Hazatértem. Nehéz ilyenkor mit mondani. Kibontottam egy üveg jó vörösbort, amelyet a megfelelő pillanatra tartogattam. Azt hiszem, ez most az. Kortyonként iszogatom és várok. Várom, hogy a lelkem utolérje a testemet. A repülő gyorsabb, mint ahogy a szív el tud szakadni egy helytől…
Emlékszem, hogy amikor egy éve elkezdtem spanyolul tanulni, könnyűnek és természetesnek éreztem. Nem csupán az angol és olasz alapok miatt. Olyan volt, mintha a második anyanyelvemet ismerném meg újra. Két héttel ezelőtt, amint leszálltam a gépről, úgy éreztem, hazatértem. És ez egyre élénkebb színeket öltött minden egyes nap.
Tudom, hogy más egy ország, ha vakációra mész, és más, amikor ott élsz. Nincsenek illúzióim. Csupán egy érzés: a lelkem egy része ott maradt.
Keresem, mi minden miatt szeretem a hazámat. Miért jó visszatérni. És ezek sorolása közben érzem a keserédes ízt is, hiszen most a különbségek még élesebbek, mint előtte. Kíváncsian várom a holnapot, amely megint tánccal indul és zárul. Amikor újra felveszem az életem ritmusát, a feladataimat, és újra kezdem mindazt, amit szeretek. És tudom, hogy már semmi sem lesz ugyanolyan…
Két gondolat érlelődik egyre biztosabban bennem.
1) Ha lehet, szeretnék ősszel visszatérni Madridba 3-4-5 napra. Bejárni a várost, bepillantani az ottani életbe.
2) Tenni magamnak egy nagy ígéretet. Ha 40 éves koromig nem sikerülne itthon komoly áttörést elérni a táncosi / tanári pályámon, illetve a magánéletemben, akkor egy időre kiköltözöm. Szeretnék itt maradni. Az anyanyelvemen írni, tanítani. Átadni a tudásomat minél több honfitársnőmnek. Itt alkotni, tanítani. Itt találni társat, akivel közösek a gyökereink és a jövőnk. De már elég az itthoni küzdelmekből. A folyamatos létbizonytalanságból, amit a tanári / gyógyítói / művészi pályán mindannyian megtapasztalunk. Elég abból, hogy az egész életünket feltettük a tudásunk bővítésére, a képességeink csiszolására, és mégis örülhetünk, ha épp nem fuldoklunk. Elég abból, hogy nőként csak reménykedünk abban, hogy összetalálkozunk egy férfival, aki lesz elég bátor megszólítani, udvarolni, mellettünk dönteni és velünk együtt tenni a kapcsolatunkért. Kívánom mindannyiunknak, hogy leljünk rá minderre és tudjunk élni a lehetőségeinkkel ott, ahol élnünk-halnunk kell. Vagy legyen elég bátorságunk felállni, és új életet kezdeni ott, ahol mindez lehetséges!
