Eredmény(ek) 18 mutatása

Mexikó – A Végletek Országa

Visszatekintve, ez az esztendő számomra a Végletek Éve volt. Nem várt örömök, megvalósuló álmok és mély fájdalmak tarkították. Nem kerestem, és szerelmet találtam. Olyan formában, lendülettel, amelyre vágytam. Vele együtt új célok és valódi lehetőségek keltek életre. Majd bánat, félelem, csalódás követte életem hullámhegyét. Régi traumák, sérülések szakadtak fel a jelenben, hogy kitisztuljanak. Nem volt egy könnyed, virágosréten ugrálós év… Ám transzformatív és hosszabb távon bizonyosan rendkívül fontos, igen.

Egyik meglepetése az volt, amikor fél éve egy spontán invitálásra gondolkodás nélkül igent mondtam. És bár fogalmam sem volt, hogyan valósítom meg, mégis azonnal tudtam, hogy menni fog. Elmegyek Mexikóba! 

Aztán november elején ott ültünk a repülőn, életem eddigi legnagyobb útjára indulva…

Minden utazás külső és belső. A külső a fizikai térben megtett távolság. A belső utazás az, ami a lélekben zajlik. Ha egy útról ugyanúgy térsz vissza, ahogy odamentél, az egész haszontalan volt, és csak arra jó, hogy menőzz vele a közösségi médiában. Ellenkező esetben, mint egy jó művészeti esemény hatására – amennyiben egy icipicit többnek érzed magad utána, akkor igazán értékes volt!

Én most sokkal gazdagabbnak érzem magam, mint egy hónapja! Persze, nem a bankszámlám tekintetében… 

Számomra a legizgalmasabb felfedezés az volt, hogy mennyire másként is lehet élni. Mennyivel több szín, íz, illat, hang, érzékelés, erő és energia vesz körül. Mennyire dúsabb az a világ, ahol más érzelmek (tisztelet, hála, elégedettség, harmónia, jószándék) dominálnak. És hogy ha ezt egy ekkora földrészen, ilyen soktízmillió ember képes megvalósítani, akkor én is az leszek! 

Kíváncsi vagy, miért neveztem el magamban Mexikót a Végletek Országának?

Utazz velem! Nemsokára elmesélem! 

—————————————————-

A folytatásban… 

Mexikó – A Végletek Országa – A természet és a metropolisz

Mexikó – A Végletek Országa – Ízek kavalkádja

Mexikó – A Végletek Országa – Ősiség és modernitás

Mexikó – A Végletek Országa – Kereszténység… „in a mexican way…”

Mexikó – A Végletek Országa – Emberségben az erő

Mert megérdemlem…

Előre bocsátom, hogy a következő sorok kényes témákat fognak érinteni! Sokan megsértődhetnek, vagy épp önigazolást kereshetnek a tartalmában. De szeretném jelezni, hogy senkit és semmit nem kívánok minősíteni. Egy jelenségről osztanám meg a gondolataimat…

Egyik este egy gyógyító női körben nyolc résztvevő, köztük 3 egyedülálló, 3 házas és 2 párkapcsolatban élő ült. A házasok közül egy válófélben volt. Egy épp új esélyt adott a férjének. És egynek válságban volt a házassága. A szinglik közül egy jól érezte magát így, a másik kettő kereste a társát. A párkapcsolatban élőknek voltak gondjaik, de bizakodóan viszonyultak a helyzetükhöz.

A kiinduló helyzet az volt, hogy a házasságban élők arról számoltak be (és korábbi tapasztalataikból ezt a többiek is meg tudták erősíteni sajnos), hogy a párjaik éveken át gyakorlatilag semmibe vették az ő igényeiket, vágyaikat. Több fázison mentek keresztül: kértek, sírtak, tomboltak, majd elkeseredtek, csendben maradtak, reménytelenné váltak, végül így vagy úgy, de kiléptek a kapcsolatból. A férfiak ekkor eszméltek… Korábban a nő volt az erőszakos, a hisztis, a hideg, az undok stb. Aztán elkezdtek teperni. Hogy erre a nő mit reagál? Egyénfüggő. Volt, aki adott új esélyt. Volt, aki már nem tudott… De miért kell mindig ide jutni? Mert ez iszonyúan gyakori forgatókönyv!!!

Nem állt szándékunkban szapulni a férfiakat. Szeretjük, tiszteljük, becsüljük őket. Társnak tekintjük őket, nem a gyerekünknek és nem az apukánknak. A legtöbben tényleg megtesszük a lehető legtöbbet, hogy működjön a kapcsolat. Egy ideig…

A női oldal a mi asztalunk. Ebben tudunk változtatni. A férfiak olyanok, amilyenek, ha másként akarnak majd élni, megteszik. 

Felmerült a kérdés:

„Mit gondoltok, ha egy férfi úgy ugrálna körül minket, mint mi őket, milyen lenne? Jól esne? Vagy csak egy ideig lenne kellemes? Utána nem lenne szinte zavaró? Vajon nem vagyunk mi is baromi idegesítőek, amikor ezt a pincsikutyás körberajongást nyomjuk?”

Hiszen erre vagyunk kondicionálva. A hagyományos szerepleosztás idejéből ránk maradt, hogy a férfi megy pénzt keresni, a nőé a háztartás, a család.  Azonban ez ma nem működőképes. Az egykeresős családmodellt szinte lehetetlen megvalósítani. Ám a munkamegosztás és az ezzel kapcsolatos elvárások (nem csak a férfiakban, bennünk is) megmaradtak. A férfi dolgozik, ez igaz. A nő dolgozik. És főz, mos, takarít, gyereket nevel, bevásárol, menedzseli az otthon működését. És ez evidencia. Természetes. Észrevétlen… (Tudtátok, hogy létezik a Láthatatlan munka világnapja, épp erre a jelenségre?)

Egész életemben egyetlen férfit ismertem, a legjobb barátnőm édesapját, aki teljes meggyőződéssel mondta (és csinálta!): 

„Én nem segítek a feleségemnek a háztartásban, hanem résztveszek benne! Én is ott lakom. Ez éppúgy az én dolgom, mint az övé.”

