Tegnap, az ünnepek első napján újra átgondoltam a „Nincs elég” mentális program aktualitását. Hiszen ilyenkor egyszerre jelenik meg a hiány és a túlzás. Sokan elvonnak maguktól értékeket (idő, pénz, öngondoskodás, öntáplálás stb.), tehát szűk-ségbe kerülnek azért, hogy ajándékokat vásároljanak, bő-séget mutassanak. De a mérték hiányát jelzi a karácsonyi túlevés, a szilveszteri ivászat, az újévi másnaposság stb. Kompenzációk és végletek tömkelege az elégedettség helyett.
A kibillentség jellemző tünete a mártírság. Az öröm hiánya. A Patyomkin-falu jelensége, az (ön)ámítás a közösség számára arról, hogy milyen sok jó jut nekik, miközben megvonták maguktól az énidőt, a szórakozást, a töltődést, a tanulást, az egészséges táplálékot, a minőségi szociális kapcsolódásokat. Amitől persze fáradtak, enerváltak, szegényebbek, és ezért az áldozatért várják a viszonzást. A (látszat)örömöt az ajándékért, a telezabálást az ételekből, a hálálkodást stb. Ebből vajon szép, szeretetteljes, meghitt ünneplés lesz?
Sajnos a hétköznapokban sincs ez másként, csupán karácsony körül kiéleződik a helyzet. Ám a rálátás egyben lehetőség! Esély arra, hogy változtassunk végre!
El lehet jutni a hiányból a bőség állapotába. Ebben segítenek többek között a mesék (és a táncterápia, ahol ugyanezeket a programokat állítjuk át a testen keresztül).
Sok történetet hozhatunk példának, én most a Mindent járó malmocska címűt vettem alapul.
Kezdetben nagyon nagy a szűkösség, a hiány. Eljön a pillanat, amikor az ember úgy érzi, már nincs mit tenni, majd lesz valahogy, nekiindul. Emlékszem, volt egyszer (azóta többször) egy csodás megélésem. Egy ilyen mélyponton már csak ültem. Nem tudtam, mi legyen. Mindent megpróbáltam, megtettem, de nem működik… Ötletem sincs, hogyan tovább… Feladom… Várj! FEL-adom… Fel… Adom… Elengedem… Megengedem… Nem akarom tovább kontrollálni… Jöjjön, aminek jönnie kell… És akkor, órákon belül, megtörtént…
A világ, a természet ciklusokban működik. Van egy ritmusa, mozgása, amiben a ki és a be, az áramlás folyamatosan jelen van. Ahhoz, hogy valamiből többet hozzunk létre, fel kell bukkanjon a hiánya. Nem a megjelenésével van a baj. Hanem azzal, ha megrekedünk ebben az állapotban. Ha már tarthatatlan, akkor jön egy átcsapódási pont, amikor bizonyosan történik valami.
Az elmúlt pár hétben több kapcsolatom vetette fel a kérdést: Tényleg a szenvedés az egyetlen, ami változásra készteti az embereket? Miért nem az öröm? A számomra jobb élet lehetősége?
Most azt válaszolnám, hogy a felismerés, hogy valami hiányzik, fájdalommal jár. Így igen, bizonyos mértéig elkerülhetetlen ez a megélés. Amiért a legtöbben nagyon mély pontokra jutunk el, az az önámítás és a szembenézés, a tudatosság, az önismeret hiánya. Meglátni, hogy valami nem működik megfelelően, változtatnom kellene, azt jelenti, hogy ideje felelősséget vállalnom és cselekednem az önsajnálat helyett. Azonban izgalmas kérdés, hogy „mi jó nekem valójában”? Ehhez önelemzés szükséges.
Vagyis, ha akár a bánat, akár az öröm megtapasztalása ráébreszt, hogy nem érzem magam kiteljesedettnek és boldognak, így átgondolom, hogy mi tenne azzá, majd cselekszem azért, hogy megvalósuljon, szerintem nem kellene lemenni a gödör aljára… Ezért van, hogy minél többször kerülünk ilyen helyzetbe, annál könnyebben és hamarabb jutunk túl a válságokon.
Persze gyakran van egy elképzelésünk arról, hogyan lehet megoldani. Ezek az elvárások, amelyeket én forgatókönyveknek nevezek. Azonban az esetek jelentős részében nem úgy szokott történni, ahogy elgondoljuk. Az Univerzum humora…
Viszont mindig úgy alakul, ahogy az a legjobb, ha képesek vagyunk bízni és rugalmasan reagálni, élni a kínálkozó lehetőségekkel, segítségekkel. A célt, hogy mi az elég, látni kell. De az úton, ahogy ez megvalósul, sokszor nem könnyen bár, – kételkedve és vívódva, félve, nehézkesen -, el kell indulni. Követni érdemes akkor is, ha még nem tudjuk, mi fog történni.
Gyakran már ezeken a pontokon elakadnak a folyamatok. Egyrészt a csakazértis elvárásokkal, másrészt a megrekedéssel, ha neki sem vágunk a megoldásnak.
Majd jön az első kellemes csalódás, az első segítség, sikerélmény. Innen kezdenek beindulni igazán a dolgok. Ha a hiányból indulunk, és átesnénk a másik végletbe (pl. lottónyertesek negatív esetei), az nem változtatna a probléma valódi okán.
