Andalúzia… egy más világ… csak pár napja vagyok itt, és már most sorolhatnám, mennyi mindenben különbözik az otthonomtól. Amikor kitaláltuk Györgyivel ezt az utazást, éreztem, hogy bármi is az „ára”, menni kell. Minden aggodalom csak az elme csapdája. Nyugalom volt bennem és meggyőződés, hogy itt a helyem. Ami nem változott. Inkább egyre mélyül.
Korábban sosem gondoltam arra, hogy külföldön éljek, de amióta itt vagyunk, ez sem tűnik elképzelhetetlennek. Egy új élet? Néhány évre feladni az eddigit, és más utat választani? Nem lehetetlen… végülis Györgyi szerint akár edzőként, akár hastánc oktatóként percek alatt lenne munkám. Fellépések, tanítványok. Élhető körülmények. Az árak és a fizetések hasonlóak a magyar viszonylatokhoz (szinte minden kicsit olcsóbb). Itt is óriási a különbség az egyes társadalmi rétegek között. Nincs kolbászból a kerítés. Nincs akkora kulturális élet, mint otthon. Még körülményesebb az ügyintézés. És csomó dologban „ne keress logikát”.
Ám az egész helyet belengi a nyugalom. Nem látsz leszegett fejjel rohanó embereket. A szieszta idején a fű sem nő, a pihenés nem önzés, hanem természetes dolog. Késő délután újraéled a város, az emberek hangosak, ami egyáltalán nem zavaró, hanem magával ragadó. Élvezem, hogy nem kell visszafognom magam. Mindenhol kapsz egy mosolyt. Az éttermekben, üzletekben kedvesek. A turista látványosságok pénztáraiban, de még a madridi metróban is segítőkészek. Az utcán, ha kérdezel valamit, igyekeznek útba igazítani, majd melléd szegődnek beszélgetni.
Csak pár napja vagyok itt, de még nem igazán találkoztam mogorva, kedvetlen, savanyú uborka képű emberrel. Persze mindenhol vannak rossz arcok, de ahhoz képest, hogy Magyarhonban mit látok nap mint nap…
A nők csinosak. Igényesen öltözködnek. Itt nem néznek rád furán, ha felveszel egy elegáns szettet. A színházba, táncelőadásokra ki kell öltözni. Nincs olyan, hogy farmerben beülsz egy előadásra.
Gyönyörű a testtartásuk! Nőknek és férfiaknak egyaránt. Az a fajta önelfogadás sugárzik belőlük, ami a belső nyugalom és az önbizalom velejárója. Még nem láttam sem a belvárosban, sem a strandokon csúnya bőrű, egészségtelenségről árulkodó testű embereket. Pedig nem kifutómodell alkatúak. Mégis szépek. Mert melegség, nyugalom árad belőlük a lendületes stílusuk mellett. Szívesen, hosszan, erőteljesen ölelem őket magamhoz. Ezeknek a nőknek van tartásuk. Természetességük, egyszerűségük, erejük. Az unszimpátiát is egyértelműen fejezik ki. Örülök, hogy figyelhetem őket és tanulhatok tőlük.
A férfiak… Hölgyeim, ezt látni kell! Már a szép férfiak egy négyzetméterre eső száma is meghaladja a magyar adatokat. De ami miatt imádom őket, az az, hogy teljesen mindegy, hány éves, hány centi, hány kiló, mindegyik kihúzza magát, és büszke arra, hogy ő az, aki. Bátran, de nem zavaróan néznek rám, a szemembe. Este simán átkiabálnak az utca másik oldaláról, hogy kifejezzék a tetszésüket. Egyszer sem éreztem magam zavarban, pedig nem titkolják, ha meg akarnak nézni egy szép nőt. Nyílt tekintetekkel találkozom, őszinte szándékokkal, egyszerű, természetes kifejezésmóddal. Üdítő élmény a hazai tapasztalatok után.
Még csak pár napja vagyok itt. Rengeteg mindent nem láttam, és nem ismerek. Ezek csupán benyomások. Első impulzusok. Így ne higgyétek, hogy a magyar nőket vagy férfiakat nem szeretem legalább ennyire. De van mit tanulnunk az andalúzoktól.
Szeretek itt lenni. Mély nyugalmat és biztonságot érzek, amit már nagyon régen nem. Büszkén megengedhetem magamnak az önbizalmat, a kedvességet, a nőies viselkedést. Nevetve mondhatom a lelkesen gesztikuláló és ujjongó férfiaknak, hogy muchas gracias, mert nem értik félre és nem vagyok veszélyben. Nem látom boldogtalan emberek lekicsinylő gesztusait, amiért merészelek mosolyogni és boldog lenni. Mintha itt az lenne a természetes, amit próbálok megtanítani a hozzám forduló nőknek. Lehet, ez a fő oka, hogy otthonos érzés ide megérkezni?
