Minden nőben ott élnek az őserők, így válik teljessé a lélek. De kik ezek a szereplők? Mikor és hogyan tudjuk őket aktivizálni? Miféle fejlődésen megyünk keresztül, miközben kibontakoztatjuk eme szerepköreinket?
A 9 női archetípus mind bennünk él. Vannak, amelyek erősek, könnyen azonosulunk velük. Mások távolinak tűnnek. És van, amelyik életünk során megsebesült. A női fejlődés lényege, hogy ezt a kört minél inkább kiteljesítsük. Amelyik karakter erős bennünk, használjuk jól. Ami gyenge pontunk, azzal barátkozzunk meg. És ami sérült, gyógyuljon.
Nyolc állomás vezet végig a körön:
1) Leány – a Kezdet: indulás, frissesség, öröm, játék.
2) Okos leány/Nővér – az Ész ereje, a Támogató: a gondolatok és a női körök jelentősége.
3) Szerető/Társ – Szerelem/Erósz: a vénuszi, csábító nő és a boldog párkapcsolat.
4) Anya – Táplálás, gondoskodás: a bennünk élő teremtőerő használata.
5) Amazon – Küzdés és cselekvés. Öntudat: a saját céljaink megtalálása.
6) Úrnő – Erő és Irányítás: a (király)női hatalom megélése és alkalmazása.
7) Papnő – Kapcsolódás: önállóság, bölcsesség, énidő és figyelem, empátia, kapcsolódás harmóniája.
8 ) Anyó/Banya – Halál, Alvilág: elengedés, gyógyulás, újjászületés.
És minden pillanatban összefűzi őket a 9) Bába – a Kapu: a belső központ, a nyugalom, a harmónia és az átalakulás tere önmagunkban.
Havi rendszerességgel (így pici elcsúszással követjük az évkört, önmagunk ciklusait,) foglalkozunk egy-egy ősképpel. A meseterápia és a táncterápia eszközeivel ismerkedünk meg az adott karakterrel. Milyen a hozzá való viszonyunk? Hogyan lehetne a lehető legjobban megélni ezt az oldalunkat?
A részvételhez nem szükségesek táncos alapismeretek.
Az alkalmak külön-külön is hasznosak, ám természetesen akkor a legteljesebb az út, ha minden állomást bejárunk együtt.
Időpontok:
– Leány – 2022. április 8. péntek, 18:00-21:00
– Okos Lány / Nővér – 2022. április 22. péntek, 18:00-21:00
– Szerető / Társ – 2022. május 1. vasárnap, 11:00-14:00
– Anya – 2022. június 18. szombat, 15:00-18:00
– Amazon – 2022. július 30. szombat, 15:00-18:00
– Úrnő – 2022. szeptember 24. szombat, 11:00-14:00
– Papnő – 2022. november 5. szombat, 13:00-16:00
– Banya / Anyó – 2022. november 26. szombat, 11:00-14:00
– Bába – 2022. december 17. szombat, 11:00-14:00
Előzetes bejelentkezés minden alkalommal szükséges!
Helyszín:
MS MozgásStúdió
1064 Budapest, Podmaniczky utca 69. alagsor
Amennyiben nem tudsz személyesen részt venni, online is csatlakozhatsz.
Ára:
9000 forint / alkalom (3 óra)
Befizetési lehetőségek:
– Készpénz
– Átutalás
– OTP és MKB SZÉP kártya
Jelentkezz most:
Leány – a Kezdet: indulás, frissesség, öröm, játék.
A Leány felszabadultan, nevetve játszik. Természetes, spontán, tiszta és ártatlan gyermek, aki még naiv rácsodálkozással tekint a világra. Csodát lát mindenben, hisz a láthatatlanban, az emberekben, a világban. Életteli, lendületes, kíváncsi, nyitott. Egységben van önmagával. Nem akar megfelelni senkinek, csak élvezni a pillanatot. Bármit csinál, azt erőlködés nélkül, könnyedén, szívvel-lélekkel teszi.
Felébreszti bennünk a játékosságot, az örömöt, a reményt, a bizalmat, az ihletet. Vele indulunk útnak. Arra tanít, hogy merjünk álmodni és követni a vágyainkat.
Okos Leány / Nővér – az Ész ereje, a Támogató: a gondolatok és a női körök jelentősége.
Az Okos Leány elindul az önkeresés útján. Szereti azt, aki. Bízik magában, a sikerében, amelyért mindent megtesz. Eleven, energikus, lendületes, életerős, céltudatos fiatal nő.
Érti és éli, hogy ő a legfontosabb szereplő a saját életében. Független, szabad, de már képes kötődni másokhoz. Megismeri a környezetét és kapcsolódik hozzá.
„Nőtestvéri” szövetségeket köt, táncol, játszik, alkot a nővéreivel.
Szerető / Társ – Szerelem, Erósz: a vénuszi, csábító nő és a boldog párkapcsolat.
Az Örök Nő. Vénusz és Hold, feleség és hetéra… A Férfi szeretője, barátja, támasza, tanácsadója. Egész lényét átjárja az (ön)szeretet, a szexualitás, a szenvedély. Ellenállhatatlan vonzerővel rendelkezik, melyet a szépség, a harmónia, az öröm, az inspiráció táplál. Egyenrangú társa a Férfinak, akit maga választ. Párjához hűséges, minden helyzetben mellette áll. Ő tartja össze a világot.
