Tegnap visszatértünk a stúdióba közel másfél hónapos kényszerszünet után, amit a beázások okoztak. Haza. És az új kezdő csoport is elindult este, így tényleg egy új kezdet érzése járta át a napot.
Sokan kérdezték az utóbbi hetekben, hogy bírom ezt a helyzetet ennyire vidáman végigcsinálni. Egyrészt úgy, hogy nem mindig mosolyogtam. Voltak nehéz napok, amikor megengedtem magamnak a fájdalmat, a bánatot, a dühöt. Átengedtem, megéltem, és másnap mentem tovább. Lépésről lépésre.
Másrészt van egy kedvenc, és sok helyzeten átsegítő gondolatom. Ezt szeretném megosztani veletek, hátha hasznotokra válik. Tudjátok, hogy a „katasztrófa” szó eredetileg azt jelenti, hogy „elszakadás a csillagoktól”?
Mik a csillagok? Asztrológiai szempontból az életutunk jelölői, valamint a személyiségünk részei. Így csak az katasztrófa, ami eltérít a sorsomtól. Ami elválaszt a valódi önmagamtól. Minden helyzet, amely segít az utamat járni, egyre feljebb lépni, kiteljesíteni önmagamat, az ha mégoly fájdalmas is adott pillanatban, valójában áldás. Álruhás áldás.
Végre megint a kis fészkemben lehetek, és egy kávét kortyolgatva elismétlem magamnak, mennyi mindent kaptam ettől a helyzettől. Egy „természeti katasztrófa” új utakat nyitott meg előttem. Tisztává tett helyzeteket, életter(ület)eket. Szorosabbá fűzött kötelékeket. És mindezek hatására boldog szívvel élem azt a csodát, ahogy új aspektusai nyilvánulnak meg a Nőiességemnek. Szeretet, nyugalom, hála, öröm, szenvedély, anyai érzések ébredeznek, egy új, teljesebb jövő képei jelennek meg lelki szemeim előtt.
Ijesztő volt a vihar? Megrémített a bizonytalanság, a veszteség? Bosszantottak a megoldással járó problémák? Fárasztó volt végigcsinálni a rendrakást? Igen. Nagyon. De egyben üdítő és motiváló is. Mert volt célom. Volt miért cselekedni. És voltak csodás emberek, akik segítettek, kísértek. Ez katasztófa lenne? Dehogy!
És most folytatódjon a „só”! Új renddel, új nappal, új ízekkel!
