Örök téma, hisz csak ez az állandó. Minden mozgásban van. Ha a felszínen nem is, a mélyben igen. Év elején még gyakrabban felmerül: Új év, új élet… Milyen változásra vágyom? Mit szeretnék megváltoztatni? És itt a kulcs! Mert én változtatok! A lehetőségeket megkaphatjuk ugyan, de ezekkel élni kell(ene). Ha ugyanúgy cselekszünk, mint eddig, miért várunk más eredményt? Új utat járni a régi módon nem lehet.
Minden fejlődés belül kezdődik. A mesékben ez az a pár szó, amikor a hős indulás előtt elrendezi az ügyeit. Elköszön, bepakol a tarisznyába, felkészül, majd nekivág az útnak. Ami telis tele van ismeretlennel, kockázattal, sikerekkel és visszaesésekkel, de megéri. Azért mondom ezt, mert a külső körülmények változása mindig azon múlik, mi alakult át a lelkünkben előtte.
Felmerül a kérdés: bennünk mi változik? Én? A személyiségem? Véleményem szerint nem. Asztrológusként és természetgyógyászként azt látom, a személyiségünk állandó. Jövünk egy alapvető jellemmel. Feladatokkal és lehetőségekkel. Ám az, hogy ezekből a tarisznyánkba tett eszközökből mit hozunk ki… Az rajtunk múlik.
Vagyis, ha változni szeretnénk, nem olyan tulajdonságokat kell magunkra erőltetni, amik nem vagyunk. Hanem a gondolataink, a hozzáállásunk módosításával a viselkedésünkön tudunk alakítani.
Nagyon szeretem a Talmud eme sorait:
“Vigyázz a gondolataidra, mert szavakká formálódnak!
Vigyázz a szavaidra, mert tettekké válnak!
Vigyázz a tetteidre, mert szokásoddá lesznek!
Vigyázz a szokásaidra, mert formálják a jellemed!
Vigyázz a jellemedre, mert az irányítja a sorsodat!”
Mondok egy példát. Én nem vagyok türelmes. Aktív, cselekvő, temperamentumos vagyok, aki szeret dolgozni a céljaiért. Korábban az, hogy „legyél türelmes”, frusztráló volt. Méghozzá azért, mert ezt egy tétlen, kiszolgáltatott, tehetetlen, stagnáló állapotnak hittem. Míg a tánc megtanított: a statikus egyensúly egyáltalán nem mozdulatlan. Nem passzív állapot. Csupán befelé aktív. És bármikor változtathatok. (Ki)léphetek. Emellett, ha élvezem minden mozdulatomat, akkor nem csak az eredmény tölthet el örömmel. Azért táncolok, mert szeretem. Minden egyes pillanatát. Az élet játék. Nem kellene véresen komolyan venni vagy félni tőle. Egyszerűen csak játszani! És akkor megértettem, hogy nem kell türelmessé válnom. Nem kell olyannak lennem, amilyen nem vagyok. Csupán másként érdemes gondolnom rá, így a tetteim is eszerint változnak.
Amikor azt mondod valakire, hogy változzon meg, valójában mit szeretnél? Nem azt, hogy más ember legyen. Hanem hogy másként viselkedjen veled. Ha szeretnéd, hogy figyelmesebb legyen, akkor mondd el, számodra milyen cselekedetek jelentenék ezt. Mert ne hidd, hogy aki szeret téged, nem az! Lehet, hogy nem hoz virágot minden héten (ha neked ez fontos, akkor mondd el, nem gondolatolvasó a másik), viszont megszereli a csapot. Elveszi tőled a bevásárló szatyrot. Kiviszi a szemetet. Betakar, átölel. Jelen van. És ez nem evidens! Észre tudod venni? Képes vagy értékelni? Ha pedig hiányérzeted van, az is oké. Megpróbálnád megfogalmazni, neked mire lenne szükséged? Konkrétan! Cselekvések formájában. Másoktól és önmagadtól.
Mert teljesen mindegy, hogy egy másik emberről, vagy önmagunkról beszélünk. Az elfogadás nem azt jelenti, hogy bármit megtehetsz velem. Hanem hogy elfogadlak olyannak, amilyen vagy. Így szeretlek. De nem vagyok köteles megengedni a számomra nem megfelelő viselkedést. Mert ezen lehet változtatni. És ha szeretem a másikat/önmagamat, akkor a boldogságáért/boldogságomért képes vagyok tenni, elindulni, végigvinni a folyamatokat.
Azt hiszem, sok sérülést elkerülnénk, ha tudnánk: a szeretet létállapot. Amikor változásra vágyunk, nem a szeretet hiányáról van szó. Éppen ez a motiváció és a muníció. Szeretlek (szeretem önmagam), és boldoggá szeretnélek tenni. De abból tudok adni, ami bennem van. Boldogságot boldog emberek tudnak ajándékozni. Téged szeretlek, elfogadlak, nem akarlak átformálni, olyan tulajdonságokat rád erőltetni, amilyen nem vagy. De kérlek, csináld úgy, hogy az mindkettőnknek jó legyen! És mindez fordítva is igaz.
