Az előző részben feltettem a kérdést: lehet boldog életet élni anélkül, hogy megbíznánk másokban? Ha nem, akkor miért vagyunk mégis bizalmatlanok? Ha a külvilág jószándékában nem hiszünk, képesek vagyunk magunkban megbízni? Vagyis, miként függ össze a boldogság és az Ön-bizalom?
Első lépésben a racionális-materiális oldalt vettem górcső alá. Véleményem szerint az önbizalom szó szerint azt jelenti, hogy bízok magamban, hiszek magamban, és abban, hogy képes vagyok valamire. Ehhez elengedhetetlen, hogy tisztában legyek a tudásommal és a képességeimmel. Valamint, hogy erőben legyek, jól érezzem magam, hiszen csak akkor tudom használni ezeket, ha jól vagyok.
Most szeretnék feltenni két izgalmas kérdést, megvilágítva az érzelmi oldalát eme kényes témának.
1) Kik azok az emberek az életedben, akikben megbízol? Milyen jellemek ők? Milyen vonásaik alapján hiszel nekik, bennük? Megvan? Akkor most gondold át kérlek, hogy ezek a személyiségjegyek benned megvannak?
Ha igen – akkor mégis miért nem bízol saját magadban? Ha mások kiérdemlik, te miért nem?
Ha a válaszod a nem – ez esetben mit tehetsz azért, hogy megbízható emberré válj? Miben tudnál még fejlődni, változtatni annak érdekében, hogy kiérdemeld a saját magadba vetett hitet?
2) Térjünk vissza a bizalmi emberekhez. Kérlek, válaszolj azonnal, gondolkodás nélkül: Szereted őket?
Megleptelek a kérdéssel? Persze, hogy szereted. Mi köze ennek ehhez? Nagyon egyszerű…
Akiben megbízol, azt szereted. Akit szeretsz, abban, annak hiszel. Arra tudsz büszke lenni, akit/amit szeretsz. Az önbizalomban van hit és büszkeség, amelyet önmagammal kapcsolatban érzek. Nem vágok fel az értékeimmel, a büszkeség nem ezt jelenti. Csak tudom, hogy vannak. Örülök nekik, élvezem az előnyeiket. Másokkal kapcsolatban ugyanez a helyzet – akiket szeretek, azokra büszke vagyok.
Ezért a döntő kérdésem: Szereted magad?
Önszeretet nélkül nincs önbizalom.
Önszeretet pedig nem létezik önelfogadás nélkül. Ám ahogy korábbi írásaimban már sokat elemeztem, ez is egy félreértelmezett fogalom. Engedd meg, hogy elmondjam, én hogyan definiálom.
Számomra az önelfogadás egyenlő a fejlődéssel. Hiszen elfogadom, amin nem tudok változtatni (pl. szemem színe, magasságom stb.), de változtatok azon, amin tudok annak érdekében, hogy a legjobb változatomat elérjem. Ehhez szükséges az önismeret és az önreflexió.
Szummázva:
Racionális oldalról megközelítve, ahhoz, hogy egészséges önbizalmat építs, vizsgáld meg, milyen tudásanyaggal, és milyen tehetségekkel rendelkezel. Ezekre alapozd az életed, ezekre támaszkodj, és ezek alapján higgy magadban. Ezek alapján lásd meg az értékeidet, ne a külvilág visszajelzéseiben keresd a megerősítést!
Önismereti szempontból vizsgáld meg, milyen jellemvonások alapján tudsz megbízni másokban. És azt is, hogy mivel képesek pillanatok alatt lerombolni a bizalmadat. Ami erősíti a beléjük vetett hitedet, azokat keresd meg és tápláld magadban. Amelyek tönkretennék, azokat küszöböld ki a saját működéseidből is!
Érzelmi téren pedig foglalkozz többet magaddal, a valódi jólléteddel! Tápláld, ápold, szeresd azt a valakit, aki te vagy. Ismerd meg önmagad, fogadd el, ami változtathatatlan, és fejlődj mindenben, amiben érdemes. Lásd az értékeidet, és legyél legalább olyan büszke ezekre, mintha egy szerettedet értékelnéd.
És végezetül, ne takard el a fényedet! Mutasd meg a világnak, ám vigyázz, hogy ez ne legyen öncélú és magamutogató. Mert ha azért teszed, hogy a visszajelzések erősítsék az önbizalmadat, akkor könnyen tévútra léphetsz. De ha egyszerűen csak vállalod, hogy ez vagy te, és adod, ami őszintén belőled fakad… visszaigazolások várása nélkül… akkor biztosan jó az irány. Úton vagy egy csodálatos, boldog, szerethető élet felé! Bár remélem, már éled is…
