, szociopatával, pszichopatával állsz szemben, akkor ő nem azért bánt, mert szenved, hanem mert ezt élvezi. Viszont ez az ő problémája, nem a tiéd! Rengeteg sérülést elkerülhetnénk, ha nem engednénk ezeknek az embereknek, hogy ártsanak nekünk.

Mi kell hát ehhez? A reális látásmód, az önismeret, az önmagunk tisztelete és megbecsülése általi belső stabilitás, nyugalom megtalálása. Valamint az előző két kancatanács:

1. Legyen meg az otthonod, ahol erődben vagy, ahol érzed, hogy nem bánthat senki.
2. Engedj el minden olyan mérgező kapcsolatot, élethelyzetet, önkorlátozást, ami nem szolgálja a fejlődésedet.

Majd mérd fel, mire vágysz igazán? Mi a célod? Merre akarsz haladni?

A saját életedet éled? A valódi életfeladatod beteljesítése felé tartasz ebben a pillanatban is?

Ki, mi befolyásol? Kinek, minek akarsz megfelelni? És vajon miért?

Mi történik, ha befejezed a tetszeni vágyást, és afelé mozdulsz, ami téged tenne boldoggá?

Huh, tudom, itt jönnek megint a félelmek… Mondjak egy trükköt, ami nekem bejött? Ezt egy pszichiáter hölgy (dr. Almási Kitti) előadásában hallottam, és nagyon tetszett. Beszélgetsz magaddal, vagy egy barátoddal, megfogalmazod végre, mit szeretnél csinálni. Majd hirtelen bevillan, hogy jaj, de akkor mondjuk valami rémes dolog történhet… Ekkor tedd fel a kérdést: „És akkor mi van?” Jön rá a következő para válasz. Újra megkérdezed: „És akkor mi van?” Addig folytatod ezt, amíg eljutsz a legrosszabbnak tűnő forgatókönyvig. Ahol rájössz, hogy azért ez mégsem olyan vészes… 

Hidd el, mindig több út áll előttünk! Bármilyen nehéz egy időszak, van kiút. Ha belesüppedsz a szenvedésbe, a nyafogásba, a kifogások keresésébe, akkor mártírkodsz. És tudod, mi a legrosszabb egy mártírban? Nem az, hogy belehal. Hanem hogy a végén mindig benyújtja a számlát. 

Úgyhogy ülj le, rajzolj egy térképet, zárd ki a zavaró tényezőket, bízz az erődben, és éld a saját életedet, szerepedet, minőségedet végre! 

Ha szeretnéd meghallgatni a teljes előadásomat ebben a témában, itt megteheted:  https://www.youtube.com/watch?v=ImswxpPINlk

• Facebook
• Instagram

Találkoztál már olyan „bölcs tippekkel”, amelyek arról beszélnek, hogyan legyél jó nő? Ezek általában külsőségekre vonatkoznak, és ha kipróbálod, feszélyez az egész… Hiszen amíg benned nincs rend, a kifelé mutatott kép is disszonáns lesz. Aztán ott vannak a „hogyan szeresd meg önmagad”, „hogyan legyen több önbizalmad” stb. tanácsok. Ezek már kicsit közelebb járnak a megoldáshoz, mert a gondolkodásod oldaláról közelítenek.

A tapasztalatom az, hogy hatalmas káosz él a fejekben nem csupán a nőiességről, de már az olyan alapvető dolgok esetén is, mint önszeretet, öngondoskodás… Például beszélnünk kell arról, hogy mi a különbség az önzés és az önmagunk első helyre sorolása között? Vagy mit jelent, hogy abból tudsz adni, amid van? Esetleg azt meg tudod fogalmazni, hogy az önelfogadás miért egyenlő a fejlődéssel? Izgalmas és fontos kérdések, amelyekkel szembe kell néznünk, ha el szeretnénk jutni a jól megélt női minőségünkhöz.

A tegnap elkezdett sorozatban gyakorlati tippeket szeretnék adni, hogy mire van szükség ahhoz, hogy elinduljunk ezen az úton. A tanácsokat nem én találom ki, hanem egy tanmeséből merítem. A szürke kanca című művet érdemes elolvasnotok. Az ilyen írások univerzális megoldások az élet egyes helyzeteire. Fordítsd le, alkalmazd a számodra megfelelő módon. 

