Szépség

Pár napja tanítványaim felvetették, hogy írjam meg azokat a gondolatokat, amelyekről a táncórákon beszélünk a nőiesség kapcsán. Később terveztem, de ha most kéritek… Sokrétű téma, melynek minden része összefügg, mégis igyekszem témakörökre bontani.

Kezdjük hát! A legszembetűnőbb probléma, amivel találkozom, hogy a nők nem érzik magukat igazi nőnek. Elmennek táncolni, csinosan öltöznek, próbálnak helytállni a háztartás és a munka frontján… Keresik a férfit, aki a támaszuk lesz, aki mellett nőnek érzik magukat… Kihelyezik a női lét feltételeit a külvilágba, körülmények, emberek, cselekvések formájába. És nem értik, miért nem működik? Miért nem nő az önbizalmuk? Miért nem javulnak a kapcsolataik?

Később biztosan szót ejtünk azokról az önkorlátozó hitrendszerekről, mentális programokról, sorskönyvi parancsokról és játszmákról, amelyek befolyásolnak. Mert ezeket fel kell tárnunk és át kell írnunk ahhoz, hogy valódi, tartós változást érjünk el. Most azonban nézzük a legnagyobb tévedéseinket.

A női erő…

A leggyakrabban két végletet láthatunk. Az egyik az a nőtípus, aki önmagában gyengének, tehetetlennek tűnik, kiszolgáltatja magát a férfiaknak, egyik kapcsolatból a másikba lép. A másik a túl „erős” nő. Ő az, aki karriert épít, ellátja a teljes háztartást, önálló, harcos és általában nagyon fáradt. Úgy érzi, kimeríti az állandó küzdelem. Közös bennük, hogy a férfiban a támogató, a megtartó erőt látják, aki mellett gyengék lehetnek és átadhatják a terheik egy részét. És itt kezdődnek a gondok…

Ugyanis senkitől nem várható el, hogy cipeljen bennünket! Épp elég neki a saját élete. Segíteni egymást hasznos. De nem csüngeni kell a másikon, vagy ledominálni őt, hanem együttműködni vele. Az erőink összeadva fokozódnak, és így lesz több, mint a részek összege. Ehhez azonban tisztában kell lennünk a szerepeinkkel, a feladatainkkal, az erősségeinkkel. Ezt egy másik cikkben részletezem majd.

Visszatérve a női működésünkre, vegyünk pár alapfogalmat, amit gyakran hallani.

Észrevetted már, hogy ha a közeledbe kerül egy férfi, aki vonzó számodra, elengeded magad? Lógatod a kézfejed, elernyeszted az izmaidat, leereszted a szemhéjad, íveled a gerinced, kitolod a melled, a csípőd? 
Ezek a látszólagos gyengeség, puhaság, lágyság, kívánatosság kifejezései. Eszméletlenül érdekes volt megtapasztalni, hogy a hastáncban ugyanúgy csináljuk, mint a való életben. Santiago különösen nagy hangsúlyt fektetett ennek kiküszöbölésére a páros táncokban. Segítségével sikerült megtalálni a módját, hogy a hastáncban átalakítsam ezt a „tévedést”. Már az alapállás megmutatja a legfontosabb részeit. A női erő valódi természetét…

Ellenkező véglet, amikor azt hallgatom, hogy „túl erős vagyok”. „Félnek tőlem a férfiak” stb. Itt az a tévképzet, hogy aki erős, az küzd. A harcos erő maszkulin minőség, nem feminin. A nő, aki verseng, dominánsan viselkedik, előre tör, nyomul, az nem erejében van, hanem férfiként viselkedik. Hiába visel szoknyát, dobálja a haját, főz finomakat és jó az ágyban.

Akkor mégis hogyan kellene ezt megélni? Van arany középút?
A válasz az, hogy keress egy harmadik lehetőséget! 

Ezt tanítjuk, amikor végigvesszük a táncos alapállás összes részletét. Ha ezt átlátod, majd gyakorlod minden egyes nap, nagyon hamar megtapasztalod, ahogy átalakul a tested, a gondolati és érzelemvilágod, de még a körülményeid is…

/ Szeretném leszögezni: színtiszta férfi és nő nem létezik! Mindannyiunkban jelen van mindkét minőség. Ezáltal amikor egy férfiban látod ezeket a jellemzőket, azért van, mert az az ő női oldala. Ahhoz, hogy teljes emberként éljen, szüksége van erre. Ahogy nekünk a férfias vonásokra. A kérdés az, melyik helyzetben melyiket éljük? És milyen gyakorisággal?  /

A Nő ereje a stabilitásában rejlik!

A Nő megtalálta azt a belső egyensúlyt, amelyből ha kibillen néha, mindig visszatalál. A kilengések egyre kisebbek és rövidebb ideig tartanak.

Alapállapotává az öröm, a derű, a béke, a nyugalom válik. 

Harmóniában van önmagával, és ezáltal a külvilággal. Ezért beszéltem korábban annyit az önszeretet és az öngondoskodás fontosságáról.

Az ilyen Nő jó társasága saját magának. És a környezetének.

Nem függ másoktól. Nem azért, mert nem kapcsolódik. Hanem mert tudja, hogy bármi történik, újra képes egyensúlyba kerülni.

Tisztában van az igényeivel, de nincsenek elvárásai. Pontosan tudja, hogy ez a két fogalom nem ugyanaz! Megteremti magának, amire vágyik, ezért nem várja a férfitól, azonban örömmel fogadja, amit kap.

