Volt már olyan élményed, hogy amikor épp semmit sem tettél azért, hogy jól nézz ki, akkor kaptad a legtöbb bókot? Képzeld, az elmúlt pár hétben folyamatosan ilyen helyzetekben találom magam. Farmerben és pólóban kiszaladok a boltba munka közben, és egy srác három sarkon át lohol utánam, hogy megszólíthasson. Vagy a legmeglepőbb az volt, amikor a kerítés festése miatt összemázolt melegítőben, trikóban, papucsban, takarítás közben pakoltam egyik autóból a másikba a házikóm előtt, és a (még csak nem is hozzám érkező) kedves futár fiú elkérte a telefonszámomat. Na jó, azért ez már sok! Komolyan járjak szakadt cuccokban, smink, frizura stb. nélkül? – kérdezheted.
Mivel ez mindannyiunkkal megesik, elgondolkodtató, miről van szó valójában. Az egyik, ami eszembe jutott, az autóvezetéssel való párhuzam. Amikor sok év kihagyás után újra volán mögé ültem, az első félelmem az volt, hogy minden helyzetet nekem kell megoldanom. Hogy én áttetsző vagyok, és ha hibázom, akkor baj lesz. Majd rájöttem, hogy dehogy! Engem is látnak a többiek! Reagálnak rám (a tévhitekkel ellentétben minden autómárkába szerelnek kormányt, féket, gázpedált, irányjelzőt ), és legalább annyira féltik a kocsit, meg önmagukat, mint én. Vagyis nem vagyunk láthatatlanok!
A láthatóság és a feltűnősködés között nagy különbség van. Amikor azért festeted rikító színűre a hajad, viselsz kihívó ruhát, kensz fel erős sminket, hogy kitűnj a tömegből, valójában csak átlagossá teszed magad. Mert azt hiszed magadról, hogy az vagy, és hogy ezt cáfold, kívülről várod a megerősítéseket. Nem azért, mert így érzed jól magad. Mert így vagy önazonos. Hanem hogy vegyenek észre! És ami bent, az kint… A környezeted azt tükrözi vissza, amit magadról gondolsz. Amit valójában gondolsz, nem amiről azt gondolod, hogy gondolod…
Rengeteg megnyilvánulása van ennek. A közösségi médiát elárasztó, természetellenes képek, vagy akár a harsány, hangos utcai beszélgetések mind erről árulkodnak. Könnyű észrevenni, ha így viselkedsz. Mert ilyenkor az egész testtartás, mozgás szaggatott, kapkodó lesz. A szem folyamatosan a külvilágot (vagy a képernyőt) pásztázza. Nem vagy a jelenben. Folyamatosan a jövőn jár az eszed, hogy mit fognak szólni. Elég fárasztó, nem? Hol van ebben az öröm, a megelégedettség, az élet élvezete?
Ellenben, amikor a kényelmes ruhádban elmész kutyát sétáltatni, miközben élvezed, hogy süt a nap, és pont nem érdekel, hogy most jön-e szembe a szőke herceg, a manapság oly ritka könnyedség kirí a tömegből. Mert ilyenkor mosolyogsz, nyugalmat árasztasz. Kedves vagy és természetes.
De kérlek ne érts félre! Nem arról beszélek, hogy ne adj magadra! Dehogynem! Erről később több cikkben lesz szó, a szexualitásunk, az egészségünk, az önfejlesztésünk irányából vizsgálva. Hiszen ez az állapot csak akkor érhető el tartósan, ha elfogadod és szereted saját magad. Ezért a folytatásban az önszeretet, önelfogadás és öngondoskodás témáira szeretnék kitérni. Kíváncsi vagy? Neked mi a véleményed, tapasztalatod?
- Mexikó – A Végletek Országa
- Mert megérdemlem…
- Kifelé vagy befelé?
- Hitelesség és tökéletesség? – Avagy csak akkor vagyok értékes, ha a legjobb formámat hozom?
- A Nő és a Fa
