Eme cikksorozat utolsó eleme következik, amely ismét egy nehéz témát boncolgat. Első pillantásra. De remélem, a végére úgy fogod érezni, hogy megkönnyebbülsz és kedved támad az önismeret, az önfejlesztés útjára lépni.
Mit gondolsz erről? Számodra melyik kancatanács volt a legfontosabb most? Hasznosnak érezted ezeket a posztokat? A következő bejegyzésekben visszatérünk az önszeretet, az önelfogadás témájához. De ne feledd, legyen ehhez otthonod, tudd, hogy hol nem látnak szívesen, tarts meg a teredet, a saját életedet éld, és törekedj a tiszta helyzetekre!
A szürke kanca hatodik tanítása:
„Az édesanyádhoz csak akkor térj vissza, ha már megtapasztaltad az önállóságot.”
Bármennyire is kellemetlen, meg kell tanulnunk emberekről, családról, párkapcsolatról, helyzetekről, munkahelyről, iskoláról leválni, amikor eljön az ideje. A beérés után, ha már nincs tovább szükségünk rá, nem szolgálja a fejlődésünket, tudnunk kell külön úton haladni tovább. Az önállóságunk, az életképességünk megtapasztalásából önbizalmat nyerünk. Így felfrissülve, megújulva, immár erősebben, képesek leszünk visszatérni.
Ellenpéldákkal kezdenék, hogy egyértelmű legyen, miről van szó. Ismered a „mamahotel” jelenséget? Ebben az esetben a gyermek, felnőtt emberként sem költözik el otthonról (vagy nagyon közel keres lakást, esetleg naponta visszajár enni, ruhát mosni stb.). Nagyon kényelmes megoldás, olcsó, az anyuka ellátja, neki nem kell felnőni, felelősséget vállalni, intézni az ügyeit.
A szüleim és nagyszüleim generációjánál láttam, hogy a szülői házból egyenesen a házasságba léptek a fiatalok. Nem tapasztalták meg, milyen egyedül élni, boldogulni. A magukra utaltságban felfedezni a bennük rejlő erőket. A probléma ott vált nagyon látványossá, amikor a pár végül elvált, vagy egyikük elhunyt, vagyis a másik egyedül maradt. Sokan beleroppantak ebbe (és nem csak a szeretett társ hiánya miatt), hanem mert fogalmuk nem volt arról, hogy életképesek-e önmagukban. Nem élte meg, elképzelni sem tudta, milyen az egyedülálló lét.
Vagy a kapcsolatfüggő emberek mit csinálnak? Egyikből mennek a másikba. Párhuzamosan futtatnak több különböző szintű viszonyt. Képtelenek egyedül lenni. És bár ez átmenetileg jó megoldásnak tűnik, valójában csak kompenzálás és félelem.
Minden elmúlást gyász követ. És ennek meg kell adni az időt. Ekkor át tudod gondolni, mit éltél meg, mit tapasztaltál. Levonhatod a konzekvenciákat, tanulhatsz belőlük. Átgondolhatod, mit szeretnél másként csinálni. Mi az új irányod? Milyen a jövőképed? Mi a valódi célod? Tudom, ez ritkán kellemes. Sokkal bulibb rögtön pasizni/csajozni, összejönni valakivel, újra „boldognak” lenni… Majd jönnek a problémák, amelyek általában nagyon hasonlóak az előző szituációhoz…
Addig nem leszel stabil, erős és harmonikus, nem lesz meg a központod, amíg nem vagy tisztában, mennyire önálló, szuverén ember vagy, aki önmagában is képes bármire. Benned van minden ahhoz, hogy egészséges és kiteljesedett életet élj. Ám miután megtapasztalod, ne vidd tovább ezt a mintát! Abból lenne a „nekem nem kell férfi/nő”, „kinek kell párkapcsolat” melldöngetés, a begyöpösödés (ismét egy túlhordott, romlófélben lévő állapot), ami valójában egy újabb kompenzálása a hiányérzetnek, amit el szeretnénk nyomni.