Nem védekezik, hiszen biztos lábakon áll, ezáltal támadhatatlan. A tartása és a belső nyugalma éppen elég ahhoz, hogy lepattanjanak róla az ártó tényezők. Viszont vonzza azokat, amelyek építik. 

A külvilág véleményétől függetleníti magát. Tudja, mit érdemes megfogadnia, és mi hátráltatja az útján. Nem engedi, hogy mások negativitása (tartósan) hasson rá, eltérítse a céljaitól.

Önmagát helyezi az első helyre, önzés és ártó szándék nélkül. Felelősséget vállal az életéért, a boldogságáért.

Megéli a szexualitásának minden szintjét. (Ennek sokrétűségére egy másik cikkben ki fogunk térni!)

A belőle áradó egyensúly és harmónia táplálja és védelmezi a körülötte élőket.

Már ennyiből is látod, ugye, hogy ez az erő nem passzív, nem gyenge, nem csimpaszkodó, és nem harcos? Nyugodt, békés, megbízható, megtartó, tápláló, óvó. Sosem fogy el, ezért aki használni tudja, nem merül ki. Tanulj meg élni vele, és korlátlan energiát mozgósíthatsz! Többé nem ismered majd a kimerültséget, a motiválatlanságot. Nem lesz szükséged támaszra. Te leszel az!

Az ilyen Nő egyhelyben áll. Mégsem változatlan. Folyamatosan fejlődik, növekszik, kiteljesedik.

Szembenéz a félelmeivel, de nem küzd velük, hanem rájuk világít és tanul belőlük.

Azáltal, hogy nem rohan előre, képes a jelenben lenni, megélni a pillanatot. Érzékelni mindent, kívül és belül. Használni az erejét, a képességeit. Egységben lenni. Egész lenni. Egészségessé válni.

Lelassul, így van ideje tisztán gondolkodni, meglátni a lényeget, az egyszerűségben rejlő fontos dolgokat. Figyelmes, empatikus és elfogadó.

És ami az egyik legfontosabb – Vonzerővel rendelkezik!
De hogy mit is jelent ez valójában… az egy következő bejegyzés témája lesz…

• Facebook
• Instagram

Folytassuk a nőiségünk megélésének elemzését, ennek fontos alapjait. Olvashattad „A szürke kanca tanításai az életről” című cikksorozatot, amely arról szólt, milyen körülményeket kell teremtenünk a belső fejlődésünkhöz. Aztán volt két személyes jellegű témakör, amellyel arra próbáltalak motiválni, hogy egyrészt rendezd a családoddal, szüleiddel való kapcsolatot – a gyökereink igenis fontosak! Olyan genetikai, szellemi, érzelmi, neveltetési örökségeket hordozunk, amelyek ellehetetleníthetik a hatékony növekedést. Vagy épp óriási erőt adhatnak, ha jól használjuk.

Te hol tartasz? Rendezted a körülményeidet, dolgozol a gyökereid szintjén, és látod már, milyen ember szeretnél lenni?

Ha valaha elgondolkodtál ezeken, biztos belefutottál abba, hogy „de hát hol vagyok én ehhez a tökéletes lényhez képest”… „Túl távoli”… „Ehhez én kevés vagyok”… blablabla…
Megszólalnak az önbizalomhiány, a kishitűség gonosz manói. Hogy őket elhallgattassuk, először is el kell fogadnunk önmagunkat.

És itt jönnek az óriási tévképzetek. Erről szólt az előző cikk, „Önelfogadás = Fejlődés” címmel. Nem írom le megint, amit ott, csak emlékeztetlek. Az önelfogadás alapja az önismeret. Nem az önkritika! Hanem az önostorozás, a kifogáskeresés, a hibáztatás, a passzív önigazolás nélküli szembenézés. Az a rálátás, amikor tudod, mik az értékeid, hol vannak hiányosságaid, min kell változtatnod, milyen képességekkel rendelkezel, mi a célod, honnan jössz, hova tartasz.

Ebből következik, hogy ha ismered azt, aki vagy, megszeretheted. Hiszen másokat sem azért szeretünk és fogadunk el, mert tökéletesek, igaz? Sőt, néha a hibáik a legvonzóbbak. Az esendőségüktől emberiek. Miért ne lehetnél te őszintén szerethető attól, hogy nem vagy még kész, kiforrott mestermű?

Nade!!!! Meg ne állj itt! Mert az önelfogadás akkor lesz a fejlődésed és a stabilitásod alapja, ha elfogadod azt, amin nem tudsz módosítani, de változtatsz azon, amire van ráhatásod!
Például a szemed színe olyan, amilyen, ezt el kell fogadnod. De a testalkatod más téma! Ha most felháborodsz, és elkezded sorolni az indokokat, hogy miért nem rajtad múlik, akkor nézz egy picit mélyebbre és mondd meg őszintén, ugye, hogy ezek kifogások?

Mert a változtatás nagyon nehéz. Minél régebbi, mélyebb a probléma, annál inkább. Ráadásul nem elég egy gyors fellángolás, varázspálca lendítés. Gyakran komoly átalakításokra van szükség. Majd ezek mellett ki kell tartani. Mert lesznek nehézségek, kísértések, amelyek eltéríthetnek. Úgyhogy értelek, amikor meg akarod magyarázni, miért jó ez, ahol vagy. Azonban gondold át: ha minden így marad (tegyük fel, hogy nem romlik a helyzet, pedig nagy eséllyel fog), akkor olyan életet élsz, amilyenre vágysz? Vagy köszönőviszonyban sincs egymással a kettő? Ha utóbbi az igaz, akkor vajon megéri vállalni a kihívást és a kockázatot? Mit veszíthetsz? A mostani, nem teljes életedet?