Hát… Ti ismertek még ilyen férfit? Aki nem csak mondja, de tényleg ki is veszi a részét, zokszó, vádaskodás nélkül, kölcsönösen megbecsülve, amit beletesztek a közös életetekbe?

És akkor még csak a munka-háztartás témakört említettem (nem esett szó a gyerekekről, a szabadidő eltöltéséről, vagy akár a szexualitásról…)

Visszatéve a nőkre. Arra vagyunk nevelve, hogy feleljünk meg az elvárásoknak. Legyünk jól kereső munkaerők, szexbombák, konyhatündérek, takarítónők, családanyák, barátok, támogatók, megértők, csendesek, cukik… Mert akkor vagyunk „jó nők”, szerethetők, ha mindezt hozzuk. Az ilyen nő kiszolgálja a férfit. Csendben. Mosolyogva. Igények, vágyak, szükségletek nélkül. Hmmm… Mennyire disszonáns elképzelni, hogy ilyenné tesznek minket / tesszük magunkat.  És ez sem „elég jó”. Sem a másiknak, sem magunknak…

A férjek nem boldogok így, ki tudja, miért… A fiaink a nőket cselédnek tekintő, férfiatlan, elkényelmesedett kisfiúkká cseperednek… Ráadásul a nők is savanyú uborka képpel teszik a „dolgukat”…
Tudom, nem mondtam semmi újat. 
És hogy minden elemét hosszan lehetne tárgyalni. Érzékeny területek, és sok vitát robbanthatnak ki.

Nem célom világmegváltani, ahogy a lányokkal sem volt szándékunk senkit leszólni. Tisztában vagyunk vele, hogy a férfiak éppúgy nehéz helyzetben vannak sok tekintetben, mint a nők. Beszélgettünk. Érzésekről, megélésekről. A testünkben, a lelkünkben és a szellemünkben keletkezett lenyomatokról, amelyeket az elhanyagolás, az elhallgattatás, a vágyaink elfojtása okozott éveken át. Nem robbantunk ki forradalmakat. Nem fejezzük le a férjeket. Nem hagyjuk el őket, ha nem muszáj (akkor lépünk, amikor már az egészségünket fenyegeti a kapcsolat nemműködése).

Csupán feltettük a kérdést…

  • Mi lenne, ha mostantól magunkat ugrálnánk körbe?
  • Mi lenne, ha a saját kívánságainkat lesnénk?
  • Ha magunkat kérdezgetnénk nap mint nap, hogy mire vágysz, mitől lennél boldog?
  • És mi lenne, ha ezeket megadnánk magunknak? (Természetesen úgy, hogy ezzel nem sértjük mások határait, és a számunkra fontos embereket, kapcsolatokat!!!)
  • Mi lenne, ha elhinnénk végre, hogy megérdemeljük? 

Nem a teljesítményünkért. Pusztán azért, mert vagyunk… 

A Nő és a Fa

Miért szeretem a fákat? Mert olyanok, mint a jól működő női minőség. Érdemes tőlük tanulni.

Ők a nyugalom, a harmónia, a béke megtestesítői. Tökéletes egyensúlyban vannak.
A folyamatos fejlődés, növekedés, megújulás és a körforgás tanítómesterei. A női bölcsesség ebben a ciklikusságban rejtőzik.
Tudás él bennük, melyet át is adnak, ha odafigyelünk.
Gyógyító erővel rendelkeznek (lásd pl. Bach virágterápia, rügyterápia, fitoterápia, aromaterápia stb.).
Őriznek, védenek és támogatnak, amikor szükség van erre.
Ajtóként, átjáróként működnek, mely összeköti ezt a síkot más világokkal.

Elgondolkodtató, hogy úgy kellene felépíteni az életünket, mint egy fát:

– Legyen erős gyökérzete, amely stabil alapokat, tartást ad. Ez a rész a bennünk élő ösztönerőkkel kapcsol össze. A gyökerekből készült főzetek az ösztönös, tudattalan, érzelmi energiákra hatnak. Stabilizálnak, lekötnek a földi szférába.

– Az erős törzs fizikailag jó állóképességet jelöl. Biztosítja a mostban, a jelenben létezést, a testi jóllétet.

– A lombkorona az ég felé nyúlik, felfelé törekszik, a szellemi és a kapcsolati energiákkal dolgozik. Virágokat, terméseket itt hozunk. Segít kapcsolódni a belső énnel, a belső hanggal. És ne felejtsük el, hogy a fák társas lények, folyamatosan kommunikálnak egymással. Így az „ágainkkal” mi is megtalálhatjuk azokat az embereket, akikkel érdemes együttműködnünk, bármilyen téren. A jól működő szociális kapcsolatok elengedhetelenek a valódi egészség eléréséhez.

Vagyis a fák és a WHO egyetértenek abban, hogy „Az egészség nem a betegség hiánya, hanem a testi, lelki, szellemi, szociális jóllét állapota!”

A Ragyogó Nő titka…

Mint minden, ami működőképes, ez is végtelenül egyszerű. A külső-belső ragyogás kulcsa a Tisztaság.

Furcsán hangzik, hogy felnőtt embereknek ezt ki kell hangsúlyozni? Emlékezz a Covid kezdetére, amikor megtanítottak kezet mosni… Elvileg evidens. Gyakorlatilag már kevésbé. Mert a tisztaság nem csupán a mosakodáson múlik.

Minden szinten jelen van.

Testben: „Ép testben ép lélek.
Szeresd és ápold a tested! Emellett a fizikai sík részét képezik a cselekedeteink, a környezetünk, és a kapcsolataink.

Vagyis, mi kell a fizikai tisztasághoz?
– Megfelelő higiénia, tisztálkodás.
– Méregtelenítés.
– Természetes kozmetikumok.
– Minőségi ételek.
– Tiszta víz.
– Sport, tánc.
– A gondolatainkkal, érzéseinkkel és vágyainkkal harmonikus tettek.
– Rendben tartott otthon, munkahely, környezet.
– Az adok-kapok viszonyok egyensúlya.
– Nyugodt, rendezett anyagiak.
– Korrekt, tisztességes élethelyzetek, emberi kapcsolatok!

