Advent első vasárnapján pihenős napot tartok. Mert megérdemlem.
Ebben az állapotban, és főleg az ünnepkör kezdetekor, van min gondolkodni. Számomra az év vége régóta nehéz érzés. De most nem ezt elemezném. Sokkal érdekesebb témát vetnék fel, ami többünknek hasznos lehet.
A kiinduló helyzet az, hogy ilyenkor mindig nagyon sok tanítványom mond olyanokat, hogy meg kell húzza a nadrágszíjat, kevesebbet jön, mert spórolnia kell az ünnepek miatt. Nekem ez nem ismerős (sajnos vagy szerencsére), ám abban látok párhuzamot, hogy ilyenkor gyakran bejönnek megnövekedett rezsiköltségek, egyéb céges kiadások, megjavítandó eszközök, miközben csökkennek a bevételek a fenti okból. Gyakran jár félelemmel az utolsó hónap, hogy lesz-e elég…
Éreztem, hogy megint kezd beszivárogni a jól ismert, szorító érzés… Na ne! Már annyira jól érzem magam alapállapotomban, hagyjuk ezt az energiarabló, örömgyilkos hülyeséget! De hogyan? Elővettem egy régebbi meseelemzést, ami a „Nincs elég” mentális program megoldási módjairól szól.
Kíváncsi vagy, mit mondanak a történetek? És miért áll ez a módszer tökéletes összhangban azzal, amit a táncterápiás foglalkozásaink legelején tudatosítunk?
Viszont mivel fontos téma, két részre bontanám.
Itt a lelki-szellemi hátteréről szólnék. A következő cikkben pedig leírom, milyen megoldási forgatókönyv jelenik meg a mesékben.
Kezdjük ott, hogy ez a „nincs elég” alapprogram testi, lelki és szellemi szinten egyaránt jelentkezhet.
Fizikai: Nincs elég pénz, egészség, erő, szépség, kézzel fogható eszközök, otthon, idő stb.
Lelki: Érzelmek, személyiségjegyek, képességek, fontosság, értékesség stb.
Szellemi: Információ, intelligencia, tehetség, jogosultság, hit, bizalom stb.
2011-ben két fizikus csoport Nobel-díjat kapott azért a megállapításáért, hogy az Univerzumban kb. 4% az, amit mi anyagnak nevezünk. (Valójában ez is rezgés, hullám, csak sűrűbb, ezért érezzük megfoghatónak.) 96% ismeretlen, sötét, azaz nem látható energia. Mi a 4%-kal azonosítunk mindent… Ráadásul ezt az energiát a 4%-os anyagi képességeinkkel nem tudjuk mérni, olyan magas a rezgésszintje!
„A magasabb szint irányítja az alacsonyabb szintet.” – Nem spiri duma, hanem fizikai alaptétel, mely alapján az energia vezérli az anyagot. Nem mindegy, hogy melyikhez kapcsolódunk!
Valójában nemhogy „nincs elég”, hanem felfoghatatlanul sok van.
A kozmikus törvények működtetik az életet. Egyik ezek közül, hogy a gondolatnak, ami egy energia, teremtőereje van. „Ahova a fókusz irányul, az fog növekedni”, vagy ahogy tőlem halljátok a tánctanuláskor, „Ahol a figyelem, ott az energia.”
Az érzelmekkel megtámogatott gondolatnak hatalmas ereje van. A bevésődött mentális programokat sajnos nagyon intenzív érzések támogatják, ezért nem könnyű őket észrevenni, tudatosítani és megváltoztatni. Jelen esetben a hiány kapja a figyelmet, ezért ez erősödik, fogynak a tartalékok, nincs utánpótlás stb. Pedig az ünnepeknek nem erről kellene szólnia…
A „jó” és a „rossz” fogalma értékítélet, nem valóság. A hozzájuk társuló érzelmek adják meg a formát, amelyben megnyilvánulnak. És ahhoz kapcsolódunk, afelé mozdulunk, amit szeretünk (próbáld ki a dőléstesztet). Vagyis, ha azt, amit hiányolunk, nem rossznak tituláljuk, csak hogy a lustaságunkat, passzivitásunkat igazoljuk, hanem jónak, szépnek, értékesnek tekintjük, akkor képesek leszünk tenni érte.
Ám emögött a parancs mögött szinte mindig a „nem jár” és a „nem érdemleg meg” gondolatok futnak. Félelmek, bűntudat, kisebbrendűségi érzés stb. támogatja.
Ezzel párhuzamosan az elvárások is emelkednek. „Teljesítened kéne, de nem vagy rá alkalmas.” A két ellentétes működés akkorára nyitja az ollót, hogy ez a belső szétszakadtság betegségtől kezdve bármilyen összeomlásig vezethet.
Vagy alulműködés jelentkezik (akárcsak a testi problémák esetében), és eleve lemondunk róla, meg sem próbáljuk. Vagy túlműködik, melynek hatására elindul a hajhászás, a mohóság, a harácsolás, a semmi sem elég. Mindkettő mögött a hiány húzódik meg.