A fenti egy példa volt, hiszen nem csupán a külsőségek szintjén kell meghatároznunk, hogy mi kötött, és mi módosítható. Lehet ez az életmódunk, az életstílusunk, a környezetünk, a családunk, a barátaink, a párkapcsolatunk, a munkahelyünk, vagy akár a személyiségünk elemzése.

Bármelyikkel foglalkozol éppen, nézd meg, mit írnál az egyes oszlopokba? 

Majd gondold át még egyszer.

Figyeld meg az indoklásaidat. 

Most dobd ki a 80%-át, mert tuti kifogás volt!

Miután jót nevettél magadon (az önirónia nagyon szórakoztató), kezdd el felvázolni, milyen módon lehetne változtatni? Az egyszerű minta alapján, ha a külsőddel vagy elégedetlen, akkor kezdj el edzeni, menj fodrászhoz, manikűröshöz, kozmetikushoz, szoliba, vagy végletes esetben akár plasztikai sebészhez! Ha tényleg túl kicsi a melled, és ez nagyon zavar, vagy a zsírleszívás megoldás lehet, a gyermekeid után olyan a bőr a hasadon, hogy nem mersz felvenni egy fürdőruhát, akkor ne szégyelld, hogy változtatsz ezeken! Vásárolj magadnak olyan ruhákat, amelyekben nőnek érzed magad (ehhez mindenképpen hívd el egy igazán őszinte barátnődet, aki segít megtalálni a neked jól álló darabokat – meg fogsz lepődni, mennyire más egy külső nézőpont)! Nem vagyok nagy shoppingolós, inkább költök tanulásra bármennyit, de még én is azt mondom, hogy egy (vagy több, a helyzet súlyosságát figyelembe véve…) új cipő csodákra képes!

Tudom, tudom… Most jön az idő és a pénz téma… hosszasan beszélgethetnénk arról, hogy arra van időd és pénzed (energiád!), ami fontos számodra. A kötelező körökön túl, mi lehetne fontosabb, mint hogy te jól érezd magad? Boldog, egészséges, energikus, kisimult, ragyogó nő legyél? Nyilván ez nem egyetlen új ruhán múlik. De bármiben szeretnél fejlődni, változtatni magadon/magadban/az életedben, azt pontosan ezekkel az apró lépésekkel érheted el. Hozz egy döntést, és kezd el megvalósítani. Minden nap egy újabb részletét.

Csak egy személyes sikerélmény: A vállalkozásomat nagyon súlyosan érintette ez a másfél év. Anyagilag enyhén szólva sem rózsás a helyzet… Viszont tudom, hogy ha én jól vagyok, akkor tudok adni másoknak. És ezért minden nap dolgozom azon, hogy boldog legyek. Tegnap például azzal, hogy befizettem egy nyelvtanfolyamot, amire évek óta vágyom. Aztán hazahoztam néhány új cipőt, mert amikor felvettem őket, olyan szépnek éreztem magam… Tudod, mi a poén? Miközben ezeket tettem, a nyelvtanfolyami jelentkezés és a cipővásárlás közben is befutott a számlámra egy-egy utalás…

Szóval ne sajnáld magadtól, ami ahhoz kell, hogy örömteli legyen az életed! Szeresd és becsüld azt, aki vagy, add meg magadnak, amire szükséged van. Ne várd ezt egy férfitól. Ne terheld azzal, hogy az ő dolga téged boldoggá tenni. Te magadért tegyél, és add a társadnak azt a gyönyörű, boldog, ragyogó, energikus, vidám, szexi nőt, ahogyan akkor érzed magad, ha megéled: az önelfogadás = fejlődés, a fejlődés = önbizalom, az önbizalom = önszeretet, az önszeretet = öngondoskodás. Az öngondoskodás = mások táplálása!

Miközben erről írtam, eszembe jutott egy csomó egyéb, amire érdemes kitérni. Mert mindez nagyon szépen hangzik, elég motiváló lett, nem? Főleg a cipős rész.
De sok a nehezítő tényező. Önvád, bűntudat, vagy azok az elfojtott lélekrészeink, amelyekkel nem akarunk szembenézni. Szeretnétek ezekről beszélni kicsit? Ha igen, írjátok meg kommentben!

• Facebook
• Instagram

Amikor felmerül az igény, hogy tényleg nőként létezzünk, ahogy az teljessé, elégedetté, boldoggá tesz, elindul az útkeresés. Hogyan kellene csinálni? Mit jelent valójában? Mi kell hozzá? Mi hiányzik? És a legtöbben elkövetjük azt a hibát, hogy elkezdünk a külsőségek szintjén változtatni. Személyes történetem, hogy amikor az első igazán mély pontját éltem meg ennek az útnak (kb. 9 évvel ezelőtt), akkor olyan „hülyeségeket” csináltattam magammal, mint például a mellműtét. Nem lett volna szükségem rá, de azt hittem, ettől majd jobban leszek. Nem jött be.

A hiba az ilyen logikában ott van, hogy fentről akarjuk elkezdeni építeni a házat. De ha nincs alap, nincs fal, akkor mi tartja meg a tetőt? Ezért írok nektek az önismeretről, az önelfogadásról és az önszeretetről első körökben. A korábbi cikksorozatban (A szürke kanca tanításai az életről) igyekeztem felvezetni, hogy milyen körülményeket érdemes teremteni ahhoz, hogy elkezdhess a belső működéseiddel hatékonyan foglalkozni. Most nézzünk meg néhány tévképzetet, amely gátolja a fejlődésünket.

