BĂĄrmennyire vĂ©letlenszerƱnek tƱnnek a dolgok, valĂłjĂĄban minden egy nagyszerƱ rend rĂ©sze. Ilyen a mostani idĆjĂĄrĂĄs is. MĂĄjus 12-14. között köszöntöttek be Fagyosszentek napjai. A szakrĂĄlis Ă©vkörön ez az idĆszak arra valĂł, hogy a Beltaine (ĂĄprilis 30.-mĂĄjus 1.) ĂŒnnepĂ©vel berobbanĂł Ășj Ă©let tĂșlburjĂĄnzĂĄsĂĄt kicsit visszafogja. Lemetssze a vadhajtĂĄsokat, a felesleges rĂ©szeket, Ă©s tĂ©nylegesen azokat növesszĂŒk tovĂĄbb, amelyeket meg szeretnĂ©nk Ă©rlelni a következĆ hĂłnapokban.
Nem csoda hĂĄt, hogy a hirtelen jött tavaszi meleget, napfĂ©nyt kicsit hĂĄttĂ©rbe szorĂtja az esĆ. Csak pĂĄr nap, de Ă©rdemes kihasznĂĄlni a befelĂ© figyelĂ©sre, az ĂĄtgondolĂĄsra (ahogy a holnap esedĂ©kes Ăjhold is erre tanĂt).
Mivel nagyon szĂłrakoztatĂł szĂĄmomra minden szinkronicitĂĄs, tegnap megint mosolyogtam magamban. Ugyanis az ĆskĂ©p- Ă©s meseterĂĄpia kapcsĂĄn arrĂłl beszĂ©lgettĂŒnk a csoportban, hogy milyen ĂĄlarcokat viselĂŒnk, Ă©s milyen tĂŒkrökbe kell belenĂ©znĂŒnk, hogy ezen szerepek mögĂ© lĂĄssunk. Hogy megpillantsuk a valĂłdi önMagunkat. BemĂĄsolok nektek egy remek anekdotĂĄt Antony de Mello, jezsuita szerzetes tollĂĄbĂłl, amely a âSzĂĄrnyalĂĄsâ cĂmƱ könyvĂ©ben jelent meg.
A kĂłmĂĄban fekvĆ asszony haldoklott. Hirtelen az volt az Ă©rzĂ©se, hogy felvittĂ©k az Ă©gbe, Ă©s ott ĂĄllt a bĂrĂłi szĂ©k elĆtt.
â Ki vagy te? â kĂ©rdezte egy hang.
â A polgĂĄrmester felesĂ©ge â vĂĄlaszolta.
â Nem azt kĂ©rdeztem, hogy kinek a felesĂ©ge vagy, hanem azt, hogy ki vagy.
â NĂ©gy gyermek anyja.
â Nem azt kĂ©rdeztem, hogy kinek az anyja vagy, hanem hogy ki vagy.
â TanĂtĂłnĆ vagyok.
â Nem a foglalkozĂĄsod kĂ©rdeztem, hanem azt, hogy ki vagy.
Ăs ez Ăgy ment tovĂĄbb. BĂĄrmit is vĂĄlaszolt, Ășgy tƱnt, hogy nem a megfelelĆ vĂĄlaszt adta a kĂ©rdĂ©sre, hogy ki is Ć.
â KeresztĂ©ny vagyok.
â Nem a vallĂĄsodat kĂ©rdeztem, hanem azt, hogy ki vagy te.
â Ăn az vagyok, aki mindennap a templomba ment, Ă©s mindig segĂtette a szegĂ©nyeket Ă©s a rĂĄszorulĂłkat.
â Nem azt kĂ©rdeztem, hogy mit tettĂ©l, hanem hogy ki vagy.
VĂ©gĂŒl is megbukott a vizsgĂĄn, mert visszakĂŒldtĂ©k a földre. Amikor felgyĂłgyult betegsĂ©gĂ©bĆl, elhatĂĄrozta, hogy utĂĄnajĂĄr, ki is Ć.
Ăs ez nagyon megvĂĄltoztatta az Ă©letĂ©t.
Ennek kapcsĂĄn elgondolkodtam, milyen szerepeket jĂĄtszom Ă©n? Milyen maszkokat viselek? Ăs legfĆkĂ©ppen, ha mĂĄr Fagyosszentek… melyek azok, amelyeket Ă©ppen ideje letenni vĂ©gre?