A „pont elég” az egyensúlyi, harmonikus állapot. Ez nem megállás vagy alulértékelés, hanem az aktuális kiteljesedettséggel, jólléttel azonos. „Így most jó”, „jól érzem magam a bőrömben” érzés, béke, kiegyensúlyozottság kíséri. Ebben az állapotban tudunk a leginkább kapcsolódni az említett energiához (96%), mert ez az érzelmi szint közelít a magas rezgésszintjéhez.
„Tanuljunk meg vágyakozni az után, ami már a miénk.”
Vagyis értékelni, becsülni, szeretni azt, ami van. Mindig lesz olyan, ami hiányzik. Mindig lesz, ami/aki jobb. De valóban ezeket kell keresni? A csapból (média, közösségi oldalak) is ez folyik. De mi az, amiben már jól érzed magad? Sokkal kevesebb elég lenne, mint amivel valójában rendelkezünk. Persze a minimum nem feltétlenül azonos azzal, ami számunkra a valódi jó(l)létet jelenti. Nem kell megelégedni kevesebbel, mint ami a kiteljesedettséget elhozza!!! De az efölötti állapot kergetése valójában hiány-érzés.
A bőség állapotában tisztábban látjuk, mire van szükségünk, mi a jó nekünk. Így könnyebben meg tudjuk valósítani. Észrevetted már, hogy amikor éhes vagy, megveszel egy csomó felesleges ételt, míg ha időben elintézed, hogy legyen ebéded, sokkal kevesebbet fogyasztasz (és dobsz ki)? Vagy hogy olyan dolgok, amelyek, ha elérhetetlenek, akkor élni sem tudsz nélkülük? Míg ha megszerezheted, már sokkal reálisabban látod, hogy valóban értékesek-e számodra?
Ahogy te vagy, úgy vannak körülötted a dolgok. Mennyit hallhatjátok tőlem, hogy „az életed központja Te vagy”… És hogy „abból tudsz adni, ami benned van”.
Alapdolgokat megengedsz magadnak?
Ilyeneket, mint például az idő (elveszünk a pihenéstől, az örömöktől, a töltődéstől, az öngondoskodástól), a minőségi ételek, a vitaminok, a mozgás, a szórakozás, a tanulás, a valódi kapcsolatok…
Ha magaddal szemben szűkmarkú vagy, hiszen mártír módon ennyire háttérbe szorítod, feláldozod magad, akkor másokkal tudsz ténylegesen bőkezű lenni? Mit töltesz tele abból a hatalmas hiányból, ami benned van? Ha megtanulsz magadnak adni és magadtól kapni, akkor lehet ezt valóban nagyban megtenni.
Mit adsz magadnak? Hiányt vagy bőséget? Elvonsz vagy gondoskodsz?
Tetszik vagy sem, de ugyanezt fogod csinálni másokkal, bármilyen köntösbe bújtatod.
Az a helyzet, hogy az egész nagyon egyszerű. Mi akasztjuk el a folyamatot (kicsiben és nagyban, egyéni és társadalmi szinten egyaránt). Az életünk, a történések a mi egyéni felelősségünk. Minden kifelé mutogatás csupán önigazolás, kifogáskeresés, lustaság és tanult mártírkodás. Bármi történik velünk, tehetünk érte vagy ellene! Ebben nagyon hasznos a fokozatosság és az önszeretet (önbizalom, önértékelés, öngondoskodás stb.) Az önostorozás felesleges és haszontalan.
Mit gondolsz, lehet a felelősségvállalást inkább felszabadulásnak, lehetőségnek, motivációnak, a kiszolgáltatottság, a rabság megszűnésének tekinteni?
Advent van, a karácsonyi időszak kezdete. Várjuk a megváltó születését. De ezt ne azzal tegyük, hogy feláldozzuk, háttérbe szorítjuk magunkat, a saját igényeinket, jóllétünket, örömeinket azért, hogy még több ajándékot vásároljuk. Hiszen nem arról kellene szóljon az ünnep, hogy boldog emberek, akik szeretik önmagukat és egymást, ezt osztják meg? Az időt, a figyelmet, az otthon melegét, az örömöt? A belőlük áradó, gondoskodó szeretetet?
És lehet ilyen akkor, ha közben kifacsart vagy? Ha azt lesed, hogy a másik látványosan örül-e az ajándéknak, ami miatt te most szegényebbnek/fáradtabbnak érzed magad?
Legyél JÓL először TE!!! Töltsd magad, majd utána add a lehető legjobb változatodat azoknak, akiket szeretsz (és akik ezt megbecsülik)! Mert aki szeret, az Téged szeret! Nem a pénzed, az ajándékod, a szolgálatod. Hanem hogy vagy neki. Hogy veled lehet. Hogy része lehet az életednek, életeteknek. Legyél olyan ember, akivel jó együtt lenni!
Ha szeretnéd meghallgatni, a mesék szerint milyen lépésekkel juthatunk el a hiánytól a bőség állapotába, akkor gondolkodj el a fentieken, és a következő posztnál találkozunk!