Miért fontos az önismeret?
Hadd szemléltessem: ha szemben állunk egymással, látsz engem, ugye? És önmagadat? A másik embert kívülről nézve mindig könnyebb megfigyelni. (Megismerni nem feltétlen, mert a saját szűrőink itt is befolyásolnak. Tehát az emberismerethez nagymértékű nyitottságra van szükség, és arra, hogy értsük, mi hogyan működünk.) Ahhoz, hogy magadat meglásd, szükséged van egy tükörre. Ez lehet egy másik ember, egy élethelyzet, vagy bármilyen önismereti módszer. Nem azt mondom, hogy minden eszköz jó! Ugyanis a tükör torzíthat is. Hamis kép keletkezik, ha rosszul használod. Ezért légy óvatos és körültekintő, amikor kiválasztod, minek adsz hitelt!

Gyakori hibafaktor, amikor egy személyiségelemző módszert önigazolásnak használsz. Ezzel felmented magad a felelősség és a cselekvés alól. Passzívvá válsz, ami az igazi önelfogadás ellentéte. Mindjárt rátérek, hogy miért. Az önismeret lényege, hogy belenézel a tükörbe, és meglátod a valóságot. Hosszú, egész életen át tartó folyamat, hiszen sokszor olyan mélységekbe kell alászállni, amit nem is sejtettél. Ráadásul ahogy haladsz előre, az újabb és újabb élethelyzetek hatására változol, eddig ismeretlen oldalaidat fedezed fel. Vagyis az önismeret egy aktív, cselekvő tevékenység. Vannak nehéz pillanatai és felemelő részei egyaránt.

Hogyan kapcsolódik ez az önszeretethez?
Szeretni azt tudod, amit ismersz. Egy párkapcsolat kezdetén ha azt mondod, „szerelmes vagyok Gézába”, tényleg Gézát szereted? Miért pont őt? Nem lehetne a helyében bárki más? (Ha két ember kapcsolódása valódi, akkor természetesen a válasz nemleges, de a legtöbbünknek több kapcsolata volt, mint Társa, ugye?) Teljes őszinteséggel akkor állíthatod, hogy Gézát szereted, ha már tudod, ki ő. Legalább nagyjából.

Ugyanígy van önmagaddal. Ha azzal kezded, hogy meztelenül odaállsz a tükör elé, és mondogatod, hogy „szeretem magam”, akkor csak ideges leszel.

Az önismeretre időt kell szánni. De ez egy izgalmas utazás. Egyre több dolgot értesz meg, és meglátod, mennyi érték, szépség, tehetség van benned. Mi felé érzel hívást? Miben vagy kiemelkedő? Mik az erősségeid? És ezekkel együtt előkerülnek a csontvázak a szekrényből… Hol sérültél meg? Mitől félsz? Mivel szabotálod önmagad és miért? Hogyan hatnak rád a társadalmi szokások, normák, a neveltetésed, a belénk ültetett mentális programok, sorskönyvi parancsok (ezekről nemsokára mesélek részletesebben, jó)?

Az önelfogadás az önismerettel párhuzamosan történik, nem második lépésként. De mint mondtam, egyik sem passzív dolog! Rajtad múlik, hogy merre mész, mit gondolsz, mit teszel, hogyan használod az információkat.

Önelfogadás = Fejlődés !!!
Miért teszem egyenlővé ezt a két dolgot? Hiszen nem úgy van, hogy meghallgatom egy hozzáértő ember előadását, elolvasok egy rakás könyvet, kitöltöm a teszteket, és amikor fel tudok rajzolni egy skiccet magamról, akkor már el is fogadtam és ebből fakadóan szeretem magam? Nagyon nem.

Az önelfogadás akkor lesz a fejlődésed és a stabilitásod alapja, ha elfogadod azt, amin nem tudsz módosítani, de változtatsz azon, amire van ráhatásod!

A következő posztban fejtsem ki ezt részletesebben, hogy tisztázzunk néhány kérdést, ami tuti, hogy most benned is felmerült?

• Facebook
• Instagram

Eme cikksorozat utolsó eleme következik, amely ismét egy nehéz témát boncolgat. Első pillantásra. De remélem, a végére úgy fogod érezni, hogy megkönnyebbülsz és kedved támad az önismeret, az önfejlesztés útjára lépni.

Mit gondolsz erről? Számodra melyik kancatanács volt a legfontosabb most? Hasznosnak érezted ezeket a posztokat? A következő bejegyzésekben visszatérünk az önszeretet, az önelfogadás témájához. De ne feledd, legyen ehhez otthonod, tudd, hogy hol nem látnak szívesen, tarts meg a teredet, a saját életedet éld, és törekedj a tiszta helyzetekre!

A szürke kanca hatodik tanítása:
„Az édesanyádhoz csak akkor térj vissza, ha már megtapasztaltad az önállóságot.”

Bármennyire is kellemetlen, meg kell tanulnunk emberekről, családról, párkapcsolatról, helyzetekről, munkahelyről, iskoláról leválni, amikor eljön az ideje. A beérés után, ha már nincs tovább szükségünk rá, nem szolgálja a fejlődésünket, tudnunk kell külön úton haladni tovább. Az önállóságunk, az életképességünk megtapasztalásából önbizalmat nyerünk. Így felfrissülve, megújulva, immár erősebben, képesek leszünk visszatérni.

Ellenpéldákkal kezdenék, hogy egyértelmű legyen, miről van szó. Ismered a „mamahotel” jelenséget? Ebben az esetben a gyermek, felnőtt emberként sem költözik el otthonról (vagy nagyon közel keres lakást, esetleg naponta visszajár enni, ruhát mosni stb.). Nagyon kényelmes megoldás, olcsó, az anyuka ellátja, neki nem kell felnőni, felelősséget vállalni, intézni az ügyeit.

