Minden összefügg és minden elrendezett… Samhain, Halloween, Mindenszentek, Halottak Napja, Ősök Napja… A Skorpió (halál-újjászületés) ideje… Az ősz, az elmúlás, az átalakulás tere… Elmélázó napok…
Van egy kedvenc kártyám, segítő állatszellemek képeivel. E napokról a keselyű jut eszembe, őt hívom, hogy emlékeztessen: „Semmi sem vész kárba.” Ő a természet nagy alkimistája. Abból, ami már értékét vesztette, a lebontás révén termőtalajt biztosít az újnak. Ő az átmenet. A köztes lét, amikor a régi már halott, az új csak lehetőség. Furcsa ez az állapot. Ami volt, elmúlt. Nem lehet visszatérni és ugyanúgy folytatni. Ám ami lesz, még nem világos. Ahogy az őszi időjárás, a külső-belső út is ködös.
Szegény keselyű! Milyen csúnyának látják a legtöbben, nem szeretik. Pedig olyan erős. Olyan hatalmas. Hasznos és jótékony. Hiszen segít. De igen, a halál, a gyász, az elengedés, az átalakulás, mint ez a madár, ijesztő és nagyhatalmú. Akkor is végigjárjuk az utat, ha elutasítjuk. Muszáj lesz… az elmúlás, az élet körforgása nagyobb hatalom, mint az ego… Egy szakasz lezárul. Elindul egy új kör.
De a keselyű addig rút, amíg nem nézed meg jobban. Amíg nem keresed benne a szépet. Ahogy az ősz. Az élet egy ideig viruló zöldjét aranyra festi. A vég a legnagyobb érték színébe öltözteti a korábbi fázist. Mert tényleg az. Bár már nem ad új életet, nem maradhat a régiben, még egyszer megmutatkozik a szépsége. Semmi sem volt hiábavaló. Nem értéktelen, ami elmúlik. Semmilyen tapasztalatért nem kár, hiszen ezek által lehet valami sokkal jobbat létrehozni. Ebből a szomorúságból is lehet csodát teremteni. Ilyen a múlt alkímiája.
Akkor mégis mi olyan nehéz mindebben? Talán az új út ismeretlensége.
„Ezt nem vihetem tovább, de nincs másik programom. Tehetetlen vagyok. Valami teljesen újat kell felépítenem. Most mi lesz? Hogy csináljam? Félek.”
No para! Mégis, mire való az út? Arra, hogy járjunk rajta. Egyik lépést a másik után…
Első lépés: Ránézek, hogy mi történik, és nemet mondok rá.
Második lépés: Megállok, erőt gyűjtök, visszatérek az alapokhoz, a gyökerekhez.
Harmadik lépés: Elfogadom, hogy nem tudok mindent. Hogy nem láthatom előre a teljes képet. Rábízom magam az „isteni” vezettetésre. Bízom abban, hogy ez a helyes ösvény. Eközben átgondolom, hogy mi számomra a valódi érték? Ahogy egyre tisztábban látom ezt, megvizsgálom, hogyan érhetem el? Mit tehetek érte? És szépen visszanyerem a cselekvőerőmet.
Negyedik lépés: Amikor felvállalom a sorsomat, érzem a belső harmóniát, a boldogságot, az egyensúlyt, a kreativitást, a sikerélményt, a vidámságot, az életörömöt. Ebben az állapotban tud megszületni a jövő, a továbblépés, a remény, az új élet lehetősége. Ám ez még törékeny állapot. A múlt, a le nem zárt ügyek, a megszokások és a minták újra felbukkanhatnak és tönkre tehetik a csírázó csodákat.
Ötödik lépés: Minden probléma legyőzhetősége abban rejlik, hogy van egy egyszerű, jól körülhatárolt megoldása. Megjelenhet a kísértés arra, hogy visszamenjek az eredetibe, és mégis úgy csináljam, mint eddig… Viszont a jó döntés a gyógyulás végigvitele. Sokaknál látom, hogy az első sikerek után feladják. Feltöltődnek, és próbálják a szokott módon folytatni. Sajnos azonban új utat járni a régi módon nem lehet. Jöhet a következő állomás.
Hatodik lépés: A cselekvőerő tényleges használata. Az elhatározásom végre biztossá válik, és a kezembe veszem a sorsomat.
Hetedik lépés: Újratanulom az életet. Megengedem magamnak az átmeneti időt, amikor regenerálódom és tapasztalok. Kialakítom az új életminőségemet.
Nyolcadik lépés: Eljön a pont, amikor a döntésemnek valóban véglegesnek kell lennie. Nincs bennem harag, düh, bosszúvágy. Minden, ami ártó volt korábban, megszűnik létezni. Létrejön az új.
A keselyű elvégezte feladatát…