Anya – Táplálás, Gondoskodás: a bennünk élő teremtőerő használata.
A női teremtőerő az anyai minőségben teljesedik ki. Tápláló figyelme kifelé irányul, megszüli, felneveli, majd elengedi gyermekét. Termő talaja az életnek, az ötleteknek, a gondolatoknak, a terveknek, a vállalkozásoknak, a művészi alkotásoknak. Képes gondoskodni önmagáról és másokról, fegyelmezett, türelmes. Pontosan tudja, hogy mindennek megvan a maga ideje. Felismeri a jeleket és hallgat a megérzéseire.
Amazon – Küzdés és Cselekvés. Öntudat: a saját céljaink megtalálása.
A legerősebb váltás egy nő életében, amikor a „Hatalom félkörébe” lép. Ez az átalakulás ideje. Felébred a független női erő. Az eddigi tapasztalatok súlya alatt porrá zúzódik a személyiség. Ő már nem az, aki volt, de még nem olyan, mint amilyen lesz. Újjászületik. Ismét magára irányul a figyelme, mint korábban a Leányé, de már céltudatosan, magabiztosan, szenvedéllyel és erővel telítve. Felfedezi önmagát, a saját céljait, vágyait, és megtanul ezekért küzdeni. Nem harcol a Férfival, nem verseng, nem bizonygat. A saját ritmusát követi.
Úrnő – Erő és Irányítás: a (király)női hatalom megélése és alkalmazása.
Egy igazi Királynő gondoskodik a népéről. Tisztában van önmagával és a céljaival. Képes megvédeni a birodalmát, de tudja, mikor kell a békére törekedni. Egyesíti az eddigi állomások minden tapasztalatát. Belső béke, stabilitás, rend jellemzi. Felvállalja az erejét, a hatalmát, a vezető szerepét. Nyugalom és tekintély sugárzik belőle. Ismeri a határait, kézben tartja az életét. Tanácsadó, támogató, motiváló, védelmező, bőségteremtő asszony.
Papnő – Kapcsolódás: önállóság, bölcsesség, énidő és figyelem, empátia, kapcsolódás harmóniája.
Egy misztikus nőalak a Tudás könyvét tanulmányozza. Lényének nyugodt, szent terében elmélyül a bölcsesség, az egység, az „egész-ség” élményében. Fókusza a belső rend, az élet mélyebb értelmének meglelésére irányul. Gyógyító és jóstehetségével, erős intuíciójával segít a megfelelő utat választani. Megtanítja az őt felkereső, méltó embereket arra, hogyan nézzenek magukba, figyeljenek a belső hangjukra. Alámerül a tudattalanba, átadja magát, megtisztul a múlt csalódásaitól, megszabadul a küzdelmektől. Többé nem fordul ki önmagából. Megmutatja, mennyit érsz, honnan jössz és hová tartasz.
Anyó / Banya – Halál, Alvilág: elengedés, gyógyulás, újjászületés.
Emlékezz: „Szerencséd, hogy Öreganyádnak szólítottál!” Egy nőhöz tisztelettel közelíts, mert a benne élő Boszorkány a segítőd lehet, de el is pusztíthat. A Banya a Beavató, aki próbák elé állít, hogy megtapasztald a határaidat, az erődet, az adottságaidat. Tudja, hogy képes vagy fejlődni. Főzeteivel életet ad vagy elvesz. A sötétségbe hív, ahol a lét értelmet nyer. Összerendeződik a múlt, a jelen és a jövő. Ő szövi a sors fonalát, mozgatja a szálakat. Az Élet és a Halál kapujának őre. Szemének tüze megtisztít, csak a színtiszta igazság marad.
Bába – a Kapu, a Középpont: a belső központ, a nyugalom, a harmónia és az átalakulás tere önmagunkban.
Sorskerekünk középső, mozdulatlan, nyugodt pontja. A kút, amelyben megmártózva egy másik minőség születik. A Kapu, ami átjárást biztosít az ősminták között.
A belső bölcs asszony, aki világra segíti az új életet. Ismeri a női lét ciklusait. Végigkísér a bölcsőtől a sírig. Minden fontos életszakasz váltásnál először az ő házába térünk be. Ez a hely a kikötő, a biztonságos, meleg otthon, a mágikus védőkör, önmagunk legmélye.
FONTOS TUDNIVALÓK
A workshopokra a létszámlimit miatt előzetes bejelentkezés szükséges!
Kérlek, csak akkor jelentkezz, ha biztos vagy a részvételben, ne foglald mások elől a helyet!
Bejelentkezés nélkül a kurzusokon való részvétel nem lehetséges!
A jelentkezés határideje legkésőbb a workshopot megelőző nap délelőttje!
Jelentkezésed a részvételi díj befizetésével válik érvényessé, melyet megtehetsz személyesen vagy átutalással.
Átutalás esetén az összeg meg kell érkezzen a workshop napjáig.
Lemondás esetén a befizetett összeget nem áll módunkban visszafizetni.
A lemondás 24 órával a workshop előtt lehetséges.
Köszönöm, hogy tiszteletben tartod a feltételeket!