A szüleim és nagyszüleim generációjánál láttam, hogy a szülői házból egyenesen a házasságba léptek a fiatalok. Nem tapasztalták meg, milyen egyedül élni, boldogulni. A magukra utaltságban felfedezni a bennük rejlő erőket. A probléma ott vált nagyon látványossá, amikor a pár végül elvált, vagy egyikük elhunyt, vagyis a másik egyedül maradt. Sokan beleroppantak ebbe (és nem csak a szeretett társ hiánya miatt), hanem mert fogalmuk nem volt arról, hogy életképesek-e önmagukban. Nem élte meg, elképzelni sem tudta, milyen az egyedülálló lét.

Vagy a kapcsolatfüggő emberek mit csinálnak? Egyikből mennek a másikba. Párhuzamosan futtatnak több különböző szintű viszonyt. Képtelenek egyedül lenni. És bár ez átmenetileg jó megoldásnak tűnik, valójában csak kompenzálás és félelem.

Minden elmúlást gyász követ. És ennek meg kell adni az időt. Ekkor át tudod gondolni, mit éltél meg, mit tapasztaltál. Levonhatod a konzekvenciákat, tanulhatsz belőlük. Átgondolhatod, mit szeretnél másként csinálni. Mi az új irányod? Milyen a jövőképed? Mi a valódi célod? Tudom, ez ritkán kellemes. Sokkal bulibb rögtön pasizni/csajozni, összejönni valakivel, újra „boldognak” lenni… Majd jönnek a problémák, amelyek általában nagyon hasonlóak az előző szituációhoz…

Addig nem leszel stabil, erős és harmonikus, nem lesz meg a központod, amíg nem vagy tisztában, mennyire önálló, szuverén ember vagy, aki önmagában is képes bármire. Benned van minden ahhoz, hogy egészséges és kiteljesedett életet élj. Ám miután megtapasztalod, ne vidd tovább ezt a mintát! Abból lenne a „nekem nem kell férfi/nő”, „kinek kell párkapcsolat” melldöngetés, a begyöpösödés (ismét egy túlhordott, romlófélben lévő állapot), ami valójában egy újabb kompenzálása a hiányérzetnek, amit el szeretnénk nyomni.

Érts meg, ahhoz, hogy a valódi női (vagy férfi) minőségedet a legmagasabb szinten éld, szükség van a másik minőségre az életedben, egy társ formájában! Benned is megvan, de nem az a fő feladatod, nem azért születtél nőnek, hogy férfiként élj! Neked az a dolgod, hogy a női erőidet, képességeidet fejleszd fel a lehető legmagasabb szintre. Ez egy darabig működik egyedül. De egy ponton túl csak akkor jutsz, ha megtalálod a férfi társadat. Be kell tudni engedni őt az életedbe. És ha tisztában vagy azzal, hogy erős, önálló, értékes, stabil vagy, akkor nem akárkit fogadsz el párodnak. Így egy rossz kapcsolat nem fog tudni hosszú távon manipulálni, nem ragadsz bele nem működő helyzetekbe, mert tudni fogod, hogy nem függsz tőle, egyedül is meg tudsz állni a lábadon. Nem félsz továbblépni, ha a szituációról kiderül, hogy mégsem működik, bármennyire megtettél érte mindent. Átéled a belső nyugalmat, ami abból ered, hogy nem azért vagyok veled, mert szükségem van rád, hanem mert téged választottalak, melletted akarok lenni. Egy önmaga erejével tisztában lévő nő nem választ maga mellé egy gyenge társat.

A megfelelő társ akkor lép színre, amikor eljutsz arra a szintre, hogy ezt a minőséget képviseld. Nem kell hozzá tökéletesnek lenned, hiszen együtt is haladhattok a fejlődés útján. Minták lehettek egymásnak, támogatók, motivációk, tanítók. Sőt! Gondolj bele, megéled az önállóságodat, és belép a férfi az életedbe. Az is egy tanulási folyamat, hogy hogyan tudsz vele közösen létezni, együttműködni, összefogni, egymás társaivá válni. Ha mindketten készen álltok egy közös cél felé indulni, megérkeztek egymás életébe.

A jól működő emberi kapcsolatok lényege, hogy jótékonyan hatunk egymásra, tápláljuk, fejlesztjük egymást, együtt, egymás segítségével fejlődünk. A kiteljesedés folyamata annyit tesz, hogy megtanulok mindent, ami ahhoz kell, hogy egésszé, egészségessé váljak.

Sokféle módon történhet ez a leválás és visszatalálás. Jó esetben a szüleinkhez bármikor mehetünk, ám már nem függünk tőlük, mint egy gyermek, ha ez a folyamat lezajlott. Egy párkapcsolatot újra lehet kezdeni, ha mindkét fél képes friss alapokon, fejlettebben, más szinten, magasabb minőségben működni (oké, ez nagyon ritka eset…). Vagy megtörténhet úgy, hogy a pár nem válik szét, csupán mindketten egy saját módon tapasztalják meg az önállóságukat. Külön hobbi, szakmai sikerek, bármi jó lehet, ami erősíti az öntudatot és önbizalmat ad. Az így nyert erő pedig a kapcsolat építésére fordítható, többek között. Tehát a leválás nem mindig fájdalmas és végleges, de jól használva óriási megújulás, lehetőség rejlik benne.