Lélekben: „Tiszta szív.
Nem véletlen, hogy az ókori egyiptomi mitológiában a szívet helyezték Maat mérlegére, hogy kiderüljön, pihekönnyű-e, vagy a bűnök súlya nyomja? Jó embernek tartod magad? Ha „szívből szólsz”, az építő, segítő, szeretetteljes? A bánat, a szégyen, a bűntudat, a harag, a gyűlölet, az irigység természetes ugyan, és ezt is meg kell éljük néha. De nem mindegy, hogy mennyire mindennapos vendégek. Hangold magad a jóságra és a jóllétre!

Például ezekkel:
– Tiszta lelkiismeret.
– A Jelen megélése.
– Művészetek.
– Terápia!
– Pozitív, magas rezgésű érzelmek. Szeretet, öröm, boldogság, optimizmus, lelkesedés, elégedettség, hála…

Szellemben: „Aranyhajad a sarkadig érjen…
Minden fejben dől el. A gondolataid óriási teremtőerővel bírnak, meghatározzák az érzelmi és a fizikai állapotodat. Valamint azt, hogyan beszélsz és cselekszel. Aszerint bánsz magaddal és másokkal, ahogy gondolkodsz. Ragyogjon az elméd, mert az intelligencia igenis szexi.

Vagyis erősítsd ezeket:
– Szép, építő, konstruktív gondolatok.
– Pozitív hozzáállás.
– Tanulás.
– A negatív, destruktív hírek minimalizálása (tájékozódj, de ne hergeld magad a hírfolyamokkal, inkább olvass könyvet).
– A panaszkodás elkerülése, helyette segítő beszélgetések folytatása.
– Tiszta, egyenes, őszinte kommunikáció.

És amivel még kiegészítenéd.

Élet ott van, ahol tisztaság van. Ahogy a vízben, a folyamatos belső mozgás, hullámzás révén tisztul a tó, és milyen csodás világot teremt. Ám a mocsárban halál vár. Mozogj, lélegezz, tisztulj, hiszen itt az idő, hogy felfrissülj, újjászüless a természettel együtt, és ragyogj! Ragyogjon tisztán a fényed!

Abból tudsz adni, ami benned van!

És hogy gyakorlatias boszibölcsességet is olvashass, íme az április végén, a forrásvízről szóló posztomban említett géltestápoló receptje!

Az összetevők aránya hozzávetőleges, úgy alakíthatod, ahogy neked tetszik.

Hozzávalók 200 ml géltestápolóhoz:
– Forrásvíz
– 20-50 ml aloe vera gél
– 1 kiskanál növényi glicerin
– 1-2 csepp E-vitamin
– 1 kiskanál Solagum vagy Xantan (természetes gélképzők)

Opcionálisan:
– 10-20 ml varázsmogyoró víz, de bármilyen virágvíz kiváló (levendula, rózsa, narancsvirág stb.)
– pár csepp kollagén, Q10 koenzim és egyéb csodaszer az örök fiatalságért
– 2-5 csepp illóolaj

Elkészítés:
Önts egy mérőedénybe 100 ml forrásvizet, és add hozzá a többi összetevőt. Majd adagolj hozzá annyi forrásvizet, hogy elérd a teljes (200 ml) mennyiséget. Ezután egy elektromos habverővel kevergesd pár percig, amíg a folyékonyból eléri a laza gél állagot. Töltsd flakonba, és már használhatod is.
Kicsit fog még sűrűsödni, ne lepődj meg. A gélképző por mennyiségének változtatásával szabályozhatod a szilárdságát.

Én is ezt használom, mert nagyon tiszta, frissítő, egészséges, természetes. Ráadásul a közeledő nyárban külön előnye, hogy semmiféle zsíros érzést nem hagy, hiszen folyadékokból áll. Aki az elmúlt napokban kipróbálta a stúdióban, érezhette, hogy úgy issza be a test, mintha szomjazna rá.
Kedvet kaptál hozzá?

Elfogadás – Büszkeség – Felvállalás

Eme írásom az előző (Valóság vs. illúzió) folytatása is lehetne. És ahogy az igencsak megosztotta az olvasókat, a mostani sem lesz kivétel…

Belső utamat járva tovább vittem a korábban feszegetett kérdést. Figyeltem az emberi kapcsolataimat, a szakmai eseményeket, és egy mélyen megrendítő párhuzamra leltem.

Észrevetted már, hogy a felvállalás terén mennyire végletesen működünk?

Hány olyat látni a közösségi oldalakon, hogy valaki nem írja ki a kapcsolati státuszát? Nem tesz ki közös képeket a kedvesével? Esetleg épp az ellentéte szerepel, mint a valóság? (Marketingszingliség…)

Hányan létesítenek szeretői viszonyokat (bármilyen szintűt), ahol a harmadik felet sosem lehet felvállalni?

Mennyien chatelnek hónapokon, éveken át anélkül, hogy találkoznának? (Ha önmagukat nem merik felvállalni a valóságban, nem csoda, hogy a kialakuló kapcsolatot sem képesek…)

Vagy a tánctanári pályán: milyen sok tanítvány nem szeretne fellépni, nem mondja el másoknak/otthon, hogy táncolni jár? És még sorolhatnám a példákat.

Mindeközben a másik véglet is megjelenik. Titkolóznak a fontos, értékes, tartalmas, meghatározó kérdésekben. Ám megosztják a látszat világot: mit ettek, hol voltak, kivel bandáztak, melyik „sztárral” készítettek közös fotót, milyen ruhát vettek fel reggel, hova feküdt a kutya…

Sajnos gyakori, hogy a látszat szebb, mint a valóság. A kisminkelt arc, a jólszabott ruha, az elmosott háttér, a műmosoly elfedi a hibákat. Ha lefejted a rétegeket, egyre jelentéktelenebb dolgok maradnak… És milyen ritka kincs, amikor a felszín olyan, mint egy áttetsző fátyol… Sejtet valamit, kíváncsivá tesz, önmagában is tetszetős. Majd ahogy lekerülnek az elválasztó falak, ahogy mélyebbre merülsz a megismerésben, az eléd táruló kép annál több csodát tartogat.