Mi az, amire tényleg szükségünk van? Amelyben valóban komfortosan éreznénk magunkat? Amellyel tudunk mit kezdeni és használni?
Engedjetek meg egy személyes példát. Számomra a biztonság témakör az egész eddigi életemen átívelő probléma. Mivel hiányzik, mindent elkövettem, hogy megteremtsem. Semmi sem használt, ezért elkezdtem gondolkodni: Mit jelent számomra a biztonság? Miért kell ez nekem? Egyáltalán, hogyan nyilvánulna meg? Milyen érzelmi állapot jut eszembe róla? A nyugalom… Hoppá… Tehát biztonság = nyugalom! Itt a gond! Hiszen, ha elképzelem, hogy hirtelen túl sok pénzem lenne, az ismeretlen terep, inkább stresszes, ijesztő érzés. Vagyis nem rengeteg kellene, hanem „épp elég”. Ami nem a minimum, hanem az, amivel elérem a nyugalmat, és ebben az állapotban építhetem tovább az életem, fokozatosan tapasztalva meg az egyre többet… Vagy párkapcsolati téren: Azért sem randizom egy ideje, mert az stressz, ami kibillent? Hogyan tudom elérni, hogy jól, biztonságban, nyugalomban érezzem magam valakivel a bántalmazás és a csalódás félelme helyett? És kimondható, hogy a férfi általi biztonságérzetet sem a pénz adja meg. Hanem a lelki béke, miszerint bízhatok benne. Hűséges, kitartó, stabil, megbízható, őszinte, jelen van, nem fenyeget elhagyással, és nem büntet szeretetmegvonással, ha valami épp nem tetszik neki.
Tehát fokozatosság! Mert akkor lesz hatékony a változás, ha nem egy pillanatnak, hanem egy folyamatnak tekintjük.
Sokszor egyszerű, mindennapi dolgok, eszközök már adottak, vagy megkapjuk őket, ha kérjük. Lehetőséget teremtenek a megoldásra. Vagyis nem kell nagy dolgokra gondolni és vágyakozni. Egész pici apróságok képesek elindítani a változásokat, ha élünk velük.
Nem csoda, hogy a tanítványaimmal sokat nevetünk azon, mennyire evidens minden, amit tanítok. Mindannyiunkban jelen van ez a tudás. Csak „az evidenciák elsikkadnak”. Tönkre mennek és kidobásra kerülnek, ahogy a nem használt ruhák, ételek, információk.
„Az élet, a tánc egyszerű. Nem azért, mert könnyű. Hanem mert működik (egy-szerű = univerzális = általánosan működő).”
A folyamat következő hibalehetősége (az elvárások és megrekedés után), amikor újra teret adunk a kétségeknek. Ilyenkor könnyen mindent elveszíthetünk, amit megkaptunk végre. Vagy valami megkísért, és nagy, látványos ígéretre cseréljük a már elkezdett folyamatot. Az egyszeri, gyors nyereség reményéért elengedjük azt, amivel jár némi munka. Persze ez is jó valamire, lehet hasznos. De sosem adja meg azt a minőséget, amit valójában kerestünk. Bármelyik történik meg, mindkettő önszabotázs.
Ám ezt is meg lehet oldani! Ha elkövettük a hibát, szerezzük vissza az elveszített értéket!
Ehhez mindig aktivitás, cselekvés, harcos erő, tűz, elevenség, kreativitás, határozottság, szenvedély, szilárdság, akarat, kitartás szükséges. Ne sajnáljuk magunkat, hanem vágjunk bele, cselekedjünk!
Végül később, amikor megtanuljuk a belső erőinket, valamint a megszerzett javakat használni, meg is oszthatjuk másokkal. De látod, először Te… aztán a többiek. Fordítva nem megy.
Szummázva, a folyamat, ahogy el lehet jutni a hiányból a bőségbe:
- A hiány állapotában kéred, amire szükséged van.
- Meghallod a választ, követed az utat és nem akarod meghatározni a „hogyant”.
- Kitartasz akkor is, amikor a bizonytalanságok, a kételyek, a (külső és belső) rosszakarók eltérítenének.
- Az egyszerű, némi munkát igénylő folyamatot kitanulva és alkalmazva, megtartva a dinamikus egyensúlyt (keresés és megállás, hiány és bőség, kell még és elég között), élvezed a megtapasztalt örömöket.
- Ha menet közben megtorpansz (esetleg elveszíted), akkor használd a cselekvőerődet, szerezd vissza, kezd újra, mert van megoldás!
- Amikor már neked van elég, akkor akarj adni belőle másoknak is.
Advent idején, a karácsonyi készülődésben se feledkezz meg Önmagadról! Ez nem önzés. A mártírság az (Jézus volt az egyetlen kivétel).
És figyelj az évkör ritmusára. A tél a befelé figyelés ideje. Ne pörögj túl csak azért, hogy mutass valamit a világnak! Azt keresd meg, számodra mi jelenti a kiteljesedést, a boldogságot, a harmóniát, az életörömöt, a „van elég” állapotát, minden téren!
Mert abból tudsz adni, ami benned van! Hiányból hiányt. Önszeretetből szeretetet. Öngondoskodásból gondoskodást. Öntáplálásból mások táplálását. Boldogságból boldogságot.
Az első részt ide kattintva megtalálod.