Amikor képesek vagyunk elengedni a gyermekünk, a művünk, a tanítványunk, a párunk kezét, hogy most önállóan haladjon, tapasztalja meg, mennyi erő lakozik benne, miközben folyamatosan érezheti a biztonságot jelentő támogatásunkat és bizalmunkat, az az egyik legnagyobb ajándék. Képzeld csak el, hogy akit szeretsz, bízik abban, hogy bármire képes vagy. Ha te ezt eddig nem hitted magadról, féltél elindulni, bizonytalan voltál, de most tudod, hogy hisz benned, és ha mégis elesnél, ott lesz, hogy felsegítsen és továbbmehess(etek), már meg tudod tenni? Ugye, hogy igen? És a szép az egészben az, hogy nem is biztos, hogy el fogsz botlani.

Akármelyik is vagy éppen, a támogató vagy az útrakelő, mindkét szerepet élheted félelemmel, vagy izgalommal. Ha van ilyen társad, becsüld meg! Ha nincs, akkor hidd el, hogy benned van mindkét szereplő. Bármennyire félsz, próbáld meg a leválást és önmagad megtapasztalását. Jutalmad lesz az önbizalom, a magadba vetett hit, a valódi erőd, a tudat, hogy képes vagy mindenre, amit el tudsz képzelni. Megéri, igaz?

A témába vágó teljes előadásomat megtalálod Youtube-on: https://www.youtube.com/watch?v=ImswxpPINlk

• Facebook
• Instagram

Van egy olyan érzésem, hogy a most következő tanács mindenkinek meg fog nyomni egy piros gombot… Később talán írok egy cikket arról, hogy a megfelelő életmód, a táplálkozás, a vitaminok és főleg a sport mennyit számít a minőségi élet elérésében. És megszólalhatna a természetgyógyász énem, aki hosszasan fejtegetné a negatív gondolatok, érzések egészségre gyakorolt hatásait. De addig is érteni fogod, hogy ami káros rád nézve, az soha, semmilyen formában nem fogja támogatni a fejlődésedet!!!

A szürke kanca ötödik tanítása:
„Életet a tiszta víz ad. A zavarosban halászni nem egészséges.”

Tiszta, tisztességes, korrekt, egyenes helyzetekre törekedj. Tápláló, pozitív, szeretetteljes, energikus, tiszteleten alapuló dolgokat teremts. Ami koszos, romlott, lápos, az gyanús, hogy betegséget fog bevinni a szervezetedbe. Az ilyen vizet senki nem akarja meginni. Kérdés, hogy hagyod-e, hogy lenyomják a torkodon? Esetleg te halászol a zavarosban? Csomó példát lehet ide hozni: hazugságok, átverések, negatív manipulációk, ködösítések, megcsalások, hűtlenségek…

Észreveszed, ha valami nem stimmel? Amikor „valami bűzlik”? Hallgatsz ilyenkor az intuíciódra? Vagy megmagyarázod, hogy áááá, még alig járt le a szavatossága…? Tettél már utólag szemrehányást magadnak azért, mert tudtad, hogy valamit nem kellene, mégis megcsináltad?

Ha jót akarsz önmagadnak, egészséges szeretnél lenni, ha tiszta, harmonikus életre vágysz, ha értékes dolgot teremtenél, akkor ne vigyél be olyan mérgeket se a testedbe, se a lelkedbe, se az elmédbe, se a szociális kapcsolataidba, amelyek ezt a fejlődést és alkotást gátolják! Az ilyen ételek, italok, vegyszerek, emberi kapcsolatok, érzelmek, gondolatok, negatív minták, szellemi szintű ráhatások, befolyások ne nyerjenek teret. Mérsékeld a gyorséttermi kajálásokat, az alkoholfogyasztást, a dohányzást, a fake news cikkek olvasását a Facebookon, a híradó követését, a politizálást, a véget nem érő kommentháborúkat, a szájkaratét… Zárd ki azokat az információkat, amelyek nem előre visznek. Ne tudatlan legyél! Csak azokat a forrásokat keresd, amelyek abban segítenek, hogy tájékozódj és kihozd az adott helyzetből a legjobbat. Ne pazarold az erődet. Ne emésszen fel a harag. És vezesd le a stresszt!

Mindannyiunknak más az értékrendünk. Neveltetés, kulturális környezet, családi minta, tapasztalatok, célok, vágyak és a személyiségünk egyaránt alakítja az életünk során. Vannak olyan általános normák, amelyeket érdemes tiszteletben tartani a társadalmi együttélés miatt. Sőt, a legtöbb részét annyira kicsi korunktól neveli belénk a környezet, hogy már el sem tudjuk különíteni, mi a mi belső valóságunk, és mi a tanult viselkedés. Nézzünk egy példát, nagyon leegyszerűsítve. A mi kultúránk a monogámiára szólít fel. Sok oka és haszna van ennek, persze egyik sem az egyén boldogságát, hanem a társadalmi berendezkedés fenntartását célozza. De annyira belénk plántált fogalommá vált, hogy ehhez kötjük a személyes jóllétünket is. Ha azonban egy olyan vidékre születünk, ahol a többnejűség/többférjűség az elfogadott, akkor ugyanazt gondolnánk a poligám kapcsolatokról, mint most? Hol a határ a saját értékrendünk és a neveltetés között? Nagyon nehéz meghatározni.