Érts meg, ahhoz, hogy a valódi női (vagy férfi) minőségedet a legmagasabb szinten éld, szükség van a másik minőségre az életedben, egy társ formájában! Benned is megvan, de nem az a fő feladatod, nem azért születtél nőnek, hogy férfiként élj! Neked az a dolgod, hogy a női erőidet, képességeidet fejleszd fel a lehető legmagasabb szintre. Ez egy darabig működik egyedül. De egy ponton túl csak akkor jutsz, ha megtalálod a férfi társadat. Be kell tudni engedni őt az életedbe. És ha tisztában vagy azzal, hogy erős, önálló, értékes, stabil vagy, akkor nem akárkit fogadsz el párodnak. Így egy rossz kapcsolat nem fog tudni hosszú távon manipulálni, nem ragadsz bele nem működő helyzetekbe, mert tudni fogod, hogy nem függsz tőle, egyedül is meg tudsz állni a lábadon. Nem félsz továbblépni, ha a szituációról kiderül, hogy mégsem működik, bármennyire megtettél érte mindent. Átéled a belső nyugalmat, ami abból ered, hogy nem azért vagyok veled, mert szükségem van rád, hanem mert téged választottalak, melletted akarok lenni. Egy önmaga erejével tisztában lévő nő nem választ maga mellé egy gyenge társat.
A megfelelő társ akkor lép színre, amikor eljutsz arra a szintre, hogy ezt a minőséget képviseld. Nem kell hozzá tökéletesnek lenned, hiszen együtt is haladhattok a fejlődés útján. Minták lehettek egymásnak, támogatók, motivációk, tanítók. Sőt! Gondolj bele, megéled az önállóságodat, és belép a férfi az életedbe. Az is egy tanulási folyamat, hogy hogyan tudsz vele közösen létezni, együttműködni, összefogni, egymás társaivá válni. Ha mindketten készen álltok egy közös cél felé indulni, megérkeztek egymás életébe.
A jól működő emberi kapcsolatok lényege, hogy jótékonyan hatunk egymásra, tápláljuk, fejlesztjük egymást, együtt, egymás segítségével fejlődünk. A kiteljesedés folyamata annyit tesz, hogy megtanulok mindent, ami ahhoz kell, hogy egésszé, egészségessé váljak.
Sokféle módon történhet ez a leválás és visszatalálás. Jó esetben a szüleinkhez bármikor mehetünk, ám már nem függünk tőlük, mint egy gyermek, ha ez a folyamat lezajlott. Egy párkapcsolatot újra lehet kezdeni, ha mindkét fél képes friss alapokon, fejlettebben, más szinten, magasabb minőségben működni (oké, ez nagyon ritka eset…). Vagy megtörténhet úgy, hogy a pár nem válik szét, csupán mindketten egy saját módon tapasztalják meg az önállóságukat. Külön hobbi, szakmai sikerek, bármi jó lehet, ami erősíti az öntudatot és önbizalmat ad. Az így nyert erő pedig a kapcsolat építésére fordítható, többek között. Tehát a leválás nem mindig fájdalmas és végleges, de jól használva óriási megújulás, lehetőség rejlik benne.
Amikor képesek vagyunk elengedni a gyermekünk, a művünk, a tanítványunk, a párunk kezét, hogy most önállóan haladjon, tapasztalja meg, mennyi erő lakozik benne, miközben folyamatosan érezheti a biztonságot jelentő támogatásunkat és bizalmunkat, az az egyik legnagyobb ajándék. Képzeld csak el, hogy akit szeretsz, bízik abban, hogy bármire képes vagy. Ha te ezt eddig nem hitted magadról, féltél elindulni, bizonytalan voltál, de most tudod, hogy hisz benned, és ha mégis elesnél, ott lesz, hogy felsegítsen és továbbmehess(etek), már meg tudod tenni? Ugye, hogy igen? És a szép az egészben az, hogy nem is biztos, hogy el fogsz botlani.
Akármelyik is vagy éppen, a támogató vagy az útrakelő, mindkét szerepet élheted félelemmel, vagy izgalommal. Ha van ilyen társad, becsüld meg! Ha nincs, akkor hidd el, hogy benned van mindkét szereplő. Bármennyire félsz, próbáld meg a leválást és önmagad megtapasztalását. Jutalmad lesz az önbizalom, a magadba vetett hit, a valódi erőd, a tudat, hogy képes vagy mindenre, amit el tudsz képzelni. Megéri, igaz?
A témába vágó teljes előadásomat megtalálod Youtube-on: https://www.youtube.com/watch?v=ImswxpPINlk