A szürke kanca második tanítása:
„Ismerd fel, hogy hol nem látnak szívesen.”

Ahol nem látnak szívesen, ott nem kell lenned. Ez ilyen végtelenül egyszerű. Ne erőltess olyan helyeket, helyzeteket, kapcsolatokat, amelyekben nem érzed jól magad. Ahol nem az elfogadás, a szeretet a meghatározó. Ha nem érzed, hogy része vagy egy közösségnek, álljon az akárhány tagból, ott nem leszel boldog.

Rengeteg energiát veszítesz a meddő próbálkozásokkal, amikor próbálod elfogadtatni magad közegekben, ahol nem a közös építés a cél. Hány sebet hordozunk olyan élmények, családi vagy párkapcsolatok, iskolák, munkahelyek miatt, ahol nem lehettünk önmagunk? Nem fogadtak el, ránk akartak kényszeríteni szerepeket, bármit tettünk, folyamatosan a hibát keresték.

Tudom, hogy ez sokszor nem könnyű. Minél ragaszkodóbb valaki, annál nehezebb rájönni, hogy hiába fogsz rá valamire, mint a pitbull kutya a rongyra, ha az nem a te utad, nem fog működni. Elképesztő mennyiségű erő, energia, kapacitás szabadul fel, ha fel tudod mérni és ki tudod küszöbölni az életedből azokat a tényezőket, amelyek hátráltatnak.

Lehetnek ezek emberi kapcsolatok, munkahelyek, sorskönyvi mintázatok, mentális programok, társadalmi, szociális normák, keretek, védőbástyák, amelyeket magunk köré húzunk, élethelyzetek, bármi. Eddig a pontig nagyon jó szolgálatot tettek, tettetek egymásnak, hasznosak voltak. De már idejét múltak, túlhordottak. Már nem gyakoroltok kölcsönösen pozitív hatást egymásra, nem fejlődtök mindannyian, nem tudtok adni egymásnak. Ezektől meg kell válnod. Mert ami nem szolgál téged, az visszahúz. Az egy kolonc. És ami bánt téged folyamatosan, az nem támogatja az egészségedet. Ha pedig nem vagy egészséges, akkor másokat sem tudsz azzá tenni.

Ide tartozik az is, hogy ne legyél megmentő szindrómás. Ha valaki nem kér a segítségedből, a szeretetedből, a tanácsaidból, akkor ne kényszerítsd rá. Azoknak add, akik igénylik, azokban a helyzetekben, ahol helyénvalóak, és azokat a gondolatokat, amelyek előre visznek. Amelyek termékeny talajba hullanak.

Vedd észre, hogy melyek az egészségtelen ragaszkodások. Tudom, már a szembesülés sem egyszerű… jönnek a kifogások, a mentegetőzések… 
Külső hangok, társadalmi nyomás, gazdasági összefonódások, bennünk élő félelmek, gátlások, vágyak, illúziók tömkelege kel életre, és próbál bent tartani a jól ismert komfortzónában akkor is, ha az már fájdalmat, betegséget, boldogtalanságot okoz minden nap.

Kérlek, a másik végletbe se ess! Nem azt mondom, hogy ha valami, akár egy kapcsolat épp rosszabb időszakát éli, nehézségek támadnak, lelassul a fejlődés, háttérbe szorul a közös cél, azonnal rúgd fel. Azt ismerd fel, hogy mikor érett túl valami. Mikor jutott el abba a fázisba, amikor már nem születik belőle újabb és újabb érték, nem fejlődik, nem táplál sem téged, sem a többieket. Ha már csak poshad, mocsarasodik hosszú ideje, abban nincs élet, nincs teremtés. És a te életed, boldogságod sincs benne.

Végül ha már látod, mi minden nem szolgál tovább, kezd el ezeket tudatosan megszűntetni. Haladj lépésről lépésre. Amikor bizonytalanság, félelem lesz úrrá rajtad, gondolj arra, hogy miért csinálod? Boldog, erős, egészséges vagy jelenleg? Nem? És szeretnél az lenni? Megéri végigmenni az úton, ha a „végén” ez a lehetőség vár? Akkor hajrá, csináld és ne add fel! 