VigyĂĄzat, nagyon szemĂ©lyes vallomĂĄs következik! đ
A következĆket Ărtam fel minden agyalĂĄs nĂ©lkĂŒl.
1) Az ĂĄldozat: Sokszor beszĂ©ltem mĂĄr (fĆleg szemĂ©lyesen) a bĂĄntalmazottsĂĄg Ă©lmĂ©nyĂ©rĆl. Hogy milyen nyomokat hagy bennĂŒnk, ha a csalĂĄdban, az iskolĂĄkban, a pĂĄrkapcsolatokban stb. bĂĄrmilyen mĂłdon traumatizĂĄlnak. (Ăs itt kiemelnĂ©m, hogy nincs kicsi vagy nagy bĂĄntalmazĂĄs! Minden, ami sĂ©rti a testi-lelki-szellemi egĂ©szsĂ©gĂŒnket Ă©s integritĂĄsunkat, fĂĄjdalmas abĂșzusnak tekinthetĆ!)
NemrĂ©g az egyik legkemĂ©nyebb mĂłdon kellett szembenĂ©znem a sajĂĄt Ă©lmĂ©nyeimmel (ptsd tĂŒnetegyĂŒttes), emlĂ©kezni mindarra, amire nem akartam, meglĂĄtni, megengedni magamnak a fĂĄjdalmĂĄt, levonni a tanulsĂĄgokat Ă©s lassan ĂștjĂĄra bocsĂĄtani. De nem csak az emlĂ©keket. Hanem azt a nĆt is, aki egy törött ĂŒvegpohĂĄrnak lĂĄtja magĂĄt, mert nem tökĂ©letes. Mert a bĂĄntalmazĂĄsoktĂłl összetört. Ăs repedezetten mĂĄr nem teljes Ă©rtĂ©kƱ a sajĂĄt szemĂ©ben. AkciĂłs ĂĄru… Pedig ez nem igaz. Ideje elbĂșcsĂșzni a szomorĂș ĂĄldozattĂłl!
2) A hĆs, a kĆszikla: Szeretek erĆs lenni. Szeretek megbĂzhatĂł lenni, akire lehet szĂĄmĂtani. Aki segĂt mĂĄsokat. De nem szeretek kemĂ©ny Ă©s hideg lenni. Nem szeretek egyhelyben ĂĄllni. Ăs nem szeretem felĂĄldozni magam. Nem vagyok mĂĄrtĂr, nem vagyok szuperhĆs Ă©s nem vagyok szikla, amelyre templomok Ă©pĂŒlnek. Ember vagyok, aki erĆs, stabil, tĂĄmasztĂł, megtartĂł, de nĂ©ha lehet Ă©rzĂ©keny. Nem csak föld vagyok, hanem vĂz is. HaladĂł, ĂĄramlĂł, szabad, utakat talĂĄlĂł Ă©s teremtĆ, Ă©lettel teli, Ă©rzelmes, Ă©letadĂł. Nem kell mindent Ă©s mindenkit elbĂrnom. ĂrökkĂ©. EgyedĂŒl. SzĂłtlanul…
3) Az Ă©hezĆ mƱvĂ©sz: BĂĄrmennyire viszem sikerre a vĂĄllalkozĂĄsomat, ez a szerep minden nap DamoklĂ©sz kardjakĂ©nt lebeg a fejem felett. ĂlĂ©nken Ă©l bennem minden Ă©letszakaszom, amikor azĂ©rt, hogy tĂĄncolhassak, tanĂthassak, tanulhassak, sokszor Ă©telre sem volt pĂ©nzem. (Nem tĂșlzok, ha nincs Anyu, aki idĆnkĂ©nt csomagolt nekem ennivalĂłt, simĂĄn elĂ©ltem napi kĂ©t szelet kenyĂ©ren.) RĂ©gĂłta tudatosan gyakorlom, amit tanĂtok â vagyis, hogy a sajĂĄt Ă©letem központja Ăn vagyok. Ăs magamat kell megtanulnom tĂĄplĂĄlni, tölteni, hogy sok jĂłt adhassak mĂĄsoknak. BĆ-sĂ©gben kell Ă©lnem ahhoz, hogy ebbĆl a többletbĆl juttassak a többieknek, Ă©s ne a hiĂĄny (szƱk-sĂ©g) kössön össze minket.
