Pünkösd hétfő délután. Indulok balett tréningekre. Az ünnep nem indok a lógásra.
Kilépve a ház elé látom, hogy kisautóm vezető oldali első kereke teljesen lapos. Nagy levegő, telefon elő, fotó. Csomagtartó feltúrása következik, hátha van pótkerék. És igen, van! Szuper! Cuccok vissza a lakásba, erre kell még egy kávé.
Azon kezdtem tanakodni, ki segíthetne nekem. Mert elméletben tudok kereket cserélni, de inkább nem tenném. Szerintem mindenki jobban jár, ha nem kísérletezem.
Kellemesen meglepődtem, hogy több férfi ismerősöm is örömmel vállalta volna. Végül egy barátom ült autóba, és egy órán belül nálam volt. Hős lovagként megmentette a bajba jutott hölgyet.
Megöleltem, és ezt mondtam:
„Emancipáció ide vagy oda, egy Férfi pótolhatatlan!”
Büszkén mosolygott, és azt felelte:
„Most már te is meg tudnád csinálni.”
„Lehet, hogy nem egy atomfizika, de szerinted én ki tudtam volna lazítani ezeket a csavarokat?”
Elgondolkodott, és konstatálta, hogy nem valószínű.
„Na látod. Az egyenlőség nem azonos az egyformasággal.”
Lehetek bármilyen sportos nő, edzhetek heti hat napot, az én testem mégsem erre van kitalálva. Egy férfi karjának erejével nem vetekedhetek. És nem is akarok. Nem vagyunk egyformák. Másban vagyunk kompetensek. És nem dolgunk belekontárkodni egymás feladatköreibe.
Ha tiszteletben tartjuk a másik fél képességeit, mindenki teheti a maga dolgát a lehető legmagasabb szinten. Elismerjük, hálásak vagyunk azért, amit a másik megtesz. Ahogy a csontok (női minőség) és az izmok (férfi jelleg) együtt alkotják a testünk mozgásszervrendszerét, úgy a férfi és a nő közösen a leghatékonyabb.
Nekem ez a probléma egy ajándék volt. Megtapasztaltam, hogy ha kérem, van segítségem. Van, aki(k)re számíthatok. Vannak jószándékú, önzetlen, tiszteletreméltó Férfiak.
Hölgyek! Mosolyogjatok ezekre a csodás emberekre! Köszönjétek meg, amit tesznek nap mint nap! Mert vannak dolgok, amelyekben sokkal jobbak nálunk. Tiszteljük és szeressük őket, mert megérdemlik!