Engedjétek meg, hogy egy általam alkalmazott módszert meséljek el. Amikor egy fontos témában keresem a saját utamat (legyen az akár párkapcsolat, hűség, gyermekvállalás, szakmai döntés, bármi), megnézem, mi az első, azonnali válaszom. Majd megfigyelem, hogy ez milyen érzéseket vált ki belőlem. Büszkeséget, nyugalmat, örömöt, lelkesedést? Vagy valami zavarosat? Ha bizonytalanságot észlelek, jön a következő kérdés: ki és mit vár el tőlem etéren? Általában könnyű felelni, igaz? Na most, ha ezt az elvárást nem veszem figyelembe, akkor mit cselekednék? Hmmm, ez már érdekes, ugye? Javaslom, hogy itt ne állj meg. Ugyanis az előző kérdéssort felteheted magadnak újra és újra. Hidd el, van pár réteg, amit még le lehet bontogatni. 

Az önismeret egy remek eszköz. Sőt, elengedhetetlen ahhoz, hogy előbb-utóbb a saját, kiteljesedett éltünket élhessük. A fenti gyakorlat mellé gondold át, mi a te belső értékrended? Nem az számít, hogy mi a norma és mi a sajátod. Hanem az, hogy mi tesz kiegyensúlyozottá? Amikor rebellis módon csakazértis ellene akarunk menni az általánosan elfogadott elveknek, hogy majd jól megmutatjuk mindenkinek, mennyire önazonosak vagyunk, az a másik véglet lesz. Pont ugyanahhoz a kényszerű, fojtogató, energiarabló életmódhoz vezet, mint a gondolkodás nélküli asszimilálódás.

Ha tudod, hogy téged mi tesz boldoggá – mert megtapasztalod, hogy ilyenkor örömteli, sugárzó, energikus, alkotó, teremtő, motivált, lelkes, nyugodt, kiegyensúlyozott, stabil vagy -, akkor teljesen mindegy, hogy az ezt megalapozó értékrend honnan ered. Valójában ez csak akkor számít, ha nem vagy jól. Ha azt kell megtalálnod, hogy mi gátolja a fejlődésedet. Illetve vannak az életnek olyan sarokpontjai, amikor a korábbi elvek már nem szolgálnak minket. Eddig jók és hasznosak voltak, de már nem azok. Már csak korlátok. Ilyenkor érdemes időt szánni magunkra, és alaposan átrágni a fentieket. Ha a felismerések mentén felszabadultságot érzel, akkor jó felé gondolkodsz.

Keresd a válaszokat önmagadban! Ne akarj mindenáron megfelelni másoknak. Aki hozzád hasonló rezgésű, gondolkodásmódú, értékrendű ember, az elfogad, szeret és tisztel téged. Aki nem, az miért számít neked? Őmiatta érdemes meghasonulnod önmagaddal? Boldogtalanul, örömtelenül, feszültségben, lemondások, kételyek és zavaros gondolatok, érzések, szituációk közepette? Vagy inkább olyan élethelyzetekre vágysz, ahol igazán jól érzed magad? Ahol a jelen csodálatos és a jövő egy lehetőségekkel teli, csábító utazás? Akkor gyerünk, önts tiszta vizet a pohárba!

Az önszeretetről, öngondoskodásról szóló teljes előadásomat itt megtalálod: https://www.youtube.com/watch?v=ImswxpPINlk

• Facebook
• Instagram

A mai írásom szorosan kapcsolódik az előző részhez, ugyanis ott már említettem a határok fontosságát. Vagy nézd vissza az első cikket, amelyben az otthonról beszélgettünk. Nem győzöm eleget hangsúlyozni, mennyire kiemelt jelentősége van a szabadság érzésének abban, hogy testileg, lelkileg, szellemileg és szociálisan egészségesek legyünk. Nem kell messzire menni, hogy lássuk, milyen hatásai vannak, ha ez nem adott. Hány kapcsolat, házasság, család bomlott fel a karantén összezártsága alatt? Nem csak a már eleve rosszul működő helyzetek. Olyanok is, ahol nem lett volna megoldhatatlan ellentét, ha nem kényszerülnek bele bármilyen téren az összezárt, kiszolgáltatott szituációkba. Vagy mennyien zuhantak különböző mértékű depresszióba amiatt, mert elvesztették a szabadságukat? Mind fizikai szinten a négy fal közé zártság miatt, mind szociális értelemben elvágva a szeretteiktől, vagy a munkahelyük megszűnéséből fakadóan az anyagi biztonságuk, lehetőségeik hiányából eredően.

A szabadság véleményem szerint nem azt jelenti, hogy bármit megtehetsz, nem törődve azzal, hány hullát hagysz magad után. A szabadság a lehetőségekben rejlik. A választásokban. Abban, hogy én döntöm el, merre tartok, és nem kényszer vagy nyomás hatására cselekszem. Így a felelősséget természetes módon vállalom, könnyen kitartok amellett, amit szeretnék.

A szürke kanca negyedik tanítása:
„A közösségekben is tartsd meg a saját mozgástered, és ne szolgáltasd ki magad másoknak.”

Legyél része a társadalomnak és a szűkebb közösségeknek, amelyekben élsz (család, párkapcsolat, barátok, munkahely, hobbikhoz kötődő társaságok stb.), mert szociális kapcsolatokra vágyó lények vagyunk. Azonban tarts meg magadnak egy részt az életedben, ami a tiéd. Ha akarod, bevehetsz ide másokat, nem muszáj mindig egyedül lenned. De te húzod meg a határokat. Te döntöd el, ki és mikor léphet be ebbe a körbe. (Megint előkerül a határhúzás témája…)

Mi mindenért fontos ez a mozgástér? Gondolj csak bele! Mikor érzed magad rémültnek, kétségbeesettnek? Amikor azt gondolod, hogy nincs választásod. Amikor csak egy utat látsz magad előtt, vagy ennyit sem. Mint egy szardíniás dobozban a halak, úgy összenyom a teher, nem kapsz levegőt, nem tudsz szabadulni. És pánikba esel. Belekapaszkodsz minden fűszálba, még ha tudod is, hogy ez egy illúzió, nem megfelelő választás.

