Most minden jó… pedig nem az… Boldog vagyok, miközben egyszerre kiüresedve és nehéz érzésekkel tele nézem a vizet. Tegnap nagyon fájt. Ma már csak sajog. Örülök a megélésnek, hiszen tudom, ez kellett. Épp most. Épp itt. Éppen így…
Hálás vagyok a csodás napsütésért, a nyár utolsó meleg napjaiért. Ülhetek a fűben a vízparton, nézhetem a Balatont, mely kékségével, csillogó, örökké újraéledő reményeket idéző tükrével gyógyír a mélyből előcitált gondolataimra.
Mert mostanában minden jó… Még ha nem is az. Ha a világunk a feje tetejére állt. Ha a terveim egy része romba dőlt. Ha gőzöm sincs, hogyan fogom megoldani… Ilyenkor sokkal tisztábban látszik, mennyi örömforrás vesz körül, milyen sok a sikerélmény, mennyire boldogító, hogy annak élek, ami a dolgom ezen a világon.
Egy ideje minden jó… mert reggelente lelkesen kelek, élvezem a napjaim összes pillanatát. Nem dolgozom, hanem tanítok, táncolok. Őszinte mosolytól mélyülnek a ráncaim.
És amikor minden jó, megtörténik. Fájni kezd, de nagyon. Elnémít. Kifáraszt. Összetör. Mégis tárt karokkal fogadom, mert ez kell a tovább lépéshez. Egyetlen érzés, amit békés állapotban nem tudatosítottam. Az egyetlent, amely a külső események által kiváltott félelem, bizonytalanság forrása.
Az egyedüllét fájdalma…
Mert most minden jó. Ha ez adott, ezt élvezem. Átengedem magamon, meglépem, megteszem. Felesleges azon rágódni, mitől lehetne jobb. Vagy más. Kihasználom, hogy nem vár haza senki, így nyugodtan nézhetem a vizet egész nap. Lesz, amikor majd annak örülhetek, hogy siethetek ahhoz, akit szeretek.
E pillanatban minden jó. Bár tegnap keserű könnyeim hullottak. Kettős érzések kettős helyzetben. Boldog életet élek, egyre sikeresebb, amit imádok csinálni. És közben valami a mélyben még fáj. Élvezem, ami adatik. Emellett valami (valaki) hiányzik. A magányomat siratom. Egy szeretetteljes, megtartó, támogató Női körben.
Végtelen hálát érzek, amiért meghallgatnak. Nem sajnálnak, de megértenek. Támogatnak, és felteszik a nehéz, ám fontos kérdéseket, hogy a szembesülésem minél teljesebb legyen. A sebek felszakadnak, a kép tisztul és egyre enyhül az égető kín. Fásult fáradtság hoz éji álmokat. Majd a melengető nyári nap, a vízpart nyugalmat, töltődést.
És megint érzem, hogy most minden jó…