A napokban részem volt egy igencsak nevetős-sírós szituációban. Egy távolabbi férfi ismerősömmel beszélgettünk autógumi csere témában. Ez a jóindulatú ember felhívta a figyelmem arra, hogy alaposan nézzek utána az áraknak, mert ha én, kedves szőke nőként odamegyek, nagy eséllyel át akarnak verni és olyan árat számolnak, hogy csak na… Majd ennek kapcsán előkerült A Kérdés. 
„Tényleg nincs egy férfi melletted, aki legalább veled tud menni, vagy akár megoldani helyetted?”
„Nincs.”
„De ez hogyan lehetséges?”
És láttam a szemében, hogy van valami, amit még megkérdezne. Bíztattam, hogy tegye meg bátran. Ő, erős, megtermett férfi létére habogva kezdett bele.
„Hát, ennyi év ismeretség után már végülis megkérdezem… Mert ezt tényleg nem értem. Azért nincs párod, mert… más az irányultságod?”
Őszintén felnevettem. Megnyugtattam, hogy nem, teljes mértékben heteroszexuális vagyok, a férfiakhoz vonzódom. 
„Oké, ennek örülök, bár semmi gondom nem lenne ezzel sem, és nem próbálkoznék, családos ember vagyok. Csak elgondolkodtam. Se párod, se gyereked nincs…”
Bár az arcomra nem ült ki, de belül egy grimaszt vágtam. Tényleg ott tartunk, hogy ha egy harmincas évei vége felé járó nő nem talált párt, nem szült még gyereket, akkor valószínűleg leszbikus?
„Azért nincs gyerekem, mert nem találkoztam olyan férfival, akinek szülnék. Párkapcsolatom pedig azért, mert csak azért, hogy legyen valaki, nem kell senki. Szükségből nem akarok valakivel lenni. Azért szeretnék kapcsolódni, hogy megosszam azt a sok jót, ami az életemet jellemzi. Egy olyan emberrel, aki képes ezt elfogadni, megbecsülni és viszonozni. Aki Megfelelő Társ.”
Olyan kikerekedett szemek néztek rám, mintha Konfuciust idéztem volna kínaiul. 
