Minap a kocsiban ülve azon merengtem, hogy miként függ össze a boldog élet a bizalommal? Mennyit számít, hogy képesek vagyunk-e bízni másokban ahhoz, hogy szeressük az életet? Lehet egyáltalán nyugodt, örömteli a létezésünk, ha bizalmatlanok vagyunk? A kérdés nyilván költői, te is azonnal rávágod a választ: NEM!
De ha mindannyian tudjuk ezt, és szeretnénk hinni egymásban, ezáltal harmonikus módon létezni, akkor miért olyan nehéz néha? (Tekintsünk el azoktól az esetektől, amikor tényleg van okunk valami sunyiságot feltételezni.) Az első, amit rávágunk, hogy a korábbi negatív tapasztalatok, a traumák és a neveltetés miatt. Oké, de most itt vagyunk a jelenben. Ez nem a múlt. Itt és most mi az indok? Esetleg nézzünk befelé?
Ha a bizalom szót magam felé fordítom, mit kapok? Ön-bizalom…
Az egyik legtöbbet emlegetett kifejezés a nőiesség terápiájában. Mindenkinek hiánya van belőle, mindenki szeretne többet, de persze akinek van (látszólag), az már beképzelt, úgyhogy legyen is, meg nem is.
Évek saját belső vizsgálata, és rengeteg nővel való terápiás munka során azt figyeltem meg, hogy a leginkább azért nem tudunk etéren egy ponton túljutva megtapasztalni a valódi önbizalom állapotát, mert azt sem tudjuk, hogy az micsoda.
( És igen, én legalább annyira megjártam a hadak útját, mint bárki más. Hiába nem hiszik el, mert „hát neked mi okod lenne erre?” Ugyanúgy semmi, ahogy neked sem. Mégis így éltem évtizedeken át. Persze ez nem olyan, hogy egyszer csak lesz önbizalmad, és így marad. Ki lehet billenteni bármikor. De egyre kevésbé. És egyre kevesebb területen. Ahogy a táncban, úgy az életben, az apró egyensúlyvesztések fejlesztik az egyensúlyérzéket. Minden pillanat, amikor kibillenünk, majd gyorsan korrigálunk, erősíti a rendszert. Szóval elbizonytalanodni mindig ér! De először találjuk meg azt a bizonyost végre! )
Szeretem az egyszerű megoldásokat. És a magyar nyelvet. Ezért mindenféle misztifikálás helyett nézzük meg magát a szót: Ön-Bizalom…
Bízom magamban…
Hiszek magamban…
Elhiszem, hogy képes vagyok valamire…
Vagyis az önbizalom nem arról szól, hogy jól nézek-e ki. Nem arról szól, hogy mennyire vagyok okos. Vagy sikeres. Vagy bármilyen. Hanem arról, amit a táncterápiában már az első órákon átbeszélünk:
Az életem két tengelye (a testben a lábak) a Tudásom és a Képességeim. Ha ezekkel tisztában vagyok, és erősítem őket, akkor meg tudok állni a lábamon. Stabil vagyok, kibillenthetetlen. Egyensúlyban vagyok. Biztos alapokra építek. Mind az életemet, mind az önbizalmamat. Olyan bázisokra, amelyeket nem vehetnek el tőlem! Amelyek nem függenek külső emberektől, visszajelzésektől, életkortól, testsúlytól, bankszámlától…
Ha tudom, hogy van kellő mértékű tudásom, és megvannak a képességeim, hogy megvalósítsak valamit, akkor bízom magamban. Akkor tudom, hogy elég jó vagyok. Nem kételkedem. Vagyis van önbizalmam.
Ugye, milyen nevetségesen egyszerű a képlet?
Tényleg csak ennyi kell? Tisztában lenni a tudásommal és a képességeimmel, hogy legyen önbizalmam, ezáltal stabil legyek és nyugodt?
Hozzátennék még egy fontos kritériumot: Mivel az életed központja Te vagy, ezért erőben kell lenned! Egészségesnek, vitálisnak, energikusnak ahhoz, hogy a tengelyeidet használni tudd. Fáradtan, betegen, negatívkodva, motiválatlanul, örömtelenül az egész nem működik.
Tehát töltsd magad! Törődj magaddal! Szeresd magad!
És eljutottunk oda, ami az autóban ülve újabb szintre emelte azt, amit tanítani szoktam…
Vagyis, hogy bár a fentiek alapvetőek és elengedhetetlenek a valódi önbizalom eléréséhez és megtartáshoz, de van egy másik pont, amit nem lehet kifelejteni. Hiszen eme gondolatmenet racionális oldalról fogta meg az önbizalom témáját. De mi a helyzet az érzelmi háttérrel?
Erről fog szólni a következő írásom!