A teljes előadást, amelyben az öngondoskodás fontosságáról beszéltem, itt találod: https://www.youtube.com/watch?v=ImswxpPINlk

• Facebook
• Instagram

Megosztottam veletek egy előadásomat, amely az önszeretetről és az öngondoskodásról szólt, az Anya ősképen keresztül. Ha van időd, és érdekel, hallgasd meg.  (Itt megtalálod: https://www.youtube.com/watch?v=ImswxpPINlk)

Van benne egy rész, amelyben A szürke kanca című történetet hozom példának. A mesék megoldó kulcsok az élet bizonyos helyzeteihez. Tanítanak és segítenek, amikor elakadunk. Természetesen nem szó szerint kell értelmezni őket, ám ha figyelsz, rávezethetnek a saját megoldásaidra.

Hogy miért beszélek most erről? Azért, mert ebben a csoportban cikkek, videók révén szeretnék segíteni neked, hogy megértsd a valódi nőiesség lényegét. Ám ehhez önismeretre van szükség. Mert nem elég tudni, hogy mi a cél. Azt is látnod kell, hol tartasz most, milyen akadályokkal kell szembenézned. Beszélhetnék egyből arról, hogyan legyél vonzó nő… De semmi haszna nem lenne. Ezért kezdem az alapoknál, ezért szólok most sokat arról, hogy mit is jelent megismerni, elfogadni, majd megszeretni a személyedet és az életedet.

Az említett mesében a szürke kanca hat tanáccsal látja el a csikóját, amelyekkel gondoskodhat magáról, egészséges életet élhet, fejlődhet. Eme tapasztalatok szükségesek ahhoz, hogy képessé váljunk minőségi módon táplálni saját magunkat, majd másokat is motiválhassunk. Nézzük végig őket egyesével! 

A szürke kanca első tanácsa:
„Találd meg az otthonod, azt a helyet, ahol melegség és védelem vesz körül!”

Az otthon szerencsés esetben egy lakás, amelyben biztonságban érzed magad. A te kis világod, ahova jó érzés minden nap hazatérni. Ha ez nem adott, lehet ez egy belső otthon, egy közösség, egy erdő stb. Bármi, ami a te erőtered. Itt szeretet, pihenés vesz körül. Fel tudsz töltődni. Védve vagy. Sérthetetlen vagy. Ide vissza tudsz húzódni akkor is, amikor külső támadások, nehéz helyzetek keletkeznek az életedben. Enélkül folyamatosan kibillenthetőek vagyunk. Belső stabilitás nélkül pedig nincs növekedés.

Az otthonodban legyen béke. Törekedj a harmóniára, a megnyugtató, jó érzésekre. Szépítsd, ahogyan szeretnéd. Legyen öröm ide belépned. Gyakorold azt, hogy a negatív hangulatot, feszültséget kint felejted. Például útban hazafelé gondolj arra, hogy most magad mögött hagyod az összes kellemetlenséget. Mire megérkezel, már nem terheled tovább magad ilyenekkel. Lesz még időd megoldani a problémákat. Ahogy Scarlett O’Hara mondta, holnap majd töröm ezen a fejem. 

Ha teheted, próbáld meg elkülöníteni az egyes tevékenységek tereit. Máshol dolgozz, mint ahol pihensz. Bármekkora a hely, legalább ülj át egy másik székre, amikor a munkáddal foglalkozol. Lehetőleg ne vidd be az ágyba a laptopodat.  Így könnyebb lesz a megfelelő állapotba hozni magad, bármit is szeretnél csinálni épp.

És legfőképpen ne bagatellizáld el ezt a tanácsot kifogásokkal. Nyugalomra, pihenésre, békére, biztonságra mindenkinek szüksége van! Hidd el, ha megtalálod az erőtered, a védőburkot, ami körülölel, ha tudsz töltődni, lesz energiád tovább menni az úton.

• Facebook
• Instagram