Eredmény(ek) 70 mutatása

Kikhez szólok?

Vasárnap délelőtti csendélet, kócosan, kávéval… Hiszen ilyen az életünk. Nem a közösségi média színes-szagos álomvilága. Ez emberi. Tökéletlen. Ám ettől még nem rossz.  Mégis, hányszor merül fel bennünk a kérdés: elég ez? És most nem abból a megközelítésből értem, hogy milyen kevés is elegendő az élethez, akár a boldogsághoz. Mert sokszor ehhez épp megfelelő, hogy …

Király, vagy királyfi?

Néhány évvel ezelőtt egy papírdarabra felírtam pár kósza gondolatot. A lap egyik oldalára azok a szavak kerültek, amelyek egy királyfit jellemeznek. Mellé pedig a király vonásai. Ezt a kis fecnit azóta is magamnál hordtam. Egyrészt, hogy valamikor írjak belőle egy szöveget. Másrészt, mert megfogalmaztam ennek a posztnak az előzményét. De sosem árt emlékeztetni magunkat arra, …

Mi fán terem az önbizalom? – 2. rész

Az előző részben feltettem a kérdést: lehet boldog életet élni anélkül, hogy megbíznánk másokban? Ha nem, akkor miért vagyunk mégis bizalmatlanok? Ha a külvilág jószándékában nem hiszünk, képesek vagyunk magunkban megbízni? Vagyis, miként függ össze a boldogság és az Ön-bizalom?  Első lépésben a racionális-materiális oldalt vettem górcső alá. Véleményem szerint az önbizalom szó szerint azt …

Mi fán terem az önbizalom?

Minap a kocsiban ülve azon merengtem, hogy miként függ össze a boldog élet a bizalommal? Mennyit számít, hogy képesek vagyunk-e bízni másokban ahhoz, hogy szeressük az életet? Lehet egyáltalán nyugodt, örömteli a létezésünk, ha bizalmatlanok vagyunk? A kérdés nyilván költői, te is azonnal rávágod a választ: NEM!  De ha mindannyian tudjuk ezt, és szeretnénk hinni …

Mexikó – A Végletek Országa

Visszatekintve, ez az esztendő számomra a Végletek Éve volt. Nem várt örömök, megvalósuló álmok és mély fájdalmak tarkították. Nem kerestem, és szerelmet találtam. Olyan formában, lendülettel, amelyre vágytam. Vele együtt új célok és valódi lehetőségek keltek életre. Majd bánat, félelem, csalódás követte életem hullámhegyét. Régi traumák, sérülések szakadtak fel a jelenben, hogy kitisztuljanak. Nem volt …

Mert megérdemlem…

Előre bocsátom, hogy a következő sorok kényes témákat fognak érinteni! Sokan megsértődhetnek, vagy épp önigazolást kereshetnek a tartalmában. De szeretném jelezni, hogy senkit és semmit nem kívánok minősíteni. Egy jelenségről osztanám meg a gondolataimat… Egyik este egy gyógyító női körben nyolc résztvevő, köztük 3 egyedülálló, 3 házas és 2 párkapcsolatban élő ült. A házasok közül …

Kifelé vagy befelé?

Számomra a táncterápia egyik lényege, hogy a mozdulatainkon (és az általuk kiváltott érzeteken) keresztül megmutatja, hogyan működünk az életünk egyéb területein. Ezért a Nőiesség fejlesztő hastánc tanfolyamokon úgynevezett alapelveket társítok minden mozdulathoz. Ezek egyszerű mondatok, amelyek jól megérthetőek a testen keresztül. Az egyik első, amit kipróbálunk a tanítványaimmal az a kérdés, hogy„Kifelé táncolsz, vagy befelé?”„Kifelé …

Hitelesség és tökéletesség? – Avagy csak akkor vagyok értékes, ha a legjobb formámat hozom?

Tegnap hallgattam egy podcastet, amelyben az interperszonális pszichológia volt az egyik téma. Alapvetése, hogy az Én, az egyén nem értelmezhető önmagában, csak a kapcsolatai tükrében. Vagyis, hogy milyen vagyok, az elsősorban attól függ, hogyan viselkedem a többi ember hatására. És alapvető ellentmondás feszül például az önszeretet kérdésében. Hiszen hogyan lehetséges, hogy nem szeretem magam? Kettő …

A Nő és a Fa

Miért szeretem a fákat? Mert olyanok, mint a jól működő női minőség. Érdemes tőlük tanulni. Ők a nyugalom, a harmónia, a béke megtestesítői. Tökéletes egyensúlyban vannak.A folyamatos fejlődés, növekedés, megújulás és a körforgás tanítómesterei. A női bölcsesség ebben a ciklikusságban rejtőzik.Tudás él bennük, melyet át is adnak, ha odafigyelünk.Gyógyító erővel rendelkeznek (lásd pl. Bach virágterápia, …

A Ragyogó Nő titka…

Mint minden, ami működőképes, ez is végtelenül egyszerű. A külső-belső ragyogás kulcsa a Tisztaság. Furcsán hangzik, hogy felnőtt embereknek ezt ki kell hangsúlyozni? Emlékezz a Covid kezdetére, amikor megtanítottak kezet mosni… Elvileg evidens. Gyakorlatilag már kevésbé. Mert a tisztaság nem csupán a mosakodáson múlik. Minden szinten jelen van. Testben: „Ép testben ép lélek.„Szeresd és ápold …