4) A mindig tökĂ©letes ideĂĄl: Ami kint az bent… Ha mindenki tökĂ©letessĂ©get vĂĄr el, ha robotnak/ufonak neveznek, ha nem hibĂĄzhatsz, ha a legkisebb baklövĂ©s is vĂ©gzetes következmĂ©nyekkel jĂĄr… az nem a vilĂĄg hibĂĄja! Izgalmas rĂĄnĂ©zni a belsĆ hitrendszereinkre. MĂĄsokat miĂ©rt fogadnak el Ășgy is, hogy sokkal csĂșnyĂĄbban viselkednek, kevesebbet adnak, tesznek bele a kapcsolataikba/munkĂĄjukba? MiĂ©rt szerethetĆbbek Ćk nĂĄlam, ha bĂĄntanak, veszekednek, savanyĂș uborka kĂ©ppel Ă©lik a napjaikat? Ăs miĂ©rt hagynak el engem azonnal, ha kiderĂŒl, hogy nem tudok Ă©letem minden pillanatĂĄban Lila akĂĄc közi tökĂ©letes NĆ lenni? NyilvĂĄn nem az emberek a rosszak. Hanem Ă©n ezt vĂĄrom el magamtĂłl. Mert azt hiszem, csak akkor vagyok szerethetĆ, ha sikeres Ă©s tökĂ©letes vagyok. (Vesd össze a fenti âtörött pohĂĄrâ Ă©rzĂ©ssel, Ă©s mĂĄris lĂĄthatĂł, hogyan keletkezik egy masszĂv belsĆ konfliktus…) Fagyosszentek, vigyĂ©tek magatokkal a hibĂĄtlansĂĄg illĂșziĂłjĂĄt!
5) Az elĂ©rhetetlen: ĂnvĂ©dĆ vĂĄrfalak egĂ©sz sora ĂĄll azon hĆsök ĂștjĂĄba, akik szeretnĂ©nek a közelembe kerĂŒlni. OkĂ©, hogy hatĂ©kony teszt Ă©s edzĂ©s, de azĂ©rt kevĂ©s az ipari alpinista… EgyĂ©bkĂ©nt a kĆfalak elĆnyös dolgok, ha vannak rajtuk ajtĂłk Ă©s ablakok. Azt hiszem, idĂ©n veszek egy faltörĆ kost… đ
6) A szabad szingli: JĂł dolog a fĂŒggetlensĂ©g, a szabadsĂĄg. Ăs szomorĂș, hogy a korĂĄbbi kapcsolataim nagy rĂ©szĂ©ben azt Ă©ltem meg, (nem csak miattuk, hanem a fenti tökĂ©letessĂ©g-hiedelmemnek köszönhetĆen,) hogy a mĂĄsik ember korlĂĄtoz engem. Hogy az Ă©n vĂĄgyaim, igĂ©nyeim nem szĂĄmĂtanak. Hogy olyan mĂ©rtĂ©kben kell alkalmazkodnom, hogy az mĂĄr szinte az önfeladĂĄssal egyenlĆ. De Ă©n ezt nem szeretnĂ©m. Az Ă©let tele van csodĂĄkkal, lehetĆsĂ©gekkel, Ă©lmĂ©nyekkel! Ălni szeretnĂ©m ezeket Ă©s megmutatni annak, akit tĂĄrsamul vĂĄlasztok. Biztos nincs olyan ember, aki szĂvesen velem tartana Ă©s megosztanĂĄ az Ć ĂĄlmait? AmĂșgy nem kell sok ilyen legyen. Nekem elĂ©g lesz egy! (Na jĂł, TĂĄrsnak egy, Ă©s jöhetnek mĂ©g csalĂĄdtagok, barĂĄtok, tanĂtvĂĄnyok… đ )
Te milyen maszkokat fogsz letenni vĂ©gre? Esetleg Ărjak arrĂłl pĂĄr gondolatot egy következĆ posztban, hogy a mesĂ©k tanĂtĂĄsa szerint milyen lĂ©pĂ©sei vannak az elavult szerepkörök elhagyĂĄsĂĄnak?
MetszĆollĂłkat elĆ, felesleges hajtĂĄsokat lenyesni, hogy vĂ©gre az igazi Ălet növekedhessen! đđ„°đ€©âïž