Én rendkívül rosszul élem meg, amikor a szavak/mutatott kép és a tettek/valóság között ellentét feszül. Ezt érezve néztem rá az életemre, a múltamra… és meg kellett értenem, hogy nem ismerem, milyen, ha büszke rám valaki… Nyilván voltak jó élményeim, de sokkal több a trauma etéren.

Kisgyermekként az önelfogadás nem kérdés. Nincs olyan baba, aki kritizálná magát, ne tartaná a személyét tökéletesnek. Ám az évek során a családunk, majd az iskolák és a kortárs közösségek visszajelzései alapján alakítunk ki egy képet önmagunkról. Ha szeretnek, elismernek, elfogadnak, bíztatnak minket, az önbizalmunk, az önértékelésünk erősödik. Ha kritizálnak, szidnak, bántanak, meg akarnak változtatni, elvárásoknak való megfelelésre kényszerítenek, korlátoznak, úgy azt tanuljuk, hogy nem vagyunk szerethetőek olyannak, amilyenek lennénk. Szociális lényként idomulni kezdünk. Visszafogjuk magunkat. És egyre boldogtalanabbak leszünk az önazonosság hiánya miatt. Felnőttként pedig mást mutatunk, vagy legalábbis jóval kevesebbet, mint az igazság. Míg végül a hitelesség veszik el, ami kiábrándító…

Ha nem érezzük magunkat elfogadottnak, szeretettnek, hitelesnek, akkor nem tudunk büszkék lenni arra, akik vagyunk, amit elértünk… És ahelyett, hogy felvállalnánk, egyre inkább rejtegetjük…

De ami bent, az kint… Abból tudunk adni, ami bennünk van… Ha én nem fogadom el magam olyannak, amilyen vagyok (erről már több cikkem is megjelent, ezért most nem részletezem, mit jelent szerintem az önelfogadás), hogyan lennék empatikus, megértő, figyelmes és toleráns másokkal szemben? Ha nem vagyok büszke magamra, mi alapján várom el, hogy mások azok legyenek rám? És ha én nem vállalom fel magamat az erényeimmel és a hibáimmal együtt, akkor miként tehetné meg az, akitől szeretném megkapni?

Nagyon sokrétű a kérdéskör. Vannak kognitív és érzelmi területei egyaránt. Vannak múltba nyúló, családi okai, amelyeken már nem tudunk változtatni. És vannak a jelenben megnyilvánulásai. Ezekre van ráhatásunk! Átírhatjuk őket. Csinálhatjuk másként!

Az önelfogadás, ahogy azt korábban megírtam, számomra egyenlő a fejlődéssel. Elfogadom, amin nem tudok változtatni, és változtatok azon, amin tudok.

Önmagamban helyreteszem, mire lehetek büszke, és mi az, ami számomra nem elfogadható, így inkább rejtegetném? Miért teszem ezt? Mert tényleg „rossz”, nem hiteles, nem fér össze a morális értékrendemmel? Vagy túl kritikusan szemlélem? Esetleg mások elvárásai tükröződnek az érzéseimben? Ezek eddig mentális folyamatok.

Itt lép be az önszeretet. Képes vagyok szeretni azt, aki vagyok? Nem tolerálni! Szeretni!!!

Mert akit/amit szeretünk, arra büszkék vagyunk. És ezt vágyunk megmutatni a világnak. Vállaljuk önmagunkban, a családunkban, a környezetünkben, a szociális világhálón, ország-világ és Isten színe előtt… Mosolyogva, egyenes háttal, jóban-rosszban, betegségben-egészségben…

Te hol tartasz most? Melyik része megy ennek az (ön)Elfogadás-Büszkeség-Felvállalás hármasságnak, és hol akadtál el?

P.s.: Ezt a képet azért választottam, mert amikor kitettem sztoriba, a nézettsége az átlagos négyszerese volt! Nem csoda… többet mutattam magamból, mint máskor…

Valóság vs. illúzió?

Múlt héten mindenhonnan ez a kérdés visszhangzott. Mi a valóságos számomra, és mi az álomvilág? Miért érzem, hogy a valóság jobb az illúziónál? A válaszom egyszerű: mert több annál.

Egy kép, de még egy videó sem adja vissza a másik ember fizikai jelenlétét. A kisugárzását, az illatát, a hangjának csengését, a szeme csillogását, a teste melegét, a nevetését, az apró ráncokat, amelyektől annyira emberi valaki… A teljesen egymásnak szentelt figyelem csodás erejét. Ezeken gondolkodtam, amikor pár napon belül három ember (egy férfi és két nő) is azt mondta nekem, aki akkor látott először élőben: sokkal szebb vagy, mint a képeken! Hmmm, miért, mások nem?

Miként lehetséges, hogy valaki szebbnek tűnik élőben, mint ügyesen retusált fotókon? És mások miért nem? Azt hiszem, a válasz ismét a Harmónia. Amikor a külső és a belső világ nem egymásnak feszül, hanem összhangban van. Amikor a külső szépség nem a belső tartalom hiányát hivatott kompenzálni. Amikor a tartalom találja meg a formát.

Majd pénteken egy táncszínházi darab ugyanezt a témát feszegette. A közösségi média világában mutatunk egy arcot. Persze a lehető legjobbat, vagy azt, ami aktuálisan közkedveltté tesz. Amikor ez a vetített én őszintén az, akik vagyunk, akkor semmi gond. Ám ha csupán látszat… Ott a fizikai sík (megjelenés, cselekvések) és a mentális világunk összeütközésbe kerül… Hol csapódik le mindez? A lélek szintjén. Negatív érzelmi állapotokban, majd elég hamar testi tünetekben. Függőségek, érzékenységek, betegségek kezdenek kialakulni. A rossz alvás, a kimerültség, a feszültség, az izom- és ízületi fájások, a gyenge immunrendszer, a felerősödő késztetések az eltompulásra, a menekülésre és a pillanatnyi vágykielégítésre szintén jelei lehetnek. És ezek a külsőségekben is megjelennek…

Képen el lehet tüntetni a kiütéses bőrt. A szem alatti karikákat. A száj mentén mélyülő ráncot. A hulló, erőtlen hajat, körmöket. De a valóságban nem. Első pillantásra igen, mire jó a smink és az előnyös ruci. De ha kicsit jobban megfigyeled a másikat…

Míg a belső harmónia kisugárzik. Ezt ne keverd össze a kamu hurráoptimizmussal! Az egyensúly dinamikus állapot. Befelé figyelve folyamatosan teszünk érte. És kibillenünk, igen. Csak nyugodtan! Nem az a kérdés, hogy hullámzol-e. Hanem hogy mekkorákat, és milyen gyorsan tudsz visszatérni a középpontodba?

Mert aki hiteles, az szép. Aki önazonos, az igazi. Annak nincs oka félni a lebukástól, hogy meglátják a valódi arcát. Nem kell szűz lányok vérében fürdeni, hogy fiatalosak maradjunk! Elég nem hagyni, hogy a belső feszültség mély árkokat vájjon az arcunkra.

Ugyanezt látom az emberi kapcsolatokban (különös tekintettel sok párkapcsolatra és „családra”). Kifelé Lila akác közös csodaélet. Pár, esetleg gyerek, utazások, ház, kocsi, talán már a hitel is törlesztésre került… Ám az egész egy Patyomkin falu. Mert belül üres. A két ember a négy fal között elmegy egymás mellett. Nem üdvözlik egymást mosolyogva puszival, amikor hazaérnek. Nem érintik meg a másikat. Nem alszanak együtt. Nem néznek büszkén, szeretettel, megbecsüléssel a másikra, amikor az jót főzött, vagy felszerelt egy polcot. Annyira nem figyelnek egymásra, hogy azt sem veszik észre, ha a másiknak van valakije… De ők boldogok. Minden rendben. És nem értik, miért nyúlnak minden este a pohár után? Miért jelennek meg különféle betegségek? Miért szeretnek bele egy harmadik személybe? Miért nem sikeresek a munkájukban annyira, mint amire képesek lennének? Egyáltalán, miért nem motiváltak, energikusak, inspiráltak?

Szintén múlt heti élmény, hogy két férfi barátom is elmesélt egy érdekességet. Közös metszet, hogy mindketten barátok, családosak, és nem (!) szeretőim.

Egybevágott a történetükben, hogy amióta velem kapcsolatban vannak, azóta egyik pillanatról a másikra letették az alkoholt. Elkezdtek életmódot váltani, sportolni, másként táplálkozni, olvasni, figyelni magukra. Valahogy kezdenek összejönni a dolgaik, szakmai téren is. És évek óta nem érezték magukat ennyire motiváltnak arra, hogy fejlődjenek…

Namármost, nem én vagyok Afrodité!

Minden Nő képes erre!!!

Ahogy az egyiküknek megfogalmaztam: A Nő dolga, hogy emelje a Férfit. Egy Nő a puszta jelenlétével, a létezésével is arra készteti a Férfit, hogy kihozza magából a legtöbbet. Hogy önmaga legjobb változatává váljon. A Nő növeli a Férfi önbecsülését. És amit becsülsz, azt ápolod. Nem bántod! Ha magadat becsülöd, nem fogod tönkretenni piálással, tunyasággal, lustasággal, tétlenséggel, tudatlansággal. A te Férfi részed reagál az én Nő részemre. Ezért érzed jobban magad, amióta ismersz…

És a csodás az, hogy ez nem szupererő. Hanem Női Varázserő, ami ott rejlik mindannyiunkban… Használjuk végre?

P.s.: A kutya Lili, és nem az enyém, hanem Anyukámé!

Van Gogh kiállítás

Minden csalódás forrása az elvárás.
Amikor olvastam pár kritikát a most nyílt interaktív Van Gogh kiállításról, még inkább érdekelni kezdett, mi nem tetszik már megint egyeseknek? És megnézve, megértettem. Sznobizmus és elvárások… tedd félre és menj el, szerintem nagyon jó!!!

A modern kor művészete a digitális világ. A mi gyermekeink számára ez a természetes, nekünk izgalmas kaland. Ami jól használva gazdagít. Kifejezetten ajánlom eme programot, ha szeretnéd a gyerekeidnek szórakozató módon megmutatni a műveltség és a művészet szépségét.

Ne várd, hogy olyan lesz, mintha a Szépművészetiben néznéd az eredeti képeket! Ez a tárlat teljesen mást ad. A leírások érdekesek, informatívak, nem tolják túl az edukatív tartalmakat, mindenkinek befogadható a mennyiségük. A reprodukciók csak díszítőelemek, nem akarják az eredeti alkotást helyettesíteni. Az animált képek zseniálisak, a térbe helyezett művek hangulatosak. Valóban alkalmas szelfizésre, ám ennél több. Ekkora méretben, megérinthető formában találkozni egy ember által látott világgal teljesen újszerű a múzeumi képnézegetés után (amit nem mellesleg, imádok).

A fő térben pedig egy csoda vár. Hatalmas terem, kényelmes napozóágyak, és körülötted, még a padlón is, három korszakra tagoltan láthatod a festő híres alkotásait megelevenedni, mozogni, élni. Nem tudom, hányszor néztem végig, csak hogy egy-másfél órát töltöttem ott. Mert mindig volt valami, amit még fel lehetett fedezni. Mert egyszerre volt megnyugtató és izgalmas. Utazás olyan helyekre, amelyeket egy másik ember elméje alkotott.

Az utolsó részt se hagyd ki! Igen, a VR élményért kell plusz 500 forintot fizetni (ami amúgy a 6-7 ezres jegyár mellett szerintem már igazán belefér, nem kell kritizálni). Én most is odavoltam érte. Hihetetlen, hogy még átélhetőbbé tette a képek által teremtett világot. Soha ilyen közel nem voltam ahhoz, hogy ezeken az utcákon, mezőkön, erdőkben sétáljak. Betérjek a kávéházba, lemenjek a folyópartra, figyeljem az embereket és a csillagos, kavargó éjszakai égboltot…

Számomra Van Gogh olyan, mint a költészetben Petőfi. Egyszerűségében gyönyörű. Ha a költőnk azt írja, hogy „kis kék virág”, az egy kis kék virág. Épp csak annyi szimbolikával, amennyit bárki lelke azonnal ért. Van Gogh képeiből ugyanez a nemes, tartalmi egyértelműség sugárzik. A napraforgói valódi virágok másolatai, és hogy több fázisban szerepelnek a képen? Persze, hisz gyorsan hervadtak, miközben festette őket hajnaltól napestig. Ha mégis a szimbolikát keressük, nem kell túlagyalni. Az élet ciklusai egy képben. A ragyogás és az elmúlás pillanatai, amelyek külön-külön szépek vagy rémisztőek, ám egyben rátekintve valami csodát, teljeset és tökéleteset hoznak létre. Ilyen az élet… („A nagyszerű dolgok nem fellángolásként, hanem egy sor kis dolog együtteséből állnak össze.”)

Ez a férfi életében egyetlen képet adott el. Nem volt híres, ünnepelt sztár, csendben alkotott. („Ha értékes leszek később, akkor most is az vagyok. Ahogy a búza akkor is búza, amikor kezdetben az emberek még fűnek nézik.”) Ma 50-80 millió dollárért kelnek el az alkotásai. Lelkésznek készült, művész lett. És hálatelt szívvel köszönöm, hogy ami akkor kudarcnak tűnhetett, ilyen csodák létrejöttét tette lehetővé… (A saját eddigi életutam dereng fel, és ebből a perspektívából még boldogabb vagyok, hogy azokat a döntéseket hoztam, amelyeket.)

Szintén inspiráló, hogy számára a művészet ösztönös terápia volt. („…és aztán ott van nekem a természet, és a művészet, és a költészet, ha ez nem elég, akkor mi lenne elég?”) Elméje csupán ezen pillanatokban lelt békére. Bármilyen területen alkotunk, bármennyire tanult vagy ösztönös a folyamat, mindannyian felszabadulást keresünk. A szabadság pillanatait, amelyekben színtisztán önmagunk lehetünk. Megfoghatóvá tegyük azt, ami bennünk tombol. Legyen az szép vagy rút, magasztos vagy fájdalmas… Mert a nevetés és a sírás egyaránt gyógyít.

Renoir képei azt üzenik, hogy a művészet célja az örömszerzés. Van Gogh (és a legtöbb, traumáitól inspirált alkotó) elénk tárja, hogy a kínból is lehet csodát teremteni! Nem csak milliókat érő alkotásokat! Íme néhány neki tulajdonított idézet, amely megmutatja, hogy a lélek szépsége a gondolatokból fakad. Mindegy, hogy írsz, festesz, táncolsz, zenélsz stb., engedd meg magadnak! Hiszen mindegy, mit gondolnak most rólad. És azt sem tudhatod, hogy az utókor emlékszik-e majd rád. De alkoss, önmagadnak, önmagadért, mert a világ végül gazdagabb lesz általad.

„Van olyan ember, akinek nagy tűz lobog a lelkében, de soha, senki nem jön, hogy megmelegedjen mellette. Az arra járók nem látnak mást, mint a kéményből gomolygó kis füstöt, és továbbmennek.”

„Milyen lenne az élet, ha nem lenne elég bátorságunk ahhoz, hogy kipróbáljunk dolgokat?”

„Ha hallasz egy belső hangot, amely azt mondja, hogy „te nem tudsz festeni”, akkor mindenképpen csak fess tovább, és a hang majd elhallgat.”

„A szabályszerűség aszfaltozott út: kényelmes járni rajta, de egy virág sem nő rajta.”

„Jó dolog sok mindent szeretni, mert ebben valódi erő rejlik, és aki sokat szeret, sokat cselekszik, és sokat ér el, és amit szeretettel teszünk, azt jól csináljuk.”

„Mennél többet gondolkodom rajta, annál inkább érzem, hogy semmi sincs, amiben több művészet lenne, mint szeretni az embereket.”

„Mennyi szépség van a művészetben! Ha az ember csak vissza tud emlékezni mindarra, amit látott, akkor már sosem henyél, igazában sohasem magányos, és nincs többé egyedül.”

„A művészet arra való, hogy megvigasztalja azokat, akiket megtört az élet.”

„Ám legyen mélabús, aki akar, nékem elegem volt belőle. Már csak vidám óhajtok lenni, akár a pacsirta tavasszal! Nem is kívánok mást dalt énekelni, mint: szeretni még!”

„Az élet olyan, mint a rajzolás: néha gyorsan és határozottan kell cselekednünk, a dolgokat erélyesen kézbe vennünk, és arról gondoskodnunk, hogy a nagy vonalak villámgyorsan előttünk álljanak. Semmiféle lagymatagságnak, kételkedésnek itt nincs helye, a kéz nem remeghet, a szem nem pisloghat ide-oda, hanem egyedül csak arra irányulhat a tekintet, ami előttünk van.”

// Gyakorlatias tippek a kiállításhoz:
– Vigyél magaddal innivalót, mert nincs büfé. Megdumcsiztuk ezt az alkalmazottakkal, ők is támogatták, hogy legyen!
– Menj el mosdóba előtte, a ruhatár után, mert bent nincs.
– Szánj rá minimum 3 órát, legalábbis ha elolvasnál mindent, lőnéd a szelfiket és pihennél egy jót a vetítőteremben. Érdemes többször végignézni!
– Fizess be a VR élményre is!
– Tervezd be mihamarabb, mert most nyitott, és meglepő módon, vasárnap délután nem volt tömeg. //

Mire vágyik egy Nő?

Az elmúlt napok igazán érdekes beszélgetéseket hoztak. Sok ötletem született, amit idővel megírok, hátha érdekel. Az egyik egy visszatérő kérdés volt, melyet gyakran hallottam már férfiaktól. És mint kiderült, több nőtársam sem kivétel ez alól…

„Ha egy nő ennyire képes felépíteni az életét, rendelkezik mindennel, amire szüksége van a mindennapokhoz, mit adhat hozzá egy férfi?

Régebben szinte nem értettem a kérdést, hisz az egy dolog, hogy pénzt keresünk, van fedél a fejünk felett, kifizetjük a számlákat, mosunk, főzünk, takarítunk magunkra. Hogy van autónk, el tudunk menni színházba, moziba, akár utazni. És igen, szeretni, ápolni, gondozni, tisztelni is tudjuk magunkat. De magunkhoz bújni nem tudunk. Védelmet, támogatást, ölelést, szeretkezést, kézfogást, beszélgetést, megosztott élményeket nem adhatunk magunknak. Sok előnye van az egyedüllétnek. Erőre, önállóságra, stabilitásra tanít. És remek tapasztalat, hogy amikor társra találunk, tudjuk értékelni az összes mindennapi apróságot, amit ő tesz…

Mert a feltett kérdésre a válaszom ez:
„Ne azt kérdezd, hogy mit adhatsz hozzá az életemhez. Azt keresd, mivel teheted könnyebbé.

Tudod, akár egy saját vállalkozásról, akár a magánéletről beszélünk, ha egyedül vagyunk, mindent is mi végzünk el. Például a takarítónőtől az igazgatóig az összes feladat az enyém, nem csupán az, amihez valójában értek, amiért ide születtem erre a világra. Csomó olyan részt el kell látni, amihez nincs affinitásom. Ahogy otthon, ha egyedül vagyok. Persze, megoldom, mint az összes szupernő, akiket ismerek (és akiket nem). Mind meg tudjuk tanulni a honlapszerkesztést, a hirdetéskezelést, a csapszerelést, a glettelést, összerakjuk az IKEA-s bútort és elbírunk két karton ásványvízzel…

Ámde ezek rengeteg időt és energiát vonnak el azoktól a tevékenységektől, amelyeket igazán szeretünk. Amelyekhez értünk és amelyekben boldogok vagyunk. Vállalkozóként azt figyeltem meg, hogy miután meg tudtam tenni, hogy a háttérmunkák egy részét kiadjam (pl. hirdetések), sokkal több időm maradt a tanításra, az írásra, a tréningezésre, az alkotásra. És minél inkább ezekkel foglalkoztam, annál sikeresebb kezdett lenni az összes életterületem. A táncban, a terápiában, de még a szabadidőmben, az öngondoskodásom terén is.

Ugyanez igaz a magánéletre. Vannak női és férfi szerepek. Ez nem hátrányos megkülönböztetés. Az emancipáció szükséges volt, de egy dologban nagyon káros. Összemosódott az „egyenrangúság” és az „egyformaság” fogalma. Nem attól azonos értékű egy férfi és egy nő, hogy ugyanarra képesek. Akár tetszik, akár nem, ez képtelenség. De épp ez a szépsége. Mert az erősségeink kiegészítik és fokozzák egymást.

Amikor együttműködünk, és mindenki a saját kompetencia körébe tartozó dolgokat végzi, abból csodás dolog születik. Nézd meg a tangót! A férfi meghatározza az irányt és az időtartamot, azaz a kereteket. Kifelé figyel, vigyáz a nőre és mutatja, merre menjünk. Nem utasít! Felajánlja a lépést. A nő erre válaszol. Elhiszi, hogy a férfi érti a dolgát, jó felé fogja vezetni, és nem kell felülbírálnia a döntését, tiszteli a társát. Megbízik benne. Teheti a saját dolgát. Ami a belső tér, a tartalom, a szépség létrehozása. Minden energiáját abba fektetheti, hogy a lehető legértékesebb alkotást hozzák létre, együtt. Mert nem kell egyedül csinálnia mindent. Nem kell kifelé figyelni, megvédenie magát, megküzdeni az ellenséges erőkkel, miközben villanyt szerel, cipekedik, és nem mellesleg kedves, mosolygós, figyelmes, szexi és remek szakácsnő.

Amikor azt válaszolom, hogy ne hozzáadni akarj az életemhez, hanem könnyíteni rajta, erre gondolok. Tedd a dolgod. Amihez értesz. Amiben jó vagy. Legyél önmagad. Legyél Férfi. És ha ezeket a terheket leveszed a vállamról, ha így lehetek a Nő, aki szintén cselekszi, ami belőle árad és örömmel tölti el, látod? Már boldogabbá tetted az életem. Mert szeretek Nő lenni! Szeretem mindazt csinálni, azt adni, ami az én tehetségem. Ám ehhez kell, hogy legyen időm és terem ezekre.

Hadd idézzem Popper Péter sorait:
„Hiába mondom én valakinek, hogy nagyon szeretlek – azt, hogy valóban szeretem-e, csak ő tudhatja! Mert ha könnyebb velem az élete, ha szabadabb általam, ha jobban el tudja viselni a rárótt terheket, akkor szeretem. Ha rosszabbul él velem, ha boldogtalanabb, bűntudatosabb, ha a terhei megnövekednek mellettem, akkor nem szeretem. Ezt ő tudja eldönteni, nem én! Én csak mondhatom.”

Változás – személyiség vagy viselkedés?

Örök téma, hisz csak ez az állandó. Minden mozgásban van. Ha a felszínen nem is, a mélyben igen. Év elején még gyakrabban felmerül: Új év, új élet… Milyen változásra vágyom? Mit szeretnék megváltoztatni? És itt a kulcs! Mert én változtatok! A lehetőségeket megkaphatjuk ugyan, de ezekkel élni kell(ene). Ha ugyanúgy cselekszünk, mint eddig, miért várunk más eredményt? Új utat járni a régi módon nem lehet.

Minden fejlődés belül kezdődik. A mesékben ez az a pár szó, amikor a hős indulás előtt elrendezi az ügyeit. Elköszön, bepakol a tarisznyába, felkészül, majd nekivág az útnak. Ami telis tele van ismeretlennel, kockázattal, sikerekkel és visszaesésekkel, de megéri. Azért mondom ezt, mert a külső körülmények változása mindig azon múlik, mi alakult át a lelkünkben előtte.

Felmerül a kérdés: bennünk mi változik? Én? A személyiségem? Véleményem szerint nem. Asztrológusként és természetgyógyászként azt látom, a személyiségünk állandó. Jövünk egy alapvető jellemmel. Feladatokkal és lehetőségekkel. Ám az, hogy ezekből a tarisznyánkba tett eszközökből mit hozunk ki… Az rajtunk múlik.

Vagyis, ha változni szeretnénk, nem olyan tulajdonságokat kell magunkra erőltetni, amik nem vagyunk. Hanem a gondolataink, a hozzáállásunk módosításával a viselkedésünkön tudunk alakítani.

Nagyon szeretem a Talmud eme sorait:

„Vigyázz a gondolataidra, mert szavakká formálódnak!
Vigyázz a szavaidra, mert tettekké válnak!
Vigyázz a tetteidre, mert szokásoddá lesznek!
Vigyázz a szokásaidra, mert formálják a jellemed!
Vigyázz a jellemedre, mert az irányítja a sorsodat!”

Mondok egy példát. Én nem vagyok türelmes. Aktív, cselekvő, temperamentumos vagyok, aki szeret dolgozni a céljaiért. Korábban az, hogy „legyél türelmes”, frusztráló volt. Méghozzá azért, mert ezt egy tétlen, kiszolgáltatott, tehetetlen, stagnáló állapotnak hittem. Míg a tánc megtanított: a statikus egyensúly egyáltalán nem mozdulatlan. Nem passzív állapot. Csupán befelé aktív. És bármikor változtathatok. (Ki)léphetek. Emellett, ha élvezem minden mozdulatomat, akkor nem csak az eredmény tölthet el örömmel. Azért táncolok, mert szeretem. Minden egyes pillanatát. Az élet játék. Nem kellene véresen komolyan venni vagy félni tőle. Egyszerűen csak játszani! És akkor megértettem, hogy nem kell türelmessé válnom. Nem kell olyannak lennem, amilyen nem vagyok. Csupán másként érdemes gondolnom rá, így a tetteim is eszerint változnak.

Amikor azt mondod valakire, hogy változzon meg, valójában mit szeretnél? Nem azt, hogy más ember legyen. Hanem hogy másként viselkedjen veled. Ha szeretnéd, hogy figyelmesebb legyen, akkor mondd el, számodra milyen cselekedetek jelentenék ezt. Mert ne hidd, hogy aki szeret téged, nem az! Lehet, hogy nem hoz virágot minden héten (ha neked ez fontos, akkor mondd el, nem gondolatolvasó a másik), viszont megszereli a csapot. Elveszi tőled a bevásárló szatyrot. Kiviszi a szemetet. Betakar, átölel. Jelen van. És ez nem evidens! Észre tudod venni? Képes vagy értékelni? Ha pedig hiányérzeted van, az is oké. Megpróbálnád megfogalmazni, neked mire lenne szükséged? Konkrétan! Cselekvések formájában. Másoktól és önmagadtól.

Mert teljesen mindegy, hogy egy másik emberről, vagy önmagunkról beszélünk. Az elfogadás nem azt jelenti, hogy bármit megtehetsz velem. Hanem hogy elfogadlak olyannak, amilyen vagy. Így szeretlek. De nem vagyok köteles megengedni a számomra nem megfelelő viselkedést. Mert ezen lehet változtatni. És ha szeretem a másikat/önmagamat, akkor a boldogságáért/boldogságomért képes vagyok tenni, elindulni, végigvinni a folyamatokat.

Azt hiszem, sok sérülést elkerülnénk, ha tudnánk: a szeretet létállapot. Amikor változásra vágyunk, nem a szeretet hiányáról van szó. Éppen ez a motiváció és a muníció. Szeretlek (szeretem önmagam), és boldoggá szeretnélek tenni. De abból tudok adni, ami bennem van. Boldogságot boldog emberek tudnak ajándékozni. Téged szeretlek, elfogadlak, nem akarlak átformálni, olyan tulajdonságokat rád erőltetni, amilyen nem vagy. De kérlek, csináld úgy, hogy az mindkettőnknek jó legyen! És mindez fordítva is igaz.

Új-év

Mindenki boldog Újévet kíván. Drukkolunk egymásnak, és magunknak, hogy hátha most, idén… Eljön… Mintha a boldogság valami olyasmi lenne, amit megtalálunk az utcasarkon. Van néhány kegyelmi pillanat az életben, amikor tényleg ajándékba kapjuk, de ez ritka.

A boldogság egy érzelem. Az érzéseket a gondolatok és a tettek generálják. Vagyis rajtunk múlik! A hozzáállásunkon és a cselekedeteinken.

Már sokszor beszéltem az egyszerűség fontosságáról, így a mindennapi, apró szépségekre, melyeket észrevenni, megengedni, megélni aktív cselekvés részünkről, most nem térnék ki.

Ám amikor két-ségek támadnak… Amikor az elmében játszódó vágymozihoz nem társul a valóságban cselekvés… Amikor a szó és a tett nem fedi egymást… Amikor álmodozunk, de semmit sem teszünk azért, hogy elérjük, megragadjuk a lehetőséget…

Akkor egy belső feszültség keletkezik, és kellemetlen érzéseket tapasztalunk. Elsősorban fájdalmat. Olyan ez, mint egy vágás a lelkünkön, amelyen keresztül elfolyik az életerő (vér), az öröm, a lelkesedés.

Ha a test sérült, beteg, akkor minden energia a létfenntartásra megy el. Nem marad kapacitás az olyan tevékenységekre, amelyek örömöt szereznek. Ha boldog szeretnél lenni, először egészséges legyél. Testileg, lelkileg és szellemileg erre törekedj.

Sportolj, táncolj, étkezz minőségi módon, szedj vitaminokat, ápold a tested.

Gyógyítsd a lelked sebeit. Szeresd önmagad. Szeress másokat. Engedd be a művészeti alkotásokat az életedbe.

Vigyázz a szavaidra és a gondolataidra. Minden fejben dől el. A hozzáállásod határozza meg a tetteidet, így az egész életedet.

A boldogságod rajtad múlik! Azon, hogy egész-séges vagy-e? Egy-ségben vannak-e a gondolataid, a vágyaid, a szavaid és a tetteid?

A boldogság az egyszerűségben rejlik.

Így én boldog Újévet helyett ezt kívánom neked:

Töltsd magad, hogy jól legyél, majd ebből adhass másoknak!

Cselekedj! Fizikai alaptörvény, hogy az induláshoz kell a legnagyobb energia, de a mozgásban lévő test marad mozgásban, szóval megéri! Utána már könnyebb lesz!

Éld át! Ne csak álmodozz, hozd át a valóságba, amire vágysz!

És ha úgy érzed, ez egy szürke téli nap, akkor is mosolyogj! Ha másért nem, hát azért, mert sokkal szebb vagy, ha mosolyogsz! 😀