A hastánc csoportos verziójában szintén odafigyelünk arra, hogy mindenkinek legyen elég mozgástere, bármilyen közel állunk egymáshoz. Mert csak akkor tudunk létrehozni valamit közösen, ha egyikünk sincs egészségtelen korlátok közé szorítva. A páros táncok még ennél is jobban érzékeltetik ezt. Mindkét félnek megvan a saját szférája és feladatköre. Hogy ez a távolság szűkül vagy tágul, közeledünk vagy távolodunk éppen, az a tánc dinamikája, az életünk alakulása. Amikor a férfi lép, utat enged a nőnek, hogy ő is lépjen. Mindig van hova mozdulni. Abban a pillanatban, hogy az egyik fél beszorul, vagy bizonytalanná válik, az áramlás megszűnik. Akkor lehet együtt táncolni, ha mindig érzed, hol van az a pont, ahova lépni tudsz.

Amikor van levegőd, tered, választásod, akkor szabadnak érzed magad. Mert te döntesz. Maradjunk a táncnál. Ha szólóban szerepelsz, nem kell másokhoz alkalmazkodni. De igazodsz a színpad méreteihez, a zenéhez, a közönség hangulatához stb. Vagyis soha nem vagy légüres térben. Nem vagy egyedül. Nem kizárólag rajtad múlik minden. De hogy mit teszel, hogyan cselekszel, mekkora utat jársz be, merre mozdulsz, mit hangsúlyozol és fejezel ki, az a te választásod.

Amikor egy partnerrel táncolsz, az szépen kifejezi a társas kapcsolatokat. A férfi hoz egy döntést, és lép. A nő erre reagálva szintén dönt, és cselekszik. Amire most a férfi válaszol. És így tovább. A tánc és az élet döntések sorozata.A legtöbb probléma abból fakad, ha valaki nem képes, vagy nem akar dönteni. Ha nem látod a lehetőségeidet, mert korlátozva érzed magad, nem tudod megtenni a szükséges lépéseket. Ha pedig bizonytalankodsz, engeded, hogy a félelmeid, a rossz tapasztalataid, a gátlásaid, a külső nyomás, az önszabotáló mechanizmusok lebénítsanak, úgy a karnyújtásnyira lévő esélyeket is elszalasztod. Nem fejlődsz, ott maradsz, ahol voltál. Vagy mélyebbre csúszol.

Mert ahol a figyelem, ott az energia. Amikor a negatív aspektusokat latolgatod, azokat a helyzeteket fogod meglátni („bevonzani”), amelyek ezt igazolják vissza. Például nem hiszel a jól működő párkapcsolatban? Akkor csak a sok problémás verziót fogod megtapasztalni. Ám ha nyitott szemmel, befogadó módon, megtartva a teredet, szabadon lélegezve létezel, a célra irányított figyelmed megteremti a lehetőségeket. Ezekkel pedig képes leszel élni. Az előző példánál maradva, hirtelen több olyan házasságot veszel észre, amelyben a felek boldogok. Vannak problémáik, de azokat együtt oldják meg. Évek óta jó csapatot alkotnak, és tudják, hogy összetartoznak. Nem azért, mert nincs más lehetőségük. Hanem mert egymás mellett tették le a voksukat, és emellett kitartanak.

Minden elhatározás felelősség és lemondás is egyben. Sokan ezért nem cselekszenek. Azt hiszik, így több út marad nyitva előttük. Pedig sajnos ez téves. Mert ha nem lépsz be egy ajtón, az egyszer csak bezárul. Persze lesz másik. De ugyanaz nem. Sok esetben nincs olyan, hogy majd legközelebb… A nem döntés valójában egy döntés! Ilyenkor úgy határozol, hogy elengeded azt, amit nem vállalsz fel. 

Ugyanez a helyzet az élet minden területén. A sorozatunk fő témájánál maradva, az öngondoskodás oldaláról nézve, mindenkinek szüksége van egy bizonyos fokú egyedüllétre. A mértéke és a formája egyéni. Van, akinek elég az, ha csendben ülhet és olvashat, amíg a másik ott van mellette. Másnak a fizikai térre, magában töltött időre van igénye. A lényeg, hogy ismerd fel, téged mi támogat. Ha van párod, lásd meg az ő szükségleteit. Add meg magadnak és neki ezt. Mert te sem szereted, ha folyamatosan lógnak rajtad. Segíts magadnak és másoknak, hogy etéren is jól érezzétek magatokat. Tartsd meg a határaidat és adj teret másoknak.

Nem az az önzés, ha fenntartasz magadnak egy szeletet az életedben, ami csak a tiéd. Hanem az, ha mártírt csinálsz magadból. Mert aki szenved, pedig erre senkinek semmi szüksége, az bizony mártírkodik. Ráadásul feleslegesen, önmagának és másoknak ártva. Az ilyen életmódban nincs szeretet, teremtés, valódi érték. Lesznek viszont konfliktusok és benyújtott számlák.

Te döntesz. Ha van saját élettered, hobbid, hivatásod, céljaid, vágyaid, szabad vagy. Ha szabad vagy, vannak lehetőségeid. Vedd észre ezeket! Merj élni velük! Merj választani! Te merre indulnál?

A témához illő teljes előadásomat hallgasd meg youtube-on: https://www.youtube.com/watch?v=ImswxpPINlk

• Facebook
